Ugyanez a faj egyébként a földi laboratóriumban az űrbelihez hasonló körülmények között jól viselte a kísérletet, ahogy tavaly egy másik gekkófaj az űrutazást is. A mostani kísérletben felvitt gyümölcslegyek és mikroorganizmusok a gyíkokkal ellentétben szaporodtak is, pedig a korábbiaktól eltérően hosszabb ideig – 45 napig – voltak az űrben. (Hogy az emberi szaporodás űrbeli kipróbálására mikor kerül sor, nem kaptam választ.)
Az űrutazásra való orvosi felkészítésben, az űrben töltött időszak alatti szakmai támogatásban, majd azt követő rehabilitációban döntő szerepet játszó intézet egyébként most októberben fontos évfordulót ünnepel: épp fél évszázada járt az első orvos, Borisz Jegorov az űrben. A 350 kutatót foglalkoztató intézmény szakmai munkájának értékét jelzi, hogy orvosilag ők a felelősek a Nemzetközi Űrállomás legénységének optimális egészségi állapotáért is – hangsúlyozta Oleg Orlov megbízott igazgató.
Itt van az a világhírű terem is, melyben 2007 és 2011 között a Mars 500 nevű hosszú távú pszichológiai kísérletet végezték. A négy, egymástól függetlenül működtethető különleges modulba zárt hat férfi (három orosz, egy-egy francia, olasz és kínai) több szakaszban tartózkodott az összesen 550 köbméteres terek valamelyikében. (Ketten közülük épp pár hete jöttek vissza a Nemzetközi Űrállomásról.) A legutolsó, 520 napos kísérlet célja a körülbelül ugyanennyi ideig tartó Mars-utazás elzártságának modellezése volt. A program egyik vezetője, Marc Belakovszkij segítségével a Mars-sétát imitáló modulba is betekinthettem, melynek vörös homokját kődarabokkal és néhány sziklával szórták tele, a mennyezeten pedig csillagokra emlékeztető LED-ek világítottak.
Itt egyenként két-két „űrhajós” töltött 3-4 órát. A kísérlet irányítói etikai okokból nem vették fel a résztvevők összes beszélgetését, de igazán komoly konfliktusra a különböző kultúrák ellenére sem került sor. Alvási problémák ugyan jelentkeztek, és néhányan időnként kerülték a többiekkel való érintkezést. Ilyenkor azonban elzárkózhattak hálószobájukba, mely meglehetősen spártainak tűnt. A külvilággal való kapcsolat fenntartása végett háromszor egy héten hírprogramokat közvetítettek részükre, de voltak könyveik, és videókat is nézhettek. A program folytatását most tervezik, ám legközelebb a legénységbe két hölgyet is várnak. Az igazi Mars-utazásra azonban az intézet szakértői szerint is 2035–2040-ig kell még várni. Biológiailag ennek legnagyobb veszélye a hosszú ideig ható kozmikus sugárzás, mely ellen még ki kell dolgozni a hatékony védelmet.
Ami ellen viszont az intézet kutatóinak sikerült, az a súlytalanságban órákon belül meginduló csontvesztés és izomsorvadás. Az itt kidolgozott függőleges számítógépes futópad (ezen legfeljebb négy kilométert szabad megtenni, igaz, óránkénti 20 kilométeres sebességgel), vagy a súlytalanságban használható számítógépes ruha hatékonyan védi az űrhajósokat a fizikai leépüléstől.
Inessa Kozlovszkaja, az Orosz Tudományos Akadémia tagja szerint ezek a hatások függetlenek a repülési idő hosszától, ami elvileg bármilyen hosszú űrutazásra is lehetőséget ad, ha megvannak a megfelelő védőintézkedések. Ezek pontos kialakításához, mozgásszerveink súlytalansághoz való alkalmazkodásának vizsgálatára az intézetben érdekes földi modellméréseket dolgoztak ki. Az egyik, nyolc hétig is folytatható mérésnél a kísérleti személyt vízbe merítik, ám a folyadéktól a testet elszigetelik. A másik, a hosszabb időn át, akár egy évig zajló –a fejet a lábhoz képest lejjebb elhelyező – fektetési módszer szintén a mikrogravitációt szimulálja. A vízbe merített önkéntes mosolyából ítélve azonban ezek nem tűnnek annyira kellemetlennek, mint amilyen – legalábbis a gekkók esetében – az éles bevetés lehet.
