Gyerekgyilkosság Szécsényben

Megtalálták annak a 14 éves szécsényi lánynak a holttestét, aki péntek este tűnt el a város szélén lévő ligetnél, az otthonuk közelében.

Javult az ivóvízellátás Nógrádban

Normalizálódik a mátrakeresztesi felhőszakadás következményeként kialakult ivóvízhelyzet Nógrád megyében.

Nógrádban kavar Várhegyi Attila

A szocialisták szerint a Fidesz kiüresedett pártkasszáját akarják feltölteni azokkal a médiaszerződésekkel, amelyet a fideszes vezetésű Nógrád megyei önkormányzat is megkötött a Várhegyi Attila által vezetett Presztízs Média Reklámügynökség Kft.

Mátraszőlős: a segélyből is adnának, csak az iskola maradjon

Egy hét késéssel tegnap kinyitott a mátraszőlősi iskola - egyelőre napközis foglalkozásokat tartanak benne. A közigazgatási hivatal szerint ezzel még az önkormányzat nem tett eleget a köztelezettségének, mivel ahhoz, hogy a tanév elkezdődjön, tanítani is kellene. A polgármester szerint azonban ez pénz nélkül nem megy.

Vadaspark a Somoskő alján

Színpadi "díszletek" között sétáló állatok egy életre szóló élménnyel gazdagíthatnak, ha felkeressük az új nógrádi vadasparkot.

 

Boldogasszony fehér fátyolával - a Palócföldről

Új kiállítás nyílt a balassagyarmati Palóc Múzeumban; a tárlaton Boldogasszony, a palócok Máriácskája és a szenthez kötődő ábrázolások jelennek meg. A Boldogasszony fehér fátyolával - Öltöztetős ábrázolások és szakrális textilek Közép-Európában című sorozat mostani első részében a Palócföldet mutatják be, jövőre a magyarországi, majd a nemzetközi gyűjtés anyagát teszik közzé - mondta Lengyel Ágnes, az intézmény főmuzeológusa az MTI-nek.

A palócföldi bemutató Limbacher Gábor néprajzkutató gyűjtésein alapul, a szakrális textileket és a szobrokat magánházaknál, templomok padlásain találták. Az anyagot restaurált tárgyak egészítik ki, a kiállítás idejére több egyházközségtől is kapnak szobrokat, Nógrád megyén kívül a szlovákiai Rozsnyóról vagy Fülekről is. A palócföldi Mária-kultusz része a Mária-szobrok öltöztetése, nem ritka, hogy a szent szobrának egész ruhatára van - mondta a főmuzeológus. Adventkor például lilába, feketébe, karácsonykor fehérbe, nagyböjtkor feketébe, pünkösdkor pirosba, rózsaszínbe öltöztették a szobrokat, amelyek gondozása az imádság sajátos formájává vált. Több helyen ma is készülnek ruhák a Szent Szűz számára. Többfelé megalkották az újszülött pólyás Mária ábrázolását, a Boldogasszony menyegzőjének öltöztetős szobrait és Mária koporsóbeli alakját is.

A kiállítás december 18-ig látogatható a Palóc Múzeumban. (MTI)

Top cikkek