Egy hajóban a Szajnán

A Tachowba való Katka és Iván igencsak megörült, amikor a Szajna-parton sétálva szinte véletlenül rápillantottak az Alma hídi hajóállomásnál elhelyezett elektromos hirdetőtáblára.

Kolozsvári séták 2.

Mint már említettem, a fő erdélyi városba munka ürügyén vetődtem; dokumentumfilmet készítettünk Kolozsvár egyik nevezetességéről, Lőwy Károly gyermekorvosról, no meg kedves feleségéről, Mayáról.

Európa ínyenc fővárosa

Félúton Bécs és London, Nizza és Koppenhága között - az elzászi főváros Nyugat-Európa igazi középpontja, és erre büszke is.

Kikötői hangulat

Legalább tízszer elmondta turistahajónk kapitánya, hogy óriási szerencsénk van, mert éppen a hamburgi kikötőben állomásozik a világ legnagyobb konténerhajója. UTAZÁS TOP 50

A bobók Párizsa

Manapság a Canal Saint-Martin partján laknak ők, a bohém burzsoák, a középosztály nem hivalkodóan gazdag, jellemzően fiatal képviselői.

 

Nizza: a szegfű, a mimóza és a karnevál városa

Szegfű a jelképe Nizzának, ahol évente 2800 órán át süt a nap, január végén már virágzik a mimóza, és 2010-ben 50 éves lesz a híres karnevál, amelyet legközelebb 2010. február 12. és 18. között rendeznek meg - hangzott el a város Budapesten tartott bemutatkozóján. A karnevál idején a nizzai és környékbeli virágtermesztők a kereskedőkkel együtt ugyancsak színpompás virágfelvonulást rendeznek.

A városnak 500 ezer lakosa van, változatos az építészete, a historizmus, az eklektika, a szecesszió mind megtalálható a XIX. század végének épületein, az orosz arisztokrácia villáin. 200 szállodája - a kétcsillagostól az ötcsillagosig - bármely igényt kielégíthet. A Chagall Múzeumban október 12-ig látható a Dis-moi, Blaise... című tárlat, amellyel a rendezők Blaise Cendrars költőre, novellistára és világutazóra emlékeznek Léger, Picasso és Chagall munkáival. Mindhárom festő a költő barátja volt, és illusztrálta könyveit.

Szeptember második felében André Kertész és a magyar fotográfia címmel rendeznek nagy kiállítást a nizzai Fotográfia Házában. Matisse és Rodin címmel már látható az a kiállítás a nizzai Szépművészeti Múzeumban, amely bemutatja Matisse szobrait, amelyeket még a festészetnek való elköteleződése előtt készített a művész. A kiállítás szeptember végéig tart nyitva Nizzában.

A környezet védelme érdekében július 17-től indul Nizzában a Vélobleu (kék bicikli) program. Ennek keretében - a párizsi mintára - külön kerékpárúton 175 megállót, biciklitárolót létesítenek egymástól 300 méterre parkolóórával és kártyával. A kék kerékpárokat mobiltelefonon is lehet bérelni.

A turisták kényelmét szolgálja az egy, két vagy három napig érvényes Nice Riviera Pass, amellyel a helyi múzeumokban, éttermekben adnak kedvezményt. Nizza és környéke bármely tömegközlekedési eszközét használni lehet a Pass Bus kártyával, napi egy euróért - hangzott el a tájékoztatón. (MTI)

Top cikkek