galéria megtekintése

Ezért a panorámáért kapaszkodott a Mars hegyeire a Curiosity

0 komment


Palugyai István

A NASA Curiosity marsjárója elérte és lefényképezte a Vörös Bolygó első, közelről tanulmányozott homokdűnéit.

A kocsi felkapaszkodott egy réteges kiemelkedésen és így érte el a Gale-kráter belsejében lévő ötezer méter magas Sharp hegy északnyugati oldalán lévő alakzatokat. A robotkarok mintákat vesznek most a homokból, hogy a Curiosity saját laboratóriumában elemezzék azokat. Korábban az űrből készült felvételek azt mutatták, hogy a dűnék csúcsai évi majd egy méteres sebességgel vándorolnak.

Fotó: NASA

A Sharp hegy alsó szegélyén különböző törmelékrétegek helyezkednek el, melyek a marsi tavak ismétlődő feltöltődésének, majd kiszáradásának tanúi.

 

A Gale-kráter tavairól most úgy gondolják, hogy akár tízezer évig is fennálltak, elegendő lehetőséget adva az élet kifejlődésének. A lefényképezett sziklaalakzatok hajdani tavak és deltatorkolatok nyomait valószínűsítik.

Fotó: NASA/JPL-Caltech/GSSR.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.