galéria megtekintése

Szükség törvényt bont?

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 06. számában
jelent meg.

P. P.
Népszabadság

A sportvállalkozás átruházhatja indulási jogát egy másik cégre, ha a változtatást a szakszövetség elnöksége jóváhagyja.

Ez a lényege annak a gazdasági bizottság által benyújtott törvénymódosítási javaslatnak, amelyet az Országgyűlés decemberben fogadott el.

A szövegre Szilágyi György jobbikos képviselő hívta fel a figyelmet az NB I-es futballbajnokság tavaszi idényének nyitányára időzített sajtótájékoztatóján. A politikus kiemelte azt is, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége határozatot fogadott el, amely lehetővé teszi a licenc „költöztetését”. A testület előzetesen támogatta az Újpest vonatkozó kérését: a lilafehérek másik vállalkozáshoz telepítenék a részvételi jogot.

 

Az eljárás nem példa nélküli a hazai labdarúgásban. Emlékezetes korszaka volt a magyar futballnak az a periódus, amelyben a csapatot működtető cégek vezetői számára kezelhetetlenné vált a felhalmozott adósság, az indulási jogot átadták egy másik vállalkozásnak, a kintlevőségeket viszont nem mozgatták.

Ennek nyomán a hitelezők „üres” vállalattól követelhették jussukat: természetesen sikertelenül.

Szilágyi ennek a módszernek az alkalmazását gyanítja az újpestiek ügyében is. Úgy véli, ha az MLSZ zöld utat ad a liláknak, több százmillió forintos adó- és más jellegű tartozás marad kiegyenlítetlenül, miközben Roderick Duchatelet tehermentes futballvállalattal kezdhet új életet. A képviselő rámutatott arra is: az ominózus jogszabály tervezetét először nem a gazdasági bizottság, hanem Wintermantel Zsolt nyújtotta be a parlamentnek.

Utóbbi jelenleg is a IV. kerület polgármestere, s a szöveg beterjesztésekor az Újpest Football Club Kft. felügyelőbizottságának tagja volt. (Néhány nap elteltével visszavonta az indítványt, s végül a gazdasági testület adta be a módosító javaslatot.)

Az MLSZ és az Újpest illetékesei is reagáltak az ügyben. A labdarúgószervezet lapunkhoz eljuttatott válaszában rögzítette: a klublicencszabályzat módosítását a jogszabály változása indokolta. A magyarázat kitér arra: az elnökség még nem döntött az Újpest kérvényéről, és a végleges engedélyt a jogszabályokban előírt valamennyi feltétel teljesítésétől teszi függővé.

A szöveg így fogalmaz: „Az MLSZ elnökségének nem áll szándékában olyan indulási és licencjog-átruházás engedélyezése, amelynek célja a felhalmozott jogszerű tartozások ki nem fizetése. Éppen ellenkezőleg: az ilyen jogügyletek engedélyezésének egyik fő szempontja annak vizsgálata, hogy a jogelőd cég mentes-e köztartozásoktól, munkavállalók és más sportszervezetek felé fennálló lejárt tartozásoktól és egyéb jogszerűen fen nálló korábbi tartozásoktól.” Az újpesti illetékesek Népszabadsághoz küldött kommünikéjében az áll: „Az Újpest FC Kft. vezetése ezúton biztosít mindenkit arról, hogy a 2011 októberében történt tulajdonosváltás óta az Újpest FCminden hatályosmagyar jogszabályi kötelezettségnek eleget tett és tesz a jövőben is. Ez alól a NAV által támasztott követelmények sem kivételek. Az Újpest FC Kft.-nek nem volt és nincs is lejárt adótartozása, hiszen amenynyiben lenne, a bajnokságban sem vehetne részt.”

Mindennek fényében különösen tanulságos, ha idézzük a Rogán Antal bizottsági elnök által szignált beadvány indoklásának bevezetőjét: „A módosító javaslat korlátozott módon lehetővé teszi a versenyrendszerben történő indulás jogának átruházását, azzal azonban, hogy az átruházásmegvalósulásához garanciális feltételeket fűz”.

Ez lényegében a módosítás szövegének megismétlése, argumentumra már nem futotta.

Igaz, attól, hogy érv nincs, törvény még lehet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.