Az eredmény ránk nézve azért is lesújtó, mert a többnyelvűségnek kimutathatóan sok társadalmi, pszichológiai és egészségügyi előnye van. Úgy tűnik, hogy az emberi agy eleve úgy fejlődött, hogy több nyelvvel is elboldoguljon, ami azt jelenti, hogy az egynyelvűek messze nem használják ki gondolkodó szervük teljes kapacitását.
Hogy pontosan milyen mentális tartaléktöbblete van azoknak, akik több nyelvet használnak, többek Panos Athanasopoulos, a Lancaster Egyetem pszicholingvisztika professzora vizsgálja soknemzetiségű és soknyelvű csapatával.
Kísérleteihez Athanasopoulos professzor és számítógépes programot használ, melyben a kísérleti alanynak a képernyőn megjelenő különböző formájú hópelyheket kell párba állítania. Mint minden hópehely, ezek is nagyon hasonlóak, a párok felismeréséhez pedig a játékos egyetlen fogódzói azok a szóbeli utasítások, amik a mesterségesen létrehozott Syntaflake nyelven hangzanak el.
Nem meglepő módon ezen a teszten a gyerekek teljesítenek a legjobban, a programot létrehozó oktatók és egyetemi hallgatók pedig mind pocsék eredményeket értek el. Ez azért van, mert a hópelyheket egy rövid intervallumon belül kell beazonosítani és a képzett felnőttek egyszerűen kicsúsznak ebből azzal, hogy a szavak értelmét próbálják megfejteni. A gyerekek viszont a formára koncentrálnak, így jobb eséllyel találják el a megfelelő hópelyhet időn belül.
„A feladat furcsa és hihetetlenül nehéz" – mondja a tesztet elvégző és Athanasopoulos kísérleteiről a World Economic Forum számára beszámolót író Gaia Vince.
Általában, amikor az ember kapcsolatba kerül egy idegen nyelvvel, vannak kapaszkodói, amelyek segítik a megértésben. A beszélő rámutathat például arra a hópehelyre, amiről éppen beszél, használhatja a kezeit az alakzat bemutatásához vagy a ujjaival számokat mutathat, ami a pelyhek sorrendjére utal. Ebben a tesztben viszont nincs ilyesmi. Csak a hópelyhek képe és a fülnek teljesen ismeretlen nyelven elhangzó instrukciók. A Sytaflake megértése azért is nehéz, mert nem hasonlít egyetlen létező nyelvre sem, a hallgató számára teljesen halandzsának tűnik.
A játék nyújtotta élmény még ahhoz sem fogható, amikor mondjuk egy angol anyanyelvű személy kísérő nélkül elkeveredik egy kis kínai faluba, mert a kommunikációhoz kapaszkodónak még mindig ott van a gesztikuláció és a mimika.
Eredendően többnyelvűek vagyunk
A nyelv evolúcióját a biológiai evolúcióhoz lehet hasonlítani azzal a különbséggel, hogy ami az egyiknél a környezeti terhelés, az a másiknak a szociális nyomás. Az embercsoportok felaprózódása, egymástól való eltávolodása és összetalálkozása, a különböző szakmák megszületése hozta létre az egymással rokonságban álló nyelveket. Ahogy az őskori vadászó-gyűjtögető őseinknél, úgy ma élő népcsoportoknál is megfigyelhető, hogy a szomszédok jól megértik egymást. Minél távolabb megy valaki a saját népétől, annál idegenebb lesz számára a helyiek nyelve, ám mivel ezek a csoportok kereskedelmi és családi kapcsolatban állnak egymással, természetes, hogy kölcsönösen törekszenek a megértésre.
"Ha megnézzük a modern vadászó-gyűjtögető népeket, látjuk, hogy ezek szinte mind többnyelvűek" – magyarázza Thomas Bak nyelvkutató, az Edinburgh Egyetem kognitív neurológusa. „A szabály az, hogy az ember nem házasodhat össze és nem nemzhet gyermeket bárkivel a saját törzséből vagy nemzetségéből. Ez tabu. Tehát minden egyes gyermek úgy születik, hogy az anyja és az apja más-más nyelvet beszél."
Ez az oka annak, hogy az ausztrál bennszülöttek 130 őshonos nyelven beszélnek még manapság is. A többnyelvűség ott része a tájnak és úgy szokás, hogy mindenki azon a nyelven szólal meg, ami ahhoz a területhez tartozik, ahol épp tartózkodik.
|
| Fotó: Charles Platiau / Reuters |
A hétköznapokban ez úgy néz ki, hogyha két bennszülött elmegy sétálni, és az útjuk egy határfolyón át vezet, mikor átérnek a másik partra, nyelvet váltanak. Ez a kultúra része és nem csak Ausztráliában. „Vegyük Belgiumot: Felszállsz a vonatra Liège-ben, és először franciául szól az utastájékoztatás. Aztán átmentek Löwenen és átváltanak hollandra, majd Brüsszelt elhagyva újra francia jön" – magyarázza Thomas Bak.
Mivel mélyen kötődik az identitáshoz, a nyelvhasználat politikai kérdés is. Európában a 19. században a nemzetállamok megszületésével és az imperializmus térnyerésével a hazafiatlanság bélyegét vette magára az, aki nem csupán a saját anyanyelvét beszélte.
Ehhez jött még hozzá az a gyermeknevelési nézet (különösen az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában), hogy a kétnyelvűség egészségtelen és árt a társadalomnak. Úgy hitték, hogy a kétnyelvű gyermek nem tanul meg rendesen beszélni, alacsonyabb lesz az intelligencia hányadosa és az önbecsülése, deviáns szokásokat vehet fel és identitászavaros, sőt, skizofrén felnőtt válhat belőle. Ezek a nézetek még a közelmúltban is elrettentettek attól sok bevándorló szülőt, hogy a saját anyanyelvükre is megtanítsák a gyermekeiket. Pedig egy kísérlet már 1962-ben bebizonyította, hogy a kétnyelvű gyerekek jobban teljesítenek a verbális és non-verbális intelligencia teszteken egyaránt.
Ahány nyelv, annyi identitás
Az elmúlt évtizedekben a kutatók aztán a modern agyi képalkotó eszközök segítségével is igazolták, hogy a többnyelvűségnek számos korábban rejtett előnye van. Dióhéjban: aki több nyelven beszél, rugalmasabban, kreatívabban tud megoldani egy feladatot, mert a nyelvek sajátos logikája más-más szempontú világnézetet takar és a több nyelven beszélő személy mindegyikbe bele tud helyezkedni.
Az 1960-as években Susan Ervin-Tripp, a pszicholingvisztika úttörője angolul és japánul egyaránt beszélő nőkkel folytatott kísérletet. Az alanyokat arra kérték, hogy egy mondatot fejezzenek be, és az eredmény attól függően nagyon eltérő volt, hogy az illetőnek melyik nyelvet kellett használnia.
Azt a mondatot például, hogy: Amikor a vágyaim miatt konfliktusba kerülök a családommal... „ a japánul megszólalók jellemzően így folytatták: nagyon boldogtalan vagyok. Az angolul beszélők viszont valami olyasmit mondtak, hogy „azt csinálok, amit akarok." Az igazi barátság legfontosabb tényezőjének az angolul beszélők az őszinteséget, a japánul beszélők pedig egymás megsegítését nevezték meg.
Ervin-Tripp ebből arra a következtetésre jutott, és ezt azóta igazolták mások is, hogy az emberi gondolatok kereteit a nyelv határozza meg, és a több nyelven beszélők önkéntelenül is gondolkodásmódot váltanak, amikor átkapcsolnak. A két gondolkodásmód állandó konfliktusban áll egymással, a két nyelv folyamatosan versenyzik a kétnyelvűek agyában, amely mégis gyorsan képes választani közöttük.
Az izmos agy
Ez a folyamatos kognitív torna azt eredményezi, hogy a kétnyelvűek agyának elülső cinguláris kérgében jóval több a szürkeállomány, mint az egynyelvűek agyának ugyan ezen a területén.
Jubin Abutalebi, a milánói San Raffaele kognitív neuropszichológusának magyarázata szerint az ACC olyan, mint egy kognitív izom, ami annál vaskosabb és rugalmasabb, minél többször megtornáztatják. Agyi képalkotó eszközökkel megfigyelték, hogy amikor egy többnyelvű személy beszél, az ACC-je folyamatosan dolgozik azon, hogy az épp nem használt nyelv szókincsét és kifejezéseszközét elnyomja. Ennek a képességnek köszönhető, hogy a többnyelvűek képesek úgy váltogatni a nyelvek között, hogy mégis csak ritkán keverik a szavakat.
„Az anyanyelvem lengyel, a feleségem spanyol, úgyhogy spanyolul is beszélek, de mivel Edinburgh-ban élünk, tudunk angolul is. Amikor a feleségemmel angolul beszélünk, néha használunk spanyol szavakat is, de soha nem fordul elő, hogy véletlenül lengyelül szólalok meg. És amikor a feleségem spanyol anyjával beszélek, nem használom az angolt, mert nem érti. Ez nem olyasmi, amin gondolkodnom kell, ez automatikusan jön, de közben a végrehajtó rendszer keményen dolgozik azon, hogy gátolja a többi nyelvet" – magyarázza Thomas Bak.
Ez az oka annak, hogy a többnyelvűek nagyon jók az úgynevezett Flanker-tesztben, melynek lényege, hogy a képernyőn felbukkanó nyilak közül, a középen elhelyezkedőről minél előbb el kell dönteni, hogy jobbra vagy balra mutat-e a hegye. A kis játék a számítógép billentyűzetének nyilaival irányítható. A teszt a feladat végrehajtó funkciók működését méri oly módon, hogy a megoldás szempontjából irreleváns, zavaró ingereket (az összes nyíl, ami nem középen van) helyez el. Minél gyorsabban ad helyes megoldást az ember, annál jobban működik az agyának az a gátló funkciója, mely az irreleváns tényezőket kiszűri, elnyomja.
A többnyelvű emberek ugyanezt a gátló funkciót használják a mindennapok során, a többieknél jóval nagyobb mértékben. Ebből következik, hogy aki több nyelvet ismer, az jobb a koncentrációt igénylő feladatokban, amilyen Panos Athanasopoulos hópehely tesztje is. A Sytaflake mesterséges nyelv ugyanis csak azt acélt szolgálja, hogy összezavarja a kísérleti alanyt. A feladat elvégzéséhez nem kell megérteni az instrukciókat, a nyelv megértéséhez fogódzók híján az idő is nagyon kevés lenne.
Hogy ez mennyire így van, azt jól mutatja, hogy a hópelyhes ügyetlenkedés után az alanyokkal elvégeztetik a Flanker-tesztet is, amely „bekapcsolja" az agy zavaró tényezőket kizáró funkcióját, s aki utána leül újra hópehelyre vadászni, az jobb eredményeket ér el, mint első alkalommal – anélkül, hogy egy szót is megtanult volna közben sytaflakeül.
Sose késő elkezdeni, sőt!
Az agy végrehajtó funkciójának nyelvtanulással, vagy efféle kognitív tesztekkel való rendszeres erősítése azért is megfontolandó, mert nem csak az aktív években veszi hasznát az ember. Úgy tűnik, hogy a kétnyelvűség véd a demencia ellen is.
A meglepő felfedezést Ellen Bialystok, a torontói York Egyetem pszicholingvisztikusa tette az öregedő népesség egy- és többnyelvű rétegeinek összehasonlításakor. Megfigyelései szerint a kétnyelvűek 4-5 évvel később kezdik el produkálni az Alzheimer-kór tüneteit, mint az egynyelvűek. Bár a többnyelvűség önmagában nem zárja ki az időskori elbutulást, a nagyobb kognitív tartalékok miatt az Alzheimeres betegek tovább élhetnek szellemi képességeik teljes birtokában, tehát minőségibb időskorra számíthatnak.
|
| Fotó: Sergei Karpukhin / Reuters |
Thomas Bak hatszáz agyi érkatasztrófát szenvedett indiai vizsgálata során azt is megfigyelte, hogy a több nyelven beszélők gyorsabb és alaposabb felépülésre számíthatnak.
Bár ezek a kutatási eredmények még megerősítésre várnak és kritikusaik is akadnak szép számmal, az vitathatatlan, hogy a világ nagyobbik része számára a többnyelvűség az életminőséget határozza meg.
A világtörténelem során a többnyelvűség sokkal általánosabb dolog volt, mint a 19. századtól napjainkig eltelt időszakban és az agykutatás jelenlegi eredményei alapján elképzelhető, hogy eleve úgy lettünk kitalálva, hogy 2-3, vagy még sokkal több nyelv szókincsével és nyelvtanával el tudunk boldogulni.
A kor sem lehet kifogás, mert mint ahogy a 15 nyelven beszélő nyelvzseni, Alex Rawlings mondja: „egy újszülöttnek még három évre van szüksége ahhoz, hogy megtanuljon egyetlen nyelvet, de egy felnőttnek néhány hónap is elég rá."
Ha tanulás nem is megy villámgyorsan, a befektetett idő mindenképpen megéri, mert minden egyes új nyelv megtanulása szélesebbre nyitja a világra néző ablakot, javítja az életminőséget és véd a korai leépülés ellen. Persze, Flanker-tesztekkel is el lehet szórakozni álló nap...
