Nem kell ezt szégyellni, már csak azért sem, mert a Storck & Co. elérte azt, ami odahaza évtizedeken át nem sikerült: érvényre juttatta a futball társadalmi hatását. Ez minálunk legföljebb kelletlen politikai beavatkozásokban merült ki idáig, az Eb-részvétel kivívása és főként a kontinenstornán – a portugálok elleni mérkőzésen különösen kiváló teljesítménnyel – megszerzett csoportelsőség viszont tömegek közéleti manőverektől mentes, önfeledt öröméhez vezetett.
Magyarországon már több generáció kezdte elfeledni, több másik korosztály pedig egyáltalán nem tudta, milyen is lehet nagy torna közben szurkolni a válogatott csapatért. Hát még, ha három egymást követő tétmeccsen veretlen marad a nemzeti együttes...
Király Gábor, minden idők legtöbbszörös magyar válogatottja, aki a belgák elleni mérkőzésen 107-edszer vehette fel a címeres mezt, helyesen mondta: „Azzal, hogy itt voltunk az Eb-n, és az első három meccsünkkel valóban visszatértünk Európába, új szituáció keletkezett a magyar futballban. Ennek lökést kell adnia a jövőben, még akkor is, ha ez nem a főpályaudvar, csak kis állomás. Ám ezt is érdemes megbecsülni, és felhasználni arra, hogy energiát adjon ahhoz a sok munkához, amely labdarúgásunkra vár. Ami a belgákkal vívott mérkőzést illeti: azt hiszem, fáradtabbak voltunk, mint előtte, mert számunkra az előző, sikeres találkozók is nehezek voltak."
Juhász Roland, a válogatottsági örök lista harmadik helyezettje (94 szerepléssel) még nem tudott előre tekinteni: „Sajnálom, hogy a csapat csak eddig jutott – mondta –, miközben a közönségünk már most elnyerte az Európa-bajnoki címet. Nagyon gyorsan gólt kaptunk, s a meccs elejétől mennünk kellett volna az eredmény után, de hiába igyekeztünk, csak üldöztük a labdát. Ez aztán rengeteget kivett belőlünk, és a végén már nem tudtunk ellenállni."
Bernd Storck elsőre szintén a korai góllal foglalkozott, ám leszögezte: „Világklasszis játékosokkal kerültünk szembe, akik közül nem egy csúcsformában futballozott. Ezzel együtt minden elismerésem csapatunknak az Eb-szereplésért, elvégre összességében jó volt ez a torna nekünk. Tettünk egy lépést a jövő felé, s ez arra sarkall, hogy menjünk tovább azon az úton, amelynek a vége természetesen még nagyon messze van."
Gera Zoltán, akit alighanem az Európa-bajnokság legjobb magyar mezőnyjátékosaként emlegethetünk – függetlenül attól, hogy a belgák ellen neki sem ment –, harminchét évének minden rutinjával summázott: „Noha vereséggel, méghozzá súlyos vereséggel búcsúztunk, s ilyenkor mindig csalódott az ember, összességében a várakozáson felüli produkciót nyújtottunk. Negyvennégy esztendőnyi szünet után ki gondolt volna a csoportelsőségre? S noha a rendszerint követhetetlen sebességű belgák elleni mérkőzés kétségkívül megmutatta, van még hova fejlődnünk, szerintem egészében jó Eb-nk volt."
|
| Fotó: Hegedüs Gábor / Népszabadság |
A vörös ördögök meg abban bíznak, hogy a folytatásban ugyancsak jó kontinenstornájuk lesz, már csak azért is, mert a walesiek elleni negyeddöntőt „hazai pályán" játszhatják. A meccs helyszíne, Lille a belga határ közelében fekszik – Brüsszeltől 120 kilométerre –, és a hírek szerint akkor is megtelne a Pierre Mauroy stadion, ha 150 ezer néző férne el benne. (A kapacitása ennek nagyjából a harmada.) Marc Wilmots belga szakvezető, aki vasárnap Toulouse-ban fényes diadallal ünnepelte meg ötvenedik kapitányi mérkőzését, azt mondta: „Hazard és De Bruyne jelenléte nyugalmat kölcsönöz a többieknek." A játéka pedig kedvet teremt a futballhoz, ezért özönlenek majd Lille-be a belgák.
Hazard-ról mindenütt áradoznak, egyre-másra olvashatók az efféle címek: „A nagy Hazard"; „Hazard XXL"; „Eden-fesztivál"; „Hazard egy másik bolygón". A belga tudósítók egyike megkérdezte Wilmots kapitányt: Hazard vagy a csapat játszott-e jobban a magyarok ellen, mire a tréner így felelt: „Szerencsére nehéz megmondani." A L'Equipe mindenesetre „belga szórakozásról" írt, míg a La Gazzetta dello Sport címe ez volt: „Futball-lecke Hazard karnagy dirigálásával". Az olasz újság alcímei között azért az is szerepelt (így, felkiáltójellel): „Szuper Király!"
A legnagyobb bókot azonban alighanem a németek kapták. Az Aftonbladet című svéd újság ugyanis ezzel jelent meg Julian Draxlernek és társainak a szlovákok elleni 3-0-ás bemutatója után: „Tiki. Taka. Tyskland."
A harmadik szó azt jelenti svédül: Németország.
