Vörös Lajos: "A Balaton vize jelenleg kitűnő, aki mást állít, rémhírkeltő"

Czigler László biológus szerint a kékalgák méreganyagot termelnek, ez az emberre is veszélyes. Az MTA doktora ezt rémhírkeltésnek nevezte. Czigler szerint nem a probléma feltárásával, hanem a megoldás elodázásával okozhatunk nagyobb kárt az országnak.

Siófok nem lesz Veszprém megye része

A siófoki kistérségi tanács megtárgyalta és egyhangúlag elutasította azt a Veszprém megyei kezdeményezést, hogy Siófok váltson megyét a környező településeivel együtt - nyilatkozta Balász Árpád Siófok polgármestere az MTI-nek hétfőn.

Év végi kalandok a Balatonnál

A Balaton ősszel látványként, vagy hajózva pazar élmény, de nem kell lemondani a fürdőzésről sem.

Balaton7: unatkozni nem fogunk

Mihez kezdjünk a Balatonnál ilyenkor, májusban, amikor nincs strandidő? A programkínálat ezen a tavaszon igazán változatos, és a május 9.

Kenuval közelebb jön a vízi világ

Motorcsónakkal, jachttal, sétahajóval közel sem lehet olyan szerteágazóan és mélyen felfedezni a vízi világot, madarakat, gyíkokat, siklókat, halakat, hódokat vagy épp cickányokat, mint kenuval, kajakkal, netán hagyományos facsónakkal.

 

Szentjánosbogár-séta és krumplinap

Június 19-28. között geológiai túrával, barlanglátogatással, madárodú-készítéssel, kenutúrával, esti szentjánosbogár-sétával, krumplinappal, bábkészítéssel, természetrajzi kiállítással, napközis táborral, gyógynövényes foglalkozással, éjszakai lepkemegfigyeléssel, csillaglessel és szekértúrával várja a látogatókat a tíz hazai nemzeti park a Magyar Nemzeti Parkok Hetén.

A Magyar Nemzeti Parkok Hete pénteki nyitónapján szakmai rendezvény lesz Csopakon a Park Villában. A központi rendezvény második napján, szombaton, Tihanyban - a Levendula Fesztiválhoz kapcsolódóan - a tíz hazai nemzeti parkigazgatóság munkatársai játékos vetélkedőkkel, gyermekprogramokkal kreatív, kézműves-kiállítással és vásárlási lehetőséggel várják az érdeklődőket. A látogatók információt kaphatnak a nemzeti parki bemutatóhelyekről és természetvédelmi, ökoturisztikai programokról is.

Ízelítő néhány kalandos programból:

Aggteleki Nemzeti Park: Szakvezetéses túra a keleméri Mohos-lápnál, egész héten 50 százalékos kedvezmény a Baradla-barlang aggteleki rövidtúráján és a Vörös-tói barlangtúrán.

Balaton-felvidéki Nemzeti Park: "A megszelídült tűzhányók nyomában" - geológiai szakvezetéses túra a nemzeti park területén, vezetett séta a Tihanyi-félszigeten, a Szentgáli-kőlikbarlang látogatása kedvezménnyel, gyalogos tanséta Várpalota mellett az egykori homokbánya területén.

Bükki Nemzeti Park: bükki ősemberbarlangok körtúra a Lillafüred környéki ősrégészeti szempontból jelentős barlangokhoz, szakvezetéses túra a kaptárkövek titkainak feltárására, "Nyílt nap az Ősmaradványokért" - tanösvénytúra az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület "Borókás-árok" geológiai ösvényen, a Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont "Karszt és élővilága" című kiállítása kedvezményes belépőjeggyel.

Duna-Dráva Nemzeti Park: szakvezetéses túra az Irma-úton, diavetítéses előadás a Duna- Dráva Nemzeti Park természeti értékeiről a pécsi Tettye Oktatási Központban, madárodú- készítés a pécsi Pintér-kertben, tárlatvezetés a Fehér Gólya Múzeumban Kölkeden, Múzeumok Éjszakája a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen, "Hódító hód" kenutúra a Vén Dunán Bajától.

Duna-Ipoly Nemzeti Park: esti szentjánosbogár-séta az Alcsúti Arborétumban, szakvezetés a nagykőrösi Pálfája tanösvényen, krumplinap az Ócsai Tájházban, szakvezetéses túra a Börzsönyben a Strázsa-hegyi tanösvény látogatásával egybekötve.

Fertő-Hanság Nemzeti Park: madármegfigyelés a Fertő szikes tavainál és a Nyirkai-Hanyban, kenutúra a Fertő-tó nádas területein, bábkészítés természetes anyagokból a Csapody István Látogatóközpontban.

Hortobágyi Nemzeti Park: gyalogtúra szakvezetéssel a Hortobágy-halastavi tanösvényen, természetrajzi kiállítás a Hortobágyi Látogatóközpontban.

Kiskunsági Nemzeti Park: tiszavirágtúra a Mártélyi Tájvédelmi Körzetben, napközis tábor a kecskeméti Természet Házában, játékos foglalkozás iskolásoknak.

Körös-Maros Nemzeti Park: Barnabás-napi gyógynövényes foglalkozás a Körösvölgyi Látogatóközpontban, ismerkedés Szent Iván éjjelén hagyományokkal, népszokásokkal, hiedelmekkel, éjszakai lepkemegfigyelés és csillagles, szakvezetések a Kígyósi tanösvényen Szabadkígyós mellett, barangolás a Kis-Sárrét vidékén.

Őrségi Nemzeti Park: "Szalafő értékei" - körtúra az Őrségi Népi Műemlékegyüttestől, "Szekértúra szerről szerre" - szakvezetés szekéren, kirándulás a Belső-Őrségbe a Sárgaliliom tanösvényen, kerékpártúra a Kerca völgyében, séta a festőien szép Lugosi-patak völgyében.

Top cikkek