galéria megtekintése

Ostrava, Prága, egyik sem Spárta

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 25. számában
jelent meg.


Szilvássy József Pozsony
Népszabadság

A cseh labdarúgó-bajnokság múlt hét végi fordulójában az utolsó helyen kullogó Banik Ostrava döntetlent harcolt ki a tabellát nyolcpontos előnnyel vezető prágai Sparta ellen. Mégsem az eredmény váltott ki országos megdöbbenést, hanem a két szurkolótábor csatája, amelynek során harmincegy vandált állítottak elő, tizenegy rendőr pedig kisebb sérüléseket szenvedett.

A balhé a prágai szurkolókat a morva bányászvárosba szállító különvonaton kezdődött, ahol a kemény mag tagjai ablakokat törtek be, üléseket vertek szét, emiatt négyen csak a legközelebbi vasútállomásig jutottak el. Ott az őket kísérő rendőrök leállíttatták a szerelvényt, és az alaposan besörözött fiatalokat átadták riasztott kollégáiknak.

Később a prágai futballhuligánok a különbuszok ablakait sem kímélték, ezért mire a stadionba értek, a létszámuk további öt garázdával csökkent. A helyszínen a külön szektorba terelt hazai ultrák – több száz katowicei szimpatizánssal együtt – „Elkurvult spartások” feliratú molinóval fogadták őket, aztán egészen az első félidő végéig csak trágár rigmusokat vágtak egymás fejéhez a táborok.

A szünetben néhány prágai suhanc petárdákat hajigált a hazai szurkolók közé, mire a túloldalról a morva, lengyel különítmény vérben forgó szemmel indult rohamra. A csaknem tizenötezer békés néző közül a közelben tartózkodók rémülten menekültek, mert a stadion csatatérré változott.

 

Petárdák, kitépett műanyagszékek, betondarabok repültek, több helyen tűz keletkezett. Mire a két tábor kidöntötte a kerítéseket és egymásnak esett volna, megérkeztek a kommandósok, akik könnygázzal és gumibotokkal igyekeztek rendet teremteni; ez csak jó fél óra múlva sikerült nekik. A hosszú kényszerszünet után megkezdődhetett a második félidő, amely anyázással, de egyéb rendbontás nélkül zajlott le.

Ostrava: repül a szék
Ostrava: repül a szék

Az előzetes becslések szerint a helyszínen és a közlekedési eszközökben okozott károk legalább 200 ezer koronára (hozzávetőleg 2,2 millió forintra) rúgnak. Ugyanezen a játéknapon a Slovacko–Brno mérkőzésen (5-0) a valamiféle revánsra vágyó vendégszurkolók a mosdókat törték össze, Uherske Hradiste utcáin pedig gépkocsikat rongáltak meg. Emiatt hat személy töltötte az éjjelt a rendőrőrsön.

„Betelt a pohár!” – csattant fel a hangja a mobil túlsó végén Martin Syneckynek, a Cseh–Morva Labdarúgó Szövetség biztonsági menedzserének.Megkeresésünkre azzal folytatta: felméréseik szerint a rendbontók száma országosan alig több két-háromezernél. Elvben tehát nem nehéz leleplezni és féken tartani őket. Jó példa is akad, hiszen mindössze az angliai vagy a hollandiai gyakorlatot kellene átvenni: elektronikus jegyvásárlás, kötelező regisztráció, hatékony beléptető- és ellenőrző rendszer – ezek a jól ismert kulcsszavak.

„Csakhogy a garázdasággal, a hivatalos személy elleni erőszakkal meggyanúsított személyek esetében az ügyészek és a bírák gyakran a személyi adatok védelmével, személyiségi jogokkal hozakodnak elő, mert nálunk nincs olyan futballtörvény, mint az említett két országban. Különben meg évek óta folyik a meddő vita arról, hogy ezeket az eszközöket az állam vagy a klub vásárolja-e meg. A balhék pedig sokasodnak” – tette hozzá.

Miroslav Pelta, a szövetség elnöke hétfőn azonnali hatállyal elrendelte a játékvezetőknek, hogy rendbontás esetén ne mérlegeljenek, hanem azonnal vessenek véget a találkozónak. Még e héten szeretne találkozni a cseh belügyminiszterrel, valamint a sportot felügyelő oktatásügyi tárcavezetővel, és gyorsított eljárásban fogadtatná el a rendbontókat kiszűrő jogszabályt.

„Tavaly ősztől csak olyan stadionban rendezhetnek nálunk első osztályú mérkőzéseket, amelynek van villanyvilágítása és fűtik a pálya talaját. További feltételként pedig azt szabjuk meg, hogy minden hivatásos klub regisztrálja valamennyi szurkolóját, mindegyiküknek legyen saját kódja, amit a beléptetéskor mindenhol ellenőrizni tudnak. Ugyancsak kötelező lesz a nézőtéri kamerák felszerelése, s az a szurkoló, aki a lelátókon elfedi az arcát, helyben tízezer koronás büntetést fizet” – nyilatkozta a cseh közrádiónak, leszögezve: „Vagy cselekszünk végre, s az érintett csapatok tulajdonosai ismét belenyúlnak a zsebükbe, vagy rövid időn belül csupán néhány száz gazfickó üvöltözik és garázdálkodik a mérkőzéseken, amelyeket miattuk mind több valódi futballrajongó már most messze elkerül.”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.