galéria megtekintése

Tíz, tiszta víz

Majthényi Szabolcs, Domokos András: világbajnok, mint szinte mindig

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 22. számában
jelent meg.


Csepelyi Adrienn
Népszabadság

Immár tízszeres világbajnoknak mondhatja magát a Majthényi Szabolcs, Domokos András repülőhollandi-páros: a skóciai Largsban rendezett versenyen hétből öt futamgyőzelemmel szerezte meg az első helyet a magyar egység.

Noha a diadalt technikai újítások sokaságával felszerelt hajóval sikerült végrehajtani, az elsőséget – éppen az újdonságok kipróbálása miatt – egyáltalán nem borítékolhatta a páros.

„Bár a részeredmények talán nem ezt mutatják, számomra nehezebb volt a tizedik címet megszerezni, mint az elsőt – mondta lapunknak Domokos András. – Pluszterhet rakott ránk, hogy új hajóval álltunk rajthoz, amelyről tudtuk ugyan, hogy az élre vihet bennünket, ám biztosra nem vehettük, hogy ez sikerül is.

E vitorlás ebben a hajóosztályban korszakalkotóan új technikai megoldásokat vonultat fel, ami számos előnyt rejt magában, ugyanakkor bizonyos mozdulatok nem működhetnek reflexszerűen.”

 

Az előkészületeket nehezítette, hogy Domokos tüdőgyulladást kapott a vb előtti edzőtáborozás legfontosabb fázisában. „Lelki és fizikai tekintetben is nehéz versenyen vagyunk túl: változó irányú és erősségű szelek nehezítették a dolgunkat, a sikerünk azonban csodás ajándék nekünk és a hajó olasz gyártója számára is. Kicsit úgy érezzük magunkat, mint annak idején Niki Lauda, aki beült a Ferrariba, és sikerre vitte.”

A jubileumi elsőség után megkérdeztem: van-e olyan világbajnoki cím a tíz között, amelyet könnyebb volt megszerezni a többinél? Domokos a 2006-os győzelemre szavaz: „A floridai St. Petersburgben rendezett viadal úgy él az emlékeimben, hogy ott minden olyan simán és könnyedén ment. Kilencből nyolc futamot nyertünk, harmonikus verseny volt.”

Persze nem mindig ilyen egyszerű... A Majthényi, Domokos páros húsz éve elválaszthatatlan, s ez idő alatt megannyi váratlan helyzetet kellett megoldania. Domokos előtt a 2011-es, Garda-tavi világbajnokság utolsó futama rémlik fel.

„Hatalmas mezőny volt 130 hajóval, mi pedig a holland egységgel küzdöttünk az első helyért. Az került volna a dobogó legfelső fokára, aki az első négybe kerül.

Nekünk azonban percekkel a rajt előtt tönkrement az egyik fontos csapágyunk. Ha ez a rajtnál történik, el sem tudtunk volna indulni, így azonban még volt annyi időm, hogy kézzel kitekerjem az orrvitorlát.

Azt viszont biztosra vehettük: ezzel a hajóval nem érthetünk az első négy közé. Nem maradt hát más választásunk, mint a start előtti pillanatokban megkeresni a holland egységet, a rajtlövés után berobbanni eléje, és a szabályok adta lehetőségeken belül megakadályozni, hogy az első négy hely valamelyikét megszerezze.”

A hadművelet sikerült.

A hollandok pedig az idén is a dobogó második fokára szorultak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.