Óriás gerenda tette múzeummá
Az utóbbi nem ok nélkül szívügye alapítójának, a zrt. vezérigazgatójának. Mert Lévai Ferenc Ercsiben, a Duna partján cseperedett fel, s ha tehette, idejét halászokkal töltötte, igyekezett minél többet ellesni az öregek tudásából, tapasztalatából. Egyik diplomáját is a halak körüli tudományokban szerezte. Amikor a régi majort megvásárolta, az idő pusztította építmények egy részét fel kellett újíttatnia.
- A rogyadozó falú istállót azonban gondolatban már dózeroltattam. Ám akkor az ott dolgozó székely ácsok lebeszéltek róla, mondván, hogy mivel a tetőszerkezet gerendái - köztük egy huszonnyolc méteres óriás - épek, csapolásuk titkát utoljára nagyapáik tudták, meg kellene és meg is lehet tartani. Úgy, hogy frissen aláfalazzák. Így is történt. És lett egy üresen álló, hatalmas épületem, amivel nemigen tudtam mit kezdeni. Aztán hazamentem Ercsibe, és azt tapasztaltam, hogy a régi halászismerőseim és a hagyományos halászat eszközei, módszerei szinte már nincsenek is. Elhatároztam, hogy a rendbe hozott istállóból múzeum lesz. Az ország első halászati múzeuma.
A hatalmas tér közepén soktucatnyi régi halászeszköz. Hat-hét méteres halászcsónak és lyuggatott deszkaoldalú haltartó bárka (egyszerűbb változata a hordó alakú, kis ajtóval zárható fűzfavessző "haltartály"). Evezők és szigonyok serege (a szigonynak egy, de akár nyolc ága is lehet, a Dunán a négyágú volt a leggyakoribb). Háló és vesszővarsák (a leggyakoribb varsa "szerkezete": szárnykaró, szárny, karika, első és második vörsök - azaz a karikához erősített tölcsérszerű hálófonat -, varsavég, hagyás, farkaró). Sok-sok sűrűbb-ritkább szövésű háló (emelő és húzóháló meg az orvhalászok kedvelt eszköze, a kocsikerék ráfjára erősített kenderháló vagy drótfonatú kerítésdarab).
A falon körben a néprajzi fotográfia immár klasszikussá nemesült mesterének, Kunkovács Lászlónak a fotográfiái halásztanyákról, hálókról, csónakokról meg persze a régi-régi mesterséget a legközelebbi múltig mesterfokon gyakorló férfiakról. És Szabó Ottó míves fafaragványai: mintájuk Herman Ottó magyar halászatot bemutató örökbecsű művének megannyi illusztrációja.
A múzeumon kívül is a halászok világa tárul elénk. Az épületek közti tavacskákban vízililiom, a parton suhogó nád meg sás, pompás füzek, egy helyütt félig földbe vájt, náddal fedett sok száz esztendős halászkunyhó mása. S egy mai faépület, a Nádi iskola: keresve sem lehet jobb környezetett találni környezetismeret- meg biológiaóráknak - Rétimajor és környéke elsősorban a több száz fajt számláló madárvilágának köszönhetően szerepel a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek jegyzékében. Aki pedig mégis inkább a halak szerelmese, de nem enni, hanem fogni szeretné őket, azt szakosított afrikai harcsás, pontyos és "nagyhalas" horgásztavak várják. Némelyik - a melegített víznek köszönhetően - télen is.
Egy nagyobb tó stégjén motorcsónak várja a kirándulócsoportokat. Odébb jól felszerelt wellnessközpont, előtte épített gyerekmedencék és felnőtteknek való fürdőtó. Mellette rózsakert és egyiptomi lótuszok: ha esik, a hosszú nyelű, hatalmas levelek közepe kávéscsészényi vizet is képes megtartani. Az Aranyponty halászcsárda étlapján halgombócleves, rapsicharcsanyárs, bivalyerőleves és pacalpörkölt szürke marhából - e két utóbbi fogás "áldozatainak" társait élve is látni a majortól nem messze dagonyázó-legelésző csordákban.
Minderre - túlzás nélkül - érdemes rászánni egy vagy több napot.
Info
A múzeum nyitva: mindennap reggel 8-tól délután 4-ig.
Belépődíj: felnőtteknek 250 forint, gyerekeknek, nyugdíjasoknak 200 forint.
Turisztikai információk:
06 (25) 509-190 és turizmus@retimajor.hu
