A mifelénk amúgy is illuzórikus piaci alapú működést végképp kiiktató állami jellegű szponzoráció meghatározta a sorrendet – a díszpáholy tekintetében az idehaza a legmagasabban jegyzett Videoton nyert a Fidesz-pártigazgató klubelnök Kubatov Gábor és a narancsos kommunikációs direktor, klubalelnök Kocsis Máté irányítása alatt álló FTC előtt –, ám a minőség láthatatlanságán ez mit sem változtatott. A Ferencvárossal kapcsolatban legalább annyi jót el lehet mondani: az érdeklődés tekintetében üdítő kivétel volt, annál kellemetlenebb viszont, hogy a zöld-fehérek 8384-es nézőátlaga ellenére is megfogyatkozott a helyszíni közönség. Néhány „nagy ember” ezt a korábban még valóságos vívmánynak tartott tévéközvetítés-szériával indokolta, de a józanabbak e magyarázaton is csak mosolyognak, ahogyan akkor is derültek, amikor az MLSZ elnöke roppant büszkeséggel jelentette be a négy évadra érvényes három és fél milliárd forintos „bizniszt”, a messze felülértékelt adások sorozatát.
A csőd már csak azért is teljes, mert a Portfolio.hu hírportál elemzése szerint az NB I – a produktum értékelhetetlenségéhez képest mértéktelen állami dotációval együtt is – négymilliárd forintnyi veszteséget termel, miután a jegyeladásból és az ajándéktárgyakból alig valami folyik be a klubkasszákba. (Egyes felmérések alapján a csapatok együttes költségvetésének legföljebb a 10-12 százalékát teszik ki az efféle, jobb helyeken elengedhetetlen bevételek.) A bajnok Videoton 3296-os, a Debrecen 3818-as nézőátlagot mutatott fel – ezért nem érte meg fényes új stadiont építeni a hajdú-bihari városban, elvégre a régi sporttelepen, ha nem voltak is sokan, ennél átlagban néhány százzal többen jelentek meg –, a hajdani fővárosi nagy csapatok méltatlan utódai pedig ilyen, a teljesítményhez illően gyatra nézőátlagokat tudtak „előállítani”: Újpest 2385, Honvéd 1052, MTK 636.
Ekkora publikumért szinte kár meccset rendezni, arról nem beszélve: e „családi kör” szánalmas kialakítása súlyos visszaélés a normális esetben beláthatatlan társadalmi hatású futball nevével...
Egyáltalán nem mellesleg: immár konkrét visszaélések gyanúja is felvetődött, az első osztály előző évadi mezőnyének két klubtulajdonosát egyaránt előállították. A bűncselekmények eshetősége persze nem lepett meg senkit sem, hiszen a hazai labdarúgás mindinkább apadó táborán belül mindenki sejtette – és nem feltétlenül csupán két klubbal kapcsolatban – az ártó szándékú használatot. Ezzel együtt az őrizetbe vételek az eddigieknél is rosszabb színben tüntették fel a pótlabdarúgást meg annak környékét, de hát ne keressünk ott fogódzót, ahol súlyos milliárdok folynak el személyi jellegű ráfordításokra, miközben bármiféle hasznos tevékenységnek még a körvonalai sem látszanak.
Ha vannak nyomok, azok feltehetően egészen más irányba vezetnek... Ám az alábecsülhetetlen értéktől függetlenül dől a lé. Az állam további milliárdokat szán napjaink labdarángásának, a professzionálisnak nevezett dilettánsmezőny – a tervek szerint – milliárdokat kaphat a szerencsejátékok bevételéből. A tizenkét csapatosra szűkített NB I-ben ez klubonként átlagban több száz millió forintot jelenthet évente.
Miközben nem az a kérdés, hogy a totóban vagy a tippmixen eltalálja-e valaki ennek vagy annak a meccsnek a végeredményét, hanem az: eltalálja-e itthon végre valaki az állított labdát.
