Még ugyan nem tűntek el, de teljesen megzavarodtak a felhők
A felmelegedés hatására a sarkok felé tolódott és vastagabbá is vált a felhőpaplan. A trópusokon nagyobb lett a napsugarak előtt nyitott égbolt.
Az ember azt gondolná, hogy a felhők az égen összevissza vándorolnak, és ebben az idők végtelensége óta nincs nagy változás. Mint kiderült, olyannyira nincs így, hogy a globális felmelegedés teljesen összezavarja a felhők eloszlását, és mára a globális felhőtérkép teljesen más képet mutat, mint harminc éve.
A Nature-ben hétfőn megjelent úttörő tanulmány szerint a felhők a felmelegedés hatására teljesen eltolódtak, méghozzá a szubtropikus száraz övezetek irányába és mindkét félteke huszadik és harmincadik szélességi körének tájékára, de ezzel párhuzamosan a felhőzet teteje is egyre magasabbra nyúlik. A felhőzet ugyanis a légkör troposzférának nevezett rétegében helyezkedik el az ezt sapkaként fedő magaslégkör, a sztratoszféra alatt. Ha nő az üvegházhatású gázok mennyisége, ez felmelegíti a troposzféra alsó részét, amitől a sztratoszféra lehűl, és mivel a sapka fedőhatása gyengül, a felhők magasabbra kapaszkodnak.
A klímaváltozás következményeként már korábban is világos volt, hogy a viharzónák mind jobban megközelítik a sarkvidékeket, és a száraz szubtropikus területek is ebbe az irányba terjednek ki – mondta Joel Norris, a Kaliforniai Egyetem San Diegóban működő Scripps Oceanográfiai Intézetének munkatársa, a tanulmány vezető szerzője a Washington Postnak. Mindezeket a felhők globális időbeli változását először felmérő vizsgálatok megerősítették, s a következmények összefüggésben vannak a légkör növekvő szén-dioxid-tartalmával.
A kutatás lelkiismeretesen összerakott építőkockái a meteorológiai műholdak 1983 és 2009 között készített felvételeiből különleges és eddig soha nem látott pontosságú képet rajzoltak ki. Kiderült ebből egyebek között, hogy az Indiai-óceán északnyugati részén, valamint a trópusi Csendes-óceán északnyugati és délnyugati régióiban, valamint az Egyenlítőtől északra lévő atlanti- és csendes-óceáni térségben jelentősen megnőtt úgy a felhőzet mennyisége, mint a légkörön keresztül érkező sugárzás visszaverődésének mértéke, az albedó. Ezzel ellentétben jelentős felhőzetcsökkenés következett be az óceánok jórészt a mérsékelt égövet jelentő közepes szélességi öveiben mindkét féltekén, de különösen az észak-atlanti térségben és az Indiai-óceán délkeleti felében.
Mindez nem jelenti, hogy a Föld bizonyos részein eltűntek volna a felhők. Befolyásolja viszont a változás a beérkező napsugárzás, valamint a Földről visszavert sugárzás mértékét, s mindkettőt oly módon, hogy ez tovább erősíti a felmelegedést. A sarkok felé elmozduló felhőzet azért, mert így a kisebb északi terület felett lévő fehér réteg kevesebb napsugárzást ver vissza, mintha mindez a nagyobb felületet jelentő Egyenlítő-közeli területeket fedné. Emellett a magasabb felhőzet vastagabb felhőoszlopot jelent, s ezért a Föld felszínéről az infravörös és hősugarak kevésbé tudnak az űrbe távozni, magyarán az üvegházhatás is felerősödik.
|
A széleken több, egyes mérsékeltövi területeken kevesebb lett a felhő
NASA's Goddard Space Flight Center/JSC |
Szerencsére a korábbi klímamodellek már számoltak ezekkel az ismeretekkel, így a mostani eredmények csak az általánosan elfogadott elmélet megerősítéseként szolgálnak. A kutatók hozzáteszik, az elmúlt évtizedek két nagy vulkánkitörése, az El Chicón 1982-es és a Pinatubo 1991-es hatalmas lávakilövellései némi globális lehűlést okoztak, ám a magaslégkörben szétoszlott vulkáni por leülepedett, és a légkör „begyógyulása" után még nagyobb tér nyílt a felmelegedés előtt.
A már korábban beharangozott és egyáltalán nem üdvözítő következmények sorában Kaliforniától Dél-Afrikáig a mostani tanulmány szerint is erősödő szárazság, vízhiány és lakosságelvándorlás várható. A felhőzet alakulása mindazonáltal az egyik legnagyobb bizonytalansági tényezőt jelenti a klímaváltozással kapcsolatos ismereteink között. A mostani eredmények fényében a bizonytalanság némileg azért kisebb lett.
