Az utóbbi időben az atlétikai versenyek közvetítéseit figyelve is felkapja a fejét az ember, ha az addig kenyai színekben versenyző dán vagy nem is olyan régen még etiópként induló svéd futót lát a világ- vagy Európa-bajnoki mezőnyben. Sokáig ennek a sportági verdiktnek a megalkotói sem ráncolták a homlokukat, tekintve, hogy az érvényben lévő rendelkezés szerint alapesetben az állampolgárság megszerzésétől számítva mindössze egy esztendő a kivárási idő. Annak a sportolónak, aki már részt vett bármelyik korosztály világversenyén, annyiban nehezebb a dolga, hogy be kell szereznie a „kiadó” ország szövetségének beleegyezését is (olimpiai részvétel esetén a NOB-ét szintén). Ha a sportoló nem kapja meg ezt az engedélyt, akkor négy éven át nem szerepelhet Eb-n, illetve vb-n.
Asztaliteniszben az egész glóbuszt elárasztó kínai invázió nyomán napi téma a rendszabályok szigorítása. A nemzetközi szövetség nemrégiben határozott úgy, hogy bár az egyéni pénzdíjas viadalokon továbbra is azonnali részvételi lehetőséget engedélyez az új országot választóknak, a világversenyeken kizárólag akkor állhatnak asztalhoz a mezcserélők, ha a váltási szándék regisztrálásától számítva 15 éves kor alatt három, 18 alatt öt, míg a 21. életévet még be nem töltve hét évet kivártak. A 21 évesnél idősebb játékosok esetében egyáltalán nincs lehetőség módosításra. Érdekesség, hogy ez a szabály az olimpiákra nem vonatkozik: például Li Ping, a múlt héten katari színekben Budapesten járt korábbi kínai világbajnok ott lehet jövőre Rióban, vb-n azonban soha nem vehet már részt.
A jégkorongozók két esztendőben határozzák meg azt az időszakot, amelyet a befogadó nemzet valamelyik klubjában kell eltölteniük a jobb feltételek reményében „hazát” módosítóknak. Amennyiben az illető a megelőző négy esztendőben korcsolyát húzott (korosztálytól függetlenül) világbajnoki tornán, esetleg olimpián, akkor négy évre nő a kétéves periódus. Hokiban gyakran van magyar vonatkozása is a válogatott cserének, hiszen Romániában a legjobb játékosok jó része Székelyföldről származik. Közülük (vagy a szüleik között) akadnak, akik éppen az aktuális szabályozás miatt – vagyis későbbi Magyarországra érkezéssel kalkulálva – inkább visszautasítják a román ifjúsági vagy juniorválogatottól kapott meghívót, de a többség nem „kombinál”, és elfogadja az invitálást.
A csapatsportágak közül alighanem a kosárlabdázók járnak elöl a leginkább követendő példával. A FIBA verdiktje egyszerű és kőkemény: a világversenyekre vagy azok selejtezősorozatára hivatalosan leadott játékosnévsorokban mindössze egyetlen korábban másik ország útlevelét használó sportoló tüntethető fel. Mindezen túlmenően kikötötték: vb-n valaha szerepelt 18 év fölötti kosaras másik nemzeti csapatban soha nem léphet pályára.
A futballban ugyanez a helyzet: olyan labdarúgó, aki felnőttválogatottban tétmérkőzésen futballozott, nem szerepelhet másik ország nemzeti csapatában. (Nem úgy, mint például 1962-ben, amikor az olasz és a spanyol „nemzeti” együttes All Star-csapatot vonultatott fel az argentin Di Stefanóval, a paraguayi Martinezzel, a magyar Puskással, az uruguayi Santamariával, illetve a brazil Altafinivel és Sormanival, valamint az argentin Maschióval és Sivorival.)
|
Thiago Motta, a brazilból lett olasz
Alessandro Garofalo / Reuters |
Aki csak barátságos meccsen játszott, az országot válthat, feltéve, hogy minimum öt esztendeje a második hazájában él, vagy születésétől fogva kettős állampolgár, mint a Brazília legjobbjai közt egyaránt két mérkőzésen szereplő, majd spanyol, illetve olasz válogatottá változó Diego Costa és Thiago Motta. A bonyolult – ezért a terjedelmi korlátok miatt itt nem is részletezhető – szabályok lehetővé teszik, hogy valaki más válogatottban játsszon utánpótlás- és megint másikban felnőtt futballistaként, de tömegességről szó sincs, hiszen a 2006-os vb-n 28, a 2010-esen 31 (átlagban tehát minden csapatban egy) honosított labdarúgó szerepelt. Katar elvben megteheti, hogy 2022-ben, mondjuk, tizenegy brazillal áll fel, ha most „átigazol” csapatnyi tizennyolc-húsz év körüli dél-amerikait. Az MLSZ-nek ezt a módszert semmiképp sem ajánlanánk, mert a brazilok a mi viszonyaink között nemhogy öt év, de öt hónap alatt elfelejtenék mindazt, amit addig tudtak...
