Repülővel taxiárban

Budapestről Splitbe vagy Dubrovnikba egy óra alatt lehet elrepülni. Időt és pénzt is spórolhatunk így, feltéve, ha idejében, és körültekintően foglalunk. A horvát repülőterekre kijutni olykor azonban több pénzbe kerülhet, mint amennyit a repülőjegyért fizettünk ki.

A reptérgyűjtő

Még a hányózacskókat és a biztonsági tájékoztatókat is begyűjti minden útjáról Földvári András, aki eddig 334 repülőtéren járt.

Versailles rejtett zugai

Egy óriási séta Versailles-ban, nem annyira a kastélyban, hanem a városban és a parkban. Néhány félreeső részlet bemutatásával. NolBlog

Hamburg a víz felől

A halpiacon rockizni is lehet.

Kevesebben nyaralnak atommeghajtású jégtörőn

Az egzotikus északi-sarkvidéki turistautakat is utolérte a gazdasági válság: idén érezhetően jóval kevesebben áldoznak arra, hogy két hétig nyaralhassanak egy minden kényelemmel felszerelt orosz atommeghajtású jégtörő hajón, mint korábban.

 

Negyvenkétmillió poggyászt félrekezeltek

A legtöbb poggyász London repterein keveredik el, de a legtöbbet Párizsban lopnak. Persze csak a nem hivatalos statisztikák szerint.

A világ légitársaságai 2005-ben 30 millió, 2006-ban 35 millió, 2007-ben 42 millió pogygyászt küldtek rossz helyre, nagyjából ennyi utas feladott csomagja veszett el átmenetileg vagy végleg, írja a BBC News. Más pakkok bár jókor és jó helyre érkeztek, de hiányos tartalommal, megdézsmálva. Az okokat szakmai körökben pontosan ismerik.

Ha egy csomag máshova érkezik, mint az utas, akkor csak egyszerű tévedés történt. Lehetséges, hogy a poggyászcímkén szereplő hárombetűs kódot olvasták le hibásan - öszszecserélték például Budapest BUD jelét Madrid MAD jelével -, miként az is megtörténhetett, hogy a gépet előbb indították, semmint hogy az utolsó csomagokat is felpakolták volna rá. Vagy átszálláskor az utas még elérte a csatlakozást, de a poggyásza már lekéste. Ennél ritkább, hogy leszakad a bőröndről a papír, amely a poggyászt azonosító vonalkódot tartalmazza.

Nincs viszont semmiféle tévedés akkor, ha egy tárgy, amit előzőleg becsomagoltunk, utóbb nincs a táskánkban. Biztonsági okból nemcsak a kézi, hanem a feladott poggyászokat is átvilágítják, és eközben a képernyőt a személyzet tagjai közül többen is megfigyelhetik. A travelline.hu szerint minden reptéren lopnak, a tolvajok egyidejűleg akár 4-5 poggyászt is átvizsgálnak, hogy kiemelhessék belőlük a nekik tetsző tárgyakat. A repülőgép csomagterében rendszerint egyedül dolgozik az, aki rendezi a poggyászokat, és állítólag már az is megtörtént, hogy ővele együtt szállt fel, és érkezett célba a gép.

A légitársaságok állítják, hogy mindent elkövetnek, de hiába, sem a csomagok elkeveredését, sem a megdézsmálásukat nem képesek megszüntetni. A biztosítókkal egybehangzóan azt ajánlják, ne használjunk értékes bőröndöket, az egyszerű kivitelűeket is fóliáztassuk be, és semmiképpen se tegyünk a feladandó csomagba olyan, az átvilágításkor markánsan megjelenő, drága tárgyakat, mint az ékszer vagy a műszaki cikkek. Az utóbbiak - laptopok, fényképezőgépek, videokamerák és más hasonló tárgyak - sorsa annyira kiszámíthatatlan, hogy a biztosítók már nem is vállalnak értük felelősséget.

Ha csomagunkat sérülten, hiányosan kaptuk kézhez, vagy meg se érkezett, akkor azt még a poggyászátvételi csarnokban, a lost and found pultnál be kell jelentenünk. A végképp elkallódott vagy megdézsmált, megrongált csomagért a légitársaság kártérítést fizet. Ennek összege Európán belüli utazáskor maximum 1200 euró, interkontinentális repülés esetén kilónként 20 amerikai dollár. Ha kötöttünk utazási biztosítást - az a baleseten és a betegségen túl a poggyászkárra is kiterjed -, akkor mindazért, amiért a légitársaságtól nem kaptunk, a biztosítónktól követelhetünk kártérítést.

A nem hivatalos statisztikák alapján megsaccolhatjuk, mely légikikötőkben fenyegeti különösen nagy veszély a feladott poggyászt. A legtöbb csomagnak a londoni reptereken vész nyoma, Párizs pedig az a város, amely a legtöbb felnyitott, megdézsmált pakkal vezeti a reptéri bűnlajstromot.

A legtöbb Londonban keveredik el, viszont a legtöbbet Párizsban lopnak
Top cikkek