galéria megtekintése

Három kutatónak ítélték az orvosi Nobel-díjat

1 komment


Palugyai István

Az idei élettani és orvosi Nobel-díjat megosztva az USA-ban élő ír születésű William C. Campbellnek, a japán Omura Szatosinak, valamint a kínai Youyou Tunak ítélte a orvosi Nobel-bizottság javaslatára a stockholmi Karolinska Intézetben működő Nobel-közgyűlés. Az indoklás szerint a három tudós a trópusi betegségek elleni harcban elért jelentős eredményeiért kapta a díjat.

Egy hölgy és két úr kapta idén a 8 millió svéd koronával járó orvosi Nobel-díjat, mindhárman trópusi paraziták által okozott súlyos betegségek leküzdésében elért eredményeikért.

William C. Campbell Dublinban született, de régóta az Egyesült Államokban dolgozik. A mikrobiológus a japán Omoura Szatosival trópusi gyűrűsférgek kiváltotta súlyos betegségek, mint az elefantiázis és a folyóparti vakság leküzdésében elért kutatásaikért részesültek a legmagasabb tudományos elismerésben. Az első Nobel-díjas kínai női tudós, Youyou Tu pedig a malária kutatásában elért sikerei miatt kapta meg a díjat.

Satoshi Omura 1935-ben született Japán Samashi tartományában. A tokiói egyetemen végzett és kapott gyógyszerésztudományi, majd kémiai doktorátust. Ezután a Kitasato Intézet kutatója, majd a Kitasato Egyetem professzora lett. 2007-től a Kitasato Egyet
Omura Szatosi 1935-ben született Japán Samashi tartományában. A tokiói egyetemen végzett és kapott gyógyszerésztudományi, majd kémiai doktorátust. Ezután a Kitasato Intézet kutatója, majd a Kitasato Egyetem professzora lett. 2007-től a Kitasato Egyetem professor emeritusa.
Issei Kato / Reuters

 

A férgek petéi szúnyogok és legyek közvetítésével jutnak az emberek szervezetébe és okoznak a szembe jutva folyóparti vakságot, illetve a végtagok kóros megvastagodásával járó elefantiázist. A Campbell és Omura által kidolgozott új hatóanyag, az avermectin jelentősen csökkentette a férgek okozta betegségek elterjedését. A 12. női orvosi Nobel-díjasként elismert Tu pedig az Arteminisin nevű szert fejlesztette ki, amely nagymértékben redukálta a maláriás betegek halálozási arányát.

Omura talajmintákból származó Streptomyces baktériumok összegyűjtésében jeleskedett, melyeket Campbell laboratóriumával való együttműködésben próbáltak ki a paraziták ellen, majd klinikai vizsgálatokban tesztelték a hatóanyagot, mely a két említett kór mellett más parazitás fertőzések ellen is hatékony.

William C. Campbell 1930-ban született az írországi Rameltonban. Kutatóként működött a Wisconsini Egyetemen, majd a Merck gyógyszergyárnál, jelenleg a New Jersey állambeli Madisonban működő Drew University professzora.
William C. Campbell 1930-ban született az írországi Rameltonban. Kutatóként működött a Wisconsini Egyetemen, majd a Merck gyógyszergyárnál, jelenleg a New Jersey állambeli Madisonban működő Drew University professzora.
Brian Snyder / Reuters

A Nobel-díj előszobájának tekintett Lasker-díjat 2011-ben elnyerő Turól ismert, hogy már egy Mao Ce Tung által 1967-ben elindított, csak 523-as Projekt névvel illetett titkos gyógyszerkutatási programban részt vett, mely a malária leküzdését célozta. Habár a kulturális forradalom alatt a tudósok jelentős mellőzésben részesültek, harcba küldték a déli Hainan tartományba az ott pusztító malária ellen.

Youyou Tu 1930-ban született Kínában, gyógyszerészként végzett a pekingi egyetemen. 1965 óta dolgozok a hagyományos kínai orvoslással foglalkozó akadémián, 2000 óta annak vezető professzora.
Youyou Tu 1930-ban született Kínában, gyógyszerészként végzett a pekingi egyetemen. 1965 óta dolgozok a hagyományos kínai orvoslással foglalkozó akadémián, 2000 óta annak vezető professzora.
Stringer / Reuters

Több mint kétezer régi kínai receptet és 380 növényi kivonatot vizsgált át és tesztelt egereken, végül az egynyári ürömből készült kivonat hatékonynak bizonyult. Először a régi recept szerint forró vízben oldotta fel az anyagot, ám ez nem vezetett eredményre. Arra gondolt, hogy a hő tönkretette a hatóanyagot, ezért megpróbálta a hideg vizes módszert, és ez sikert hozott. Eredményét 1977-ben név nélkül publikálta.

Az Arteminisin jelenleg a rovarirtó szerekkel impregnált ágyneműkkel együtt a malária ellen harcoló orvosok fő támasza Afrikában, ami megállította, sőt visszafordította a betegség terjedését. A malária kórokozóját terjesztő szúnyogok ellenállóvá váltak minden korábbi gyógyszerrel, így a kininnel szemben is. Az új szernek köszönhetően a malária okozta halálozás 2000 és 2013 között világszerte mintegy 47 százalékkal, Afrikában pedig 57 százalékkal csökkent. A betegség legjobban veszélyeztetett csoportjában, az öt éven aluli gyermekek között pedig a csökkenés még nagyobb, 53 és 58 százalékos, bár a betegség még így is 453 ezer embert ölt meg 2013-ban világszerte.

– A talajbaktériumokból és növényekből kivont hatóanyagok a fertőző betegségek elleni gyógyszerkutatás új csapásirányának nevezhetők – mondta lapunknak Kocsis Béla, a Semmelweis Egyetem Orvosi mikrobiológiai Intézetének igazgatóhelyettese, aki számára ez a legizgalmasabb kérdés a mostani hírrel kapcsolatban.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.