Mert mit láttunk az elmúlt pár hétben? Labdát tribünre bombázó David Luizt, szemben az elegáns Mats Hummelsszel. Csetlő-botló, szánalmas Fredet, és energikus, néhol már sarkazgató Müllert. (Ha a két center góljainak számát összevetjük, majdnem 1-7 a vége, igaz, ez „csak" 1-5.) Szögletekből, szabadrúgásból, jogtalan tizenegyesből eredményes brazil csapatot, kontra az ellenfél tizenhatosán belül tilitolizó, sakk-mattot, később sokk-mattot adó németet.
Németország egyébként is ígéretes csapata az elmúlt egy évben folyamatosan épült, a barátságos mérkőzések eredményeivel mit sem törődve. Becsúszhatott angol vereség, lengyel és kameruni döntetlen, a válogatott mindenből és mindenre felkészült.
Ez a vébén is folytatódott. A németek játszottak európai, afrikai, észak- és dél-amerikai riválisokkal is, de törekvésük – ellentétben Brazíliáéval – sohasem az ellenfélhez való alkalmazkodásról, hanem saját erősségük kidomborításáról szólt.
A németek a vébé előtt elvesztették a legjobb formában játszó Marco Reusot? Semmi baj, mentek tovább. Nincs igazi balhátvéd? Majd eljátszik ott egy középhátvéd, Höwedes! Ha a kezdetben csere Schweinsteiger lábáról kiderül, hogy rendben van? Nosza, szorítsunk neki helyet a kezdőcsapatban! Lahm hatékonyabb védőként? Vegyük ki a középpályáról, és tegyük oda a felgyógyuló Khedirát! És a példák Klose kezdőcsapatba állításáig tovább sorolhatók.
Ezzel szemben Brazília, miután tényleg lenyűgöző játékkal megnyerte a Konföderációs Kupát, az elmúlt egy évben – mintegy Scolari önigazolásaként – hajszolta az eredményeket. Tíz barátságos mérkőzést játszott a csapat, ebből négyet olyan ellenféllel szemben, amelyik ki sem jutott a vébére (pl. Zambia, Panama), négyet olyan csapat ellen, amely a világbajnokságon a csoportkör után búcsúzott (pl. Ausztrália, Dél-Korea), és mindössze két olyan gárdával mérkőzött meg, amelyik a legjobb tizenhat közé jutott aztán a vb-n. Chilét a végül a keretbe sem kerülő Robinho hajrában szerzett góljával legyőzte 2-1-re, Svájctól pedig vereséget szenvedett.
Brazília felhagyott a jogo bonitóval, hosszú labdákat vágott előre, vagy épp összevissza rugdosta egymást Kolumbiával.
Brazília egy szempontból játszott eredményesen, mindig elrontotta az ellenfél játékát. A németeken kívül egyetlen vetélytársa sem tudott ellene száz százalékot nyújtani. Neymar és Thiago Silva hiánya az elődöntőben fontos, de nem döntő tényező volt a saját játékukat tökélyre fejlesztő németekkel szemben. Most Brazília nemzeti gyászba borult, Németország a döntő előtt még nem ül örömünnepet. Dante már a pokolban, de Müller még nincs a mennyben.
A legkíváncsibb magam arra vagyok, hogy mit mondhatott a szakkommentátorként dolgozó Ronaldo, amikor Brazíliában, éppen Brazília ellen dönti meg örök vb-gólrekordját Miroslav Klose.
Biztos nem azt, ami a cikk címe.
