Norvég-magyar: „Néhány szép perc ára oly kevés...”

A magyar együttes a kilencedik percben adott először életjelet magáról. A nem kis meglepetésre a kezdő tizenegybe állított, a címeres mezt először viselő Kleinheisler – miután Fiola átadása felperdült a lábán – korántsem elfogódottan a jobb sarokra lőtt, de Nyland hárított, pedig ez a rúgás sem volt a kapus szempontjából legényálom. Még kevésbé tetszett annak a ghánai származású Tettey néhány belépője, és a felhevült középpályás veszedelmes „szereléseit” a test test elleni küzdelemhez messzemenően hozzászokott Clattenburg angol játékvezető is megelégelte, méghozzá már a huszadik percben. A brit bíró nem sokkal később „egyenlített”: Gerának ugyanúgy a sárga kártyát mutatta fel, mint Tettey-nek (épp az accrai születésű norvég játékos elleni szabálytalanságért).

Majd a 26. percben Bernd Storck, a magyar válogatott újoncavató német szakvezetője a mennybe ment, míg Nyland, a norvég kapus a pokolra szállt. Elek passzát a másodszor próbálkozó Kleinheisler ezúttal ballal küldte a jobb sarokra, s bár a lövés védhető volt, Nyland különös mozdulattal a hálóba ütötte azt (0-1).

Fotó: Hegedüs Gábor / Népszabadság

Öt perccel később Király lábbal mentett, és sokat köszönhetett Söderlundnak, aki – Skjelbred jó ütemű passza után – ziccerhelyzetből „hazaadott”. A norvégok úgy támadtak, hogy teljességgel hatástalanok voltak, részben azért is, mert nem egy esetben a lövés elé vetette magát az áldozatkészen védekező magyar labdarúgók egyike. A skandinávok csak a meccs előtti nyilatkozataikban tetszettek feltűnően magabiztosaknak: tettben jóval kevésbé mutatkoztak markánsaknak, mint szóban... S az első félidő végén már annak örülhettek, hogy csak 1-0-ra vezet a magyar csapat, mert Kleinheisler – megint Kleinheisler – labdája Szalain felperdült, Elek négy méterről szerezhetett volna gólt, de általános meghökkenésre fölé fejelt.

Fotó: Hegedüs Gábor / Népszabadság

A második félidő ugyanúgy a magyar térfélen kezdődött, mint az első; a norvégok akcióit legjobbjuk, Skjelbred szervezte, és a szintén szembeszökő játékintelligen­ciával futballozó Gera hárította el elsőrendű helyezkedéssel, megannyi passz „leolvasásával”. (Kár, hogy a visszavágón a szellemi vezér – sárga lapjai miatt – nem játszhat.) Aztán az 55. percben Dzsudzsák akár eldönthette volna a párharcot, de – Elek átadása után – hét méterről úgy lőtt, hogy a látszólag kiszolgáltatott helyzetben lévő Nyland hárítani tudott. Az ellentámadás végén Ellabdelloui lefutotta Kádárt, aki a tizenhatoson belül lerántotta a marokkói gyökerű jobbhátvédet, ám Clattenburg – thank you very much! – elnézte a szabálytalanságot. Azt viszont észrevette a szigetországi sporttárs, hogy nem sokkal később a támadó bekk „feldobta” magát a tizenhatoson belül, és sárga lappal büntette az ezúttal valóban szimuláló labdarúgót.

Szűnni nem akart az északi fölény, de az sem segített a házigazdákon, hogy Király váratlanul elejtette a labdát, mert Fiola a kapuvonalról mentett. S ekkor már csak szűk húsz perc volt hátra...

Fotó: Hegedüs Gábor / Népszabadság

Lepergett egyenlítés nélkül, Helland fejese után a felső léc felülértékelhetetlen segítségével. Úgyhogy a vasárnapi budapesti visszavágó előtt kedvező helyzetben van a norvégokat harmincnégy hosszú év után legyőző magyar válogatott, olyannyira, hogy most már komoly az esélye a negyvennégy szűk esztendőt követő Eb-részvételnek. Frenreisszel dúdolhattuk Oslóban és remélhetően dalolhatjuk a hét végén odahaza is: „Néhány szép perc ára oly kevés, nem kell hozzá más, csak pár csepp méz...”

Ez lesz még: