galéria megtekintése

Mese helyett ezúttal tényleg sansz van

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 04. számában
jelent meg.


Hegyi Iván
Népszabadság

Negyvenhárom éve nem járt Eb-n és harmincnégy esztendeje nem győzött a románok ellen a magyar labdarúgó-válogatott. Hinni és elkiabálni sem akarja az ember: ezúttal van rá esély, hogy mindkét sorozat megszakad.

Kilencszáznyolcvanegy tavasza olyan irdatlan távolságban van, hogy akkor már nosztalgiakoncertet tartott a régi Sportcsarnokban az Illés. (A BS-t csak egy évvel később avatták.) A hazai lábbelipiacon a Corso Cipőkereskedelmi Vállalat diktált, mintatermét ezzel a felejthetetlen reklámszöveggel ajánlva a számba vehető kuncsaftok figyelmébe: „Bekötött szemmel is rátalál, ha az Operának háttal áll...” Egyszersmind kitört a budapesti kubai válság, mert a karibi válogatott FTC elleni vendégjátékán egy Poeva nevű futballista (?) szó szerint mindenbe meg mindenkibe belerúgott, ami mozgott, és szűnni nem akaró ámokfutása miatt 2-0-nál lefújták a barátságosnak hirdetett Üllői úti mérkőzést. A pesti filmplakátokon ugyan Goldie Hawn és Chevy Chase, továbbá az szerepelt, hogy „Óvakodj a törpétől!”, ám az elszabadult Poevával legalább annyira vigyázni kellett...

Az otthon zöld füvén
Az otthon zöld füvén
Földi Imre / Népszabadság

A részletekre talán már senki nem emlékszik. Arról nem szólva, hogy szép számmal vannak, akik az idő tájt még meg sem születtek.

 

A ma esti Eb-selejtező szempontjából a lényeg: a magyar válogatott akkor, 1981 májusában győzte le legutóbb a román együttest (1-0).

Attól fogva tíz mérkőzés, négy döntetlen, hat vereség és 4-17-es gólkülönbség a mérleg.

Magyarország-Románia

Labdarúgó Eb-selejtező, Üllői út, 20.45 (tv: M4).
Jv.: Brych (német)

Magyarország: Király (95-szörös válogatott) – Fiola (6), Juhász (87), Lang (6) vagy Kádár (22), Leandro (13) – Stieber (9), Elek (32), Tőzsér (29), Dzsudzsák (69) – Németh (17), Nikolics (13).

Románia: Tatarusanu (29) – Papp (15), Chiriches (32), Moti (6), Rat (103) – Torje (41), Hoban (11), Sanmartean (12), Prepelita (4), Chipciu (18) – Keserü (5).

Bármennyi idő telt el azóta, tényleg nem árt óvatosnak lenni.

Egyebek közt azért is, mert az ellenfél az F csoport veretlen listavezetője és a világranglista hetedik helyezettje. Hogy a FIFA-lajstrom a valós erőviszonyokat tükrözi-e, arra komoly ember újabban csak nemmel válaszolhat, de honfitársaink csupán a harminchetedikek a rangsorban. Habár az utóbbi időben nagyon hasonlítanak a románokra. A vetélytárs az előző tíz találkozóján hat győzelmet, három döntetlent és egy vereséget könyvelt el, miközben mindössze három gólt kapott (és tizenegyet „adott”). A magyar válogatott pedig a múlt ősszel éppen Bukarestben hivatalba lépő ifjabb Dárdai Pál szakvezető irányításával a következő eredménysort produkálta: négy győzelem, két döntetlen, egy vereség, kilenc szerzett és szintén három beszedett gól.

Noha semmiféle koncepció nem volt a másodállású kapitány kiválasztásában – elvégre az MLSZ az első tétmeccs után kidobott Pintér Attilára esküdött a selejtezősorozat kezdetekor –, a szövetség berlini embere még akkor is felülmúlt volna minden Kánai úti elképzelést, ha abból az édeskevés helyett hallatlanul sok lett volna. A menet közben szerződtetett tréner alaposan megfontolta, mi lehet a leginkább célra vezető játékszisztéma, és arra jutott, akár a portugál Paulo Sousa 2012-ben a Videoton mestereként: ha a védekezés megfelelő, akkor talán lehetséges a versenyben maradás. Még az sem volt fontos, hogy a feröeriek 62 százalékban birtokolták a labdát honfitársaink ellen: a bukaresti 1-1-gyel – amely az első romániai magyar pont, sőt magyar gól volt megint csak 1981 óta –, valamint három, egyaránt 1-0-ás győzelemmel olyan helyzetbe került a válogatott, hogy jelenleg az egyenes ági kijutás is reális lehetőség a jövő évi franciaországi kontinenstornát illetően.

Tekintettel arra, hogy Európa-bajnokságon legutóbb negyvenhárom esztendeje járt a válogatott, az alkalom tényleg különleges, az ember nem is nagyon meri kimondani, hogy mese helyett ezúttal tényleg sansz van. Igaz, ehhez az Eb-mezőny létszámának felemelése, továbbá az is kellett, hogy az első kalapból a csoportba osztott görögök elvétve előforduló csődöt mondjanak. Hogy milyen ritkán történik meg az ilyesmi? Nagyjából három évtizedenként. Az 1984-es Eb selejtezőin a világbajnoki címvédő olaszok a csoportmérkőzések utolsó fordulójáig nem tudtak diadalt aratni; közvetlenül a záróra előtt a nyeretlen ciprusiak ellen győztek 3-1-re... (A csoportelsők amúgy a románok voltak.)

Na de, ha már egyszer itt van az esély, meg kellene ragadni. Azzal együtt is, hogy megint új a magyar szövetségi kapitány: ezúttal a nemzetközileg nem különösebben ismert Bernd Storck dirigálja a csapatot. A német tréner előtt gyors egymásutánban két feladat áll, hiszen hétfő este Belfastban vendégszerepel a válogatott, ám a szakvezető azt mondja: egyelőre semmi mással nem foglalkozik, csak a románok elleni találkozóval.

Kétségtelen, már ezen is lehetne egyről a kettőre jutni.

Az F Csoport állása

1. Románia 6 4 2 – 7-1 14
2. Észak-Írország 6 4 1 1 8-4 13
3. Magyarország 6 3 2 1 5-3 11
4. Feröer 6 2 – 4 4-8 6
5. Finnország 6 1 1 4 5-8 4
6. Görögország 6 – 2 4 2-7 2

A csoport további mai mérkőzései: Feröer szigetek–Észak-Írország (Sport2, 20.30), Görögország–Finnország.

Sorrendi gyűlés

A FIFA tegnap közzétette legújabb világranglistáját, melyen a magyar csapat a 37., a román a 7. helyen áll. A sorrend: 1. Argentína, 2. Belgium, 3. Németország, 4. Kolumbia, 5. Brazília, 6. Portugália, 7. Románia, 8. Chile, 9. Wales, 10. Anglia, ...37. Magyarország, ...41. Észak-Írország.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.