galéria megtekintése

Világi játékok

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 27. számában
jelent meg.


Pető Péter
Népszabadság

Megáll az ész: több mint félmilliárd forint versenyzőknek, sportvezetőknek.

Miklós Edit alpesi síző világszenzációt keltett a szocsi téli olimpián, amikor a hetedik helyet szerezte meg a lesiklásban. Eredményéért – a vonatkozó jogszabálynak megfelelően – négymillió forint állami jutalmat kapott. Dr. Bolyán Anikó síklóernyős célra szállásban – az elérhető dokumentumok szerint – hét szereplő közül zárt ötödikként a nem olimpiai sportágak csúcsvetélkedőjén, a Világjátékokon, s ugyanannak a rendeletnek köszönhetően ötmillió forint prémiumot vehet fel.

Játszanak velünk - Reuters

E két sportoló esete jól illusztrálja a hazai jutalmazási rendszer anomáliáit.

 

Az még inkább, hogy – a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének március 17-én elfogadott határozata szerint – összesen 506 millió forintot fizetnek ki a kolumbiai Caliban rendezett Világjátékokon jól szereplő versenyzőknek, edzőiknek és sportvezetőiknek. (A szervezetnek e tekintetben nem igazán van mozgástere: a jogszabályban rögzített előírások határozzák meg az összegeket.)

A kereseti lista élén Csay Renáta, a maratoni kajak-kenu kétszeres aranyérmese áll, aki 33,25 millió forintot könyvelhet el. Nem panaszkodhat trénere sem: Sztanity László 16,5 milliót kap.

A 100 méteres felszíni búvárúszásban nyertes, a váltóval hatodik Székely Lilla 20,7 millió forinttal gazdagodik, míg a nyolccsapatos mezőnyben ezüstérmes, a csoportjában Brazíliával, Kolumbiával és Tunéziával találkozó női strandkézilabda-válogatott több tagja 12,5 millió forintot kasszíroz. Nincs oka a zsörtölődésre Makai Erika szumósnak sem, aki nehézsúlyban és az open kategóriában egyaránt az ötödik volt: teljesítményét 10 millió forinttal ismerik el.

Az korántsem véletlen, hogy a múlt nyári verseny díjazásáról szóló döntés mostanáig húzódott: a MOB többször is tárgyalt az indítványról. Erről tanúskodik, hogy a testület október 14-én úgy döntött: a sportpolitikáért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumához fordul „a meghívásos sportágakban eredményesen szerepelt versenyzők és a felkészítésükben részt vevő sportszakemberek jutalmazásával összefüggésben”.

Kifogástalan hangulat: a kajakpóló is szerepelt a kolumbiai programban
Kifogástalan hangulat: a kajakpóló is szerepelt a kolumbiai programban
Jaime Saldarriaga / Reuters

Ennek azért volt jelentősége, mert a maratoni kajak-kenu meghívott sportágként szerepelt az életmentéssel és kötélhúzással is tarkított programban.

Kerestük a tárcát ez ügyben, ám a minisztérium lapzártáig nem válaszolt kérdéseinkre.

Elértük viszont Borkai Zsolt MOB-elnököt, aki érdeklődésünkre elmondta: „Megkaptuk a nem olimpiai sportágak nemzetközi szervezetének levelét, amelyben arról tájékoztatnak, hogy – alapszabályuk szerint – a meghívott sportágak is teljes értékű részei a versenynek, így jóváhagytuk a maratoni kajak-kenuban jól szereplők jutalmazását.”

Ezzel együtt a kolumbiai szervezők a viadal honlapján elérhető éremtáblázat összeállításakor nem vették számításba a vizes szakágban szerzett medálokat.

Az ötkarikás mozgalom vezetőjét arról is kérdeztük: a kiemelt díjazás nyomán megtörténhet-e, hogy a múlt évben a duisburgi kajak-kenu világbajnokságról – visszafogottabb jutalmakért – aranyérmek sokaságát hazahozó klasszisok legközelebb inkább a Világjátékokra utaznak, hiszen ha ott nyernek, igazán szép summát tehetnek zsebre, miközben a konkurencia jóval kisebb. Az elöljáró így felelt: „Ez a MOB vezetőinek körében is megfogalmazódott, ám olyan állásfoglalást kaptunk a sportági szövetségtől, hogy ilyen veszéllyel nem kell számolni.”

Mindenesetre e félmilliárdos kiosztás harmonikusan illeszkedik az idei sorba, amely a szocsi olimpián szereplő női rövid pályás gyorskorcsolyaváltó ügyével kezdődött.

Emlékezetes: Darázs István szakágvezető – nyilván szigorúan szakmai alapon – Rózsa lányát nevezte a négyesbe Kónya Zsófia helyett, aki (az elöljáró gyermekével ellentétben) tagja volt az ötkarikás kvótát megszerző kvartettnek. Tovább színezte a felejthetetlen történetet, hogy Darázs korábban már felhagyott a versenyzéssel, csak az indulási jog megszerzése után reaktiválta magát. Nem voltak kevesen, akik úgy vélték: a biztos jutalom miatt változott a csapat összeállítása. A prémium ugyanis garantált volt, mert nyolc garnitúra vett részt az ötkarikás vetélkedőn. A magyarok egyetlen egységet sem előztek meg, de két riválisukat kizárták, így a hatodik helyen kötöttek ki. Így aztán – édesapja döntésének köszönhetően – a visszatérő Rózsa is gazdagodott 6,4 millió forinttal.

Minthogy többször is fókuszba került a magyar állam prémiumszolgáltatása, Borkainál arról is érdeklődtünk: indokoltnak tartaná-e a szisztéma felülvizsgálatát?

– A MOB minden elképzelésre nyitott. Ha valaki körültekintőbb, igazságosabb javaslattal áll elő, azt szívesen fogadjuk, hiszen okos gondolatokra mindig szükség van. – Hozzátette: az olimpiai bizottságnak e tekintetben nincs döntési jogköre, legfeljebb kezdeményezheti a szabályozás újrafogalmazását.

Ezt alighanem sokan támogatnák. Már csak azért is, nehogy a kajakválogatón alulmaradó klasszisok elmenjenek kötélhúzónak.

A minisztérium cikkünk megjelenése után reagált

Az egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról szóló 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet alapján a Magyar Olimpiai Bizottság (a továbbiakban: MOB) ügyintéző-képviseleti szerve állapítja meg az állami jutalmak jogosultankénti összegét és továbbítja erre vonatkozó határozatát a sportpolitikáért felelős miniszter részére. A 2013. évi Cali Világjátékok vonatkozásában a jogosultak személyére, valamint azok jutalmának összegére vonatkozó MOB-határozat a mai napig nem érkezett a Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárságára.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.