galéria megtekintése

Öröm a törés az életében

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 29. számában
jelent meg.


Csepelyi Adrienn
Népszabadság

Már nincs mit titkolni a nagyi előtt: Kosztyu Veronika taekwon-do Európa-bajnok.

Kosztyu Veronika taekwon-dós pályafutása némi titkolózással kezdődött. Tekintve, hogy jó néhány sportágat kipróbált életében – vívott, lőtt, kosárlabdázott, falat mászott, asztaliteniszezett, futballkapusként pedig junior csapattal magyar bajnok is lett – a családi tanács úgy döntött: a nyolcvanhat éves nagymamát nem rémítik halálra azzal, hogy unokája harmincévesen elkezdett deszkákat törni a puszta kezével. Ezért hát egy darabig csak úgy emlegették az új őrületet: „Roni” tornázni jár. Ám a stratégia csak addig működött, amíg gyűlni nem kezdtek a medálok: az Eb-ezüstérmet már nehezen lehetett volna elrejteni, elő kellett hát állni a farbával.

Támogatás nincs, sikerélmény van
Támogatás nincs, sikerélmény van
Érseki Norbert

Nem elírás: Kosztyu tényleg csak harmincévesen kezdett taekwon-dózni. Most pedig – harmincöt esztendős korában – Európa-bajnok. „Egyáltalán nem érzem idősnek magam ehhez a sporthoz, a csapattársaim egyike például nyolcvan év körüli. Ez nem csupán harcművészet, hanem életforma, és bármikor el lehet kezdeni” –mondja.

 

A taekwon-do sokrétű: van benne küzdelem, formagyakorlat, töréstechnika. Ez utóbbi Veronika erőssége. A civil életben épít – építészmérnök ugyanis –, a páston „rombol”. Olyan jól megy neki, hogy bár a nőknek a fekete öves vizsgához „csupán” két deszkát kell eltörniük, ám elé mindjárt hármat tettek. Mit mondhatott volna? Tört engedelmesen. Ahogyan két edzője, dr. Somlai János és Sebestyén Pál tanította.

Igaz, néha deszkán kívül más is reccsen a Kosztyu családban: egy edzésen például Veronika bravúros hárítás-rúgás kombinációját taekwon-dót oktató férjének alkarja bánta. „A kés elleni önvédelmet gyakoroltuk. Jól ment... Képzelje csak el, amikor mentünk együtt válogatott edzésre, a férjem karja meg felkötve, begipszelve. Az ismerősök viccesen üdvözölték: mi van, az asszony eltörte a karod? Amikor mondta, hogy pontosan ez történt, lehervadt arcukról a mosoly.”

A budapesti születésű sportolónő Balatonalmádiban él, együtt oktatja a sportágat a családfővel. „Egyesületünknek húsz tanítványa van, az ötévestől az ötvenévesig valamennyi korosztály képviselteti magát. Egyelőre heti két edzést tartunk, többre se időnk, se pénzünk, a taekwon-dónak ez az ága ugyanis nem támogatott sport” – említi. Így aztán a szenvedély a hajtóerejük: munka után vagy edzeni mennek, vagy edzést tartani. „Csapatunk nagy család.Nálunk a versenyzők együtt tréningeznek a hobbisportolókkal. Itt nincs olyan, hogy nem fogadják azt az edzeni vágyót, aki kevésbé tehetséges. Mindenekelőtt embert akarunk nevelni a gyerekekből, nem versenyzőt. A taekwon-do tanai: udvariasság, becsületesség, állhatatosság, önuralom, rendíthetetlen küzdőszellem.”

Ahhoz persze, hogy az ember lánya bármikor elbánjon néhány deszkával, sok minden szükséges. „Az erőtörés lényege a technika, a pontosság, az erő, a gyorsaság és a koncentráció, meg a hit a sikerben” – sorolja Veronika. A versenyeken manapság már nem fadeszkát, hanem műanyag törőlapokat használnak, amelyek törés után újra összecsúsztathatók. A nőknél három töréstechnika van: a kézéllel törés, az egyenes ívű oldalsó rúgás és a köríves rúgás.

A férjkartörés továbbra sem hivatalos szám.

Lábbal, ököllel

Kiválóan szerepelt a magyar csapat az ITF Európa-bajnokságon: három arany-, két ezüst- és négy bronzérmet szerzett az itáliai Riccionében. A taekwondo koreai eredetű harcművészet (1955-ben alapította Choi Hong Hi nagymester). Elnevezése nagyjából annyit tesz: lábbal és ököllel küzdeni. Két nagy nemzetközi szövetsége van: az ITF és a WTF (International, illetve World Taekwondo Federation). Noha az előbbi korábban alakult, hosszas rivalizálás után végül az utóbbi zászlaja alá tartozó változat lett olimpiai – s ennek okán anyagilag is támogatott – sportág. Bár a mozgásanyag nagyjából azonos, a két változat szabály- és követelményrendszere mára nagyban különbözik egymástól.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.