Vasárnapi vendégek

Belo Horizontétól például úgy búcsúztam el, hogy „Messi” szállt fel az autóbuszra – azaz egy argentin szurkoló tűnt fel halványkék-fehér mezben, rajta a bálvány nevével –, ám a helyiek rá sem hederítettek, pedig akár provokációnak is felfoghatták volna az efféle megjelenést.

Nem vették annak, amúgy meg nyilvánvaló, hogy ha az idegen a legcsekélyebb mértékben is tartott volna bármiféle incidenstől, akkor nem mer ebben a szerelésben mutatkozni, nem hívja ki a sorsot maga ellen. „Messiből” Rióban is akad, méghozzá több tízezer, az argentin drukkerek létszámát pillanatnyilag hetvenezerre becsülik. (De hol van még a meccs!) Ha mindegyiküknek lenne jegye, akkor már most megtöltenék a Maracana stadiont. De többségük csak a Copacabana kivetítőin látja majd a döntőt; speciel az sem rossz hely – már, ha eláll a csütörtök óta egyfolytában szakadó eső –, és még kevésbé rossz érzés, feltéve, hogy a dél-amerikaiak nyernek...

Ám ez a kevésbé valószínű. A futball hetedik csodája, a múlhatatlan 7-1 és minden idők legfeledhetetlenebb 401 másodperce után –ily rövid idő alatt helyezett el négy gólt nem Afganisztán, nem is Antigua és Barbuda, hanem Brazília válogatottjának hálójában a német csapat – az egész világ, Argentína kivételével persze, úgy véli: a modern idők Wundermannschaftját nem lehet feltartóztatni. (Ebben egyébként Brazília is bízik, mert ha az argentin válogatott ünnepelne a riói arénában, az újabb tőrdöfés lenne az amúgy is súlyosan sebzett itteni szívekbe.)

Fotó: Sergio Perez / Reuters

Joachim Löw szövetségi kapitány azonban egyre csak azt hajtogatja: „Senki nem érezheti legyőzhetetlennek magát. Ha mégis így tesz, alighanem veszít.” Paradox módon a 7-1 tényleg nagy veszély, mert ilyen találkozó nemhogy öt napon, de feltehetően ötven éven belül sem ismétlődhet meg. A brazil futballban száz esztendő kellett hozzá, hogy egyszer előforduljon, bár a vendéglátók azt mondják: kellett a halálnak. Azaz a következő mérkőzés feltétlenül nagyobb erőpróba lesz, mint amilyen az impozáns Café Brasilból egyszeriben düledező pótkávéházzá silányult, felfoghatatlanul indiszponált selecao ellen elért habkönnyű siker volt.

Ám a földön maradni talán még a döntőnél is nehezebb, mert a német játékosok folyamatosan azt hallják-olvassák magukról, hogy „karneválcsapat”, melyre újabb „európai szamba”, ha nem éppen „Spaziergang” (séta) vár, vagyis sokan azt a hangulatot árasztják, amelyet az Illés zenekar keltett odahaza 1966-ban a Nyári mesével. De Martin Demichelis, az argentinok védője már megüzente: „Felvételről többször megnéztük a német–brazil első félidejét.Megnyugtató volt abból a szempontból, hogy ilyet többet nem lát senki.”

Alejandro Sabella szakvezető szintén megjegyezte: „A 7-1 nem lehet kiindulópont, az nem normális eredmény.” Az argentin kapitány viszont a rendes kerékvágás híve. Alapvetése szerint kettőben hisz: az alázatban és a munkában. (Nálunk nem menne semmire.) Ennek eredménye a tökéletesen fegyelmezett csapatjáték és az utolsó tangó Rióban. A „sabellano” stratégia nyomán Argentína elfelejtette a 2001-es válságot, a leértékelést, a politikai korrupciót, az előző öt világbajnokság összes hibáját és keservét.

A huszonegy éves nyeretlenséget azonban még nem szakította meg – felnőtt tornán legutóbb 1993-ban, a Copa Americán aratott diadalt –, de ha olyan hideg fejjel és szisztematikusan játszik, mint idáig, akkor ellensúlyozhatja, hogy ellenfele a valaha volt legjobban és legfinomabban futballozó német csapatok egyike, amely a labdát minden korábbi Nationalelfnél többet birtokolja, miután felsőfokon elsajátította a rövid passzos játékot. Abban persze Messi sem „gyenge”, és ahol ő van, ott minden megtörténhet...

Rio de Janeiro emblémái Ricardo Moraes / Reuters

Ám az argentin gárda korántsem one man show-val került a döntőbe, amelyet huszonnégy év után „játszanak újra”. Németország együttese 1990-ben nyert legutóbb világbajnoki címet, Argentína válogatottja akkor volt mindmáig utoljára vb-döntős. Négy évvel korábban hasonló szereposztásban mérkőztek az aranyért. A közös vonás a huszonnyolc esztendővel ezelőtti és a mostani argentin csapatban a nagy M: Maradona, illetve Messi. Az Azték stadionban az „isteni Diego” a csúcsra vezette társait... A döntőt júniusban rendezték, ahogyan az 1978-ast is. A hatodik hónap tehát a kétszeres világbajnok Argentínáé.

A hetedik viszont... A németek úgy nyerték mindhárom eddigi aranyukat, hogy a csúcstalálkozót 1954-ben, 1974-ben és 1990-ben is júliusban tartották. Ráadásul Thomas Müllernek, Klosénak vagy az új világsztár Kroosnak most kiváltképp szerencseszáma a hetes. A nyolcas is az lehet, ha a németek győznek, merthogy – örök listavezetőkként – nyolcadszor finalisták. Az argentinok ötödször játszanak az elsőségért, s eddig „döntetlenre” (2-2) állnak, vetélytársaik pedig 4-4-re „egyenlíthetnek”.

Javier Mascherano, az argentin kulcsfigurák egyike (van még: Messin kívül a sérüléséből talán fel épülő Di Maria vagy „II. Sergio ”, a Goycoecheát idéző Romero kapus) azt mondta: „Életem legfontosabb mérkőzése következik.” Akarva-akaratlan minimum huszonkét, maximum huszonnyolc labdarúgó nevében beszélt. De nem a nagy szavak embere, mert arra a kérdésre, hogy miként kell játszani a németek ellen, így felelt: „Türelemmel.”

Ezek szerint sokat számítana, ha azt ugyanúgy nem vesztené el az argentin együttes, mint Sabella a humorérzékét. „Nem tudom, mi lesz a döntőben – említette –, de annyit már elértünk, hogy nem kell találkoznunk a brazilokkal.” Tényleg: szombaton – a harmadik helyért a holland csapattal szemben – Brazília válogatottja is pályára lép. És?