Végre nem harcolnak tovább a jövővel, a fejlődéssel! – kiálthat fel most ennek hallatán a téves ítéletek miatt gyakran bosszankodó szurkoló, ám azt tudnia kell: kedvenc játéka soha többé nem lesz olyan, amilyennek megszerette.
Mert a szabályalkotók eddigi ellenállását korántsem csupán valamiféle arisztokratikus attitűd erősítette: a képlet sokkal bonyolultabb, mint azt sokan gondolják. A sokszor citált sportágakban, amelyekben sikerrel használják a videobírót, megszokott a játék megszakítása. Az amerikaifutball vagy a jégkorong nem futó órás játék, a szünetek hozzátartoznak a mérkőzés dramaturgiájához. Ez a legkevésbé sem mondható el a futballról.
|
Nincs üveggömb a kezében, de Infantino már látja a jövőt
HANNAH MCKAY / Reuters |
Ám ez csak a kisebb probléma, a gond a szabályok szubjektivitása. Az NFL-ben például objektív, tiszta helyzetekben kell határozni: leért-e a játékos lába, áthaladt-e a labda a vonalon.
A futball szabályrendszere viszont lényegénél fogva szubjektív: olyan ütközések követik egymást, amelyeket a játékvezetők ellentétesen is megítélhetnek, a világ legjobb bírái órákig vitatkozhatnak arról, fault volt-e a két labdarúgó találkozása.
Sokszor akár kameraállások sorából megnézve a jelenetet egymásnak ellentmondó következtetésre juthat akár ugyanaz a játékvezető is. Azaz szélsőséges esetben percenként, percekre is megállhat a játék, ha egymást követik a nehéz döntések a gyepen. És sorolhatnánk a dilemmákat napestig...
A legnagyobb kihívásra ráadásul ezúttal sem próbálnak felelni. Egyelőre nem létezik ugyanis olyan kamerarendszer és olyan okos szoftver, amely a les ügyében választ kínálna. Elvégre offside-nál nem elég az ismétlés, a felvételelemzés; ha nincs azonnali reakció a géptől, nincs megoldás sem. Amennyiben az asszisztens megállít egy játékost, aki – mint utóbb kiderül – nem volt leshelyzetben az indításkor, utána már nem lehet neki szólni, hogy mégis fusson tovább, miközben arra kérjük a védőket, korábbi pozíciójukba álljanak vissza. Ha viszont a csatár a félpályától nyargal egyedül a kapuig, majd szólnak neki, hogy a partjelző hibázott, lesen volt, akkor komédiába fordul a találkozó.
Minden nehézség, kezelhetetlennek látszó helyzet ellenére a FIFA aligha várhatott tovább a döntéssel. Egyrészt a luxusarénák wifilehetőséggel csábítják a szurkolókat, több tízezren még a lelátón ülve nézik vissza okostelefonjaikon a vitatott helyzeteket, a média ezer szögből mutatja az eseményeket,
már-már nevetséges, hogy éppen az, akinek döntenie kell, a bíró tud a legkevesebbet az adott esetről.
Másrészt az emberi teljesítményen sokat javítani már nem lehet, miközben egy ítéleten euró-tízmilliók, sorsok múlhatnak. A mai topbírák professzionális körülmények között készülnek, kapnak technikai segítséget a kommunikációs szettől a bíró karján lévő érzékelőnek üzenetet küldő partjelzőzászlóig, ám nem tudnak minden helyzetben jó döntést hozni. Minimális hibaszázalékkal dolgoznak, elbírják a média, a világsztárok, a több tízezer szurkoló nyomását, hosszabbításos meccseken akár 120 percig követik a csúcsmeccsek tempóját, több évtizedes rutinnal, harmincéves korukon túl érkeznek az elit meccsekre.
Amit lehet, eltalálnak.
Ám emberi szemmel lehetetlen minden helyzetben jó ítéletet hozni a követhetetlen sebességű mérkőzéseken. A meccs sorsát eldöntő tévedések számának csökkentésében segíthet a technika. Ami viszont cserébe örökre megváltoztatja a labdarúgást: másként néz majd ki egy meccs, mint ahogyan azt tegnap láttuk, s ahogyan ma látjuk. Igaz, minderről még keveset tudunk.
Az egyetlen, ami most biztos: a bírónak lesz videója.
