galéria megtekintése

A háztartásbeli nők hajlamosabbak lehetnek a demenciára

0 komment

NOL
NOL

Brit kutatók szerint lehetséges, hogy a nőket életmódbeli sajátosságaik miatt is súlyosabban érinti az Alzheimer-kór okozta demencia, mint a férfiakat.

Az Alzheimer-kór ugyanazon szakaszában a nők kognitív képességei drámaibb romlást mutatnak, mint a férfi betegeké. A nyelvi képességek és a memória romlása is súlyosabban érinti a nőket. Nagy-Britanniában 850 ezer demens beteg kétharmada nő és a nyolcan évesnél idősebb női lakosság körében ez a vezető halál ok, míg az ugyanebbe a korcsoportba tartozó férfiaknál „csak" a harmadik.

University of Hertfordshire kutatói úgy vélik, ennek köze lehet a változó kor után csökkenő ösztrogénszinthez és ahhoz, hogy mivel a férfiak a hagyományos nemi szerepmodellek miatt nagyobb arányban töltötték életük aktív részét házon kívül, nagyobb a „kognitív tartalékuk" - írja a The Independent.

Keith Laws professzor, a kutatás vezetője úgy véli, a World Journal of Psychiatry című szaklapban publikált eredményeik nagyban hozzájárulhatnak a soktényezős betegség kialakulásának megértéséhez. A kockázati tényezők feltárása nem csak a megelőzésében, de a már kialakult betegség súlyosabbá válásának megakadályozásában is segítséget nyújthat.

 

„A genetikai tényezőket nehéz megváltoztatni, bár könnyebb szűrni, a kognitív tartalék viszont módosítható, és ahogy egyre több nő dolgozik, a következő generációk már kevesebbet fognak szenvedni. Ezért alapvető, hogy tovább vizsgáljuk a nemi különbségek szerepét, ami lehetővé teszi a pontosabb diagnózist és ajtót nyit az újabb kezelési lehetőségek kialakulásának" - mondja Keith Laws.

Az elméletet, miszerint a férfiakat a nem háztartási munka jobban védi az Alzheimer-kórtól, doktor James Picket, az Alzheimer Társaság kutatásainak vezetője bíztatónak értékelte, ugyanakkor hozzátette, hogy még mélyebben fel kell tárni a nemi különbségek szerepét a demencia kialakulásában, hogy a nők speciális támogatást kaphassanak.

Az Alzheimer-kórt kutató doktor, Laura Phipps szerint pedig az is nagyon fontos, hogy a szakemberek megértsék a nőknél és a férfiaknál ugyanabban a szakaszban jelentkező, eltérő tüneteket a pontosabb diagnózis és jobb kezelési lehetőségek érdekében.

Az egész világon súlyos népegészségi problémát jelentő idős kori elbutulás, azaz a demencia leggyakoribb oka az Alzheimer-kór. A betegség kezdeti szakaszában a depresszióhoz hasonló tünetekkel jár, ami a korai felismerés egyik gátja. A környezet számára a demencia többnyire akkor válik felismerhetővé, amikor a betegnek már jelentősen romlottak a kognitív képességei, azaz aggasztóan feledékennyé válik, tájékozódási képessége csökken és elzárkózó, ideges magatartást tanúsít, ami az egyre értetetlenebbé és félelmetesebbé váló világkép következménye.

A demencia elsősorban a 60 évesnél idősebb nőket érinti, aminek a fent felsorolt lehetséges hormonális és életmódbeli sajátosságokon túl főként az az oka, hogy a férfiaknak alacsonyabb a várható élettartalma. Az azonos korosztályba tartozó és a betegség azonos szakaszában járó nők és férfiak tüneteinek különbözősége mégis alapos okot ad feltételezni, hogy a két nemet sajátságos okokból más és más módon érinti, illetve veszélyezteti az elbutulás. A kockázati tényezők közt tartják számon az elhízást, a mozgásszegény életmódot, a magas vérnyomást, a veseelégtelenséget, a diabéteszt és a depressziót is, továbbá összefüggést találtak a fogak korai elvesztése és a demencia kockázata között.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető