galéria megtekintése

Ma Mourinhóval tárgyalhat Manchesterben a United vezérkara

A Crystal Palace ellen keservesen, a hosszabbításban kivívott 2-1-es FA Kupa-győzelem sem tudta megmenteni Louis van Gaal karrierjét a Manchester United labdarúgócsapatánál. Noha ez volt a „vörös ördögök” első trófeája 2013, Sir Alex Ferguson távozása óta, az amerikai tulajdonos Glazer család nem bízik az MU kedvező jövőjében a holland tréner irányításával, ezért – a BBC közlése szerint – hétfőn kitette a szakvezető szűrét.

A hatvannégy éves edző 2014-ben a súlyos csalódást keltő David Moyest követte nagyságrendben évi 6,4 millió fontos fizetéssel. Első szezonjában a BL-kvalifikációt garantáló negyedik hely még elfogadható volt a becsvágyó menedzsment számára, de az újabb évad kudarcai után a korábban az Ajaxnál, a Barcelonánál, a Bayern Münchennél és a holland válogatottnál is megforduló Van Gaalnak nem lehetett maradása.

A United a könnyűnek tetsző sorsolás ellenére sem jutott túl a BL csoportmérkőzésein, a bajnokságban elért ötödik helyezése pedig súlyos presztízs- és anyagi veszteséget jelentett a klubnak. (Nem beszélve arról a kellemetlenségről, hogy az együttes a „hangoskodó szomszédok”, a City mögé került.)

 

OLVASÓLISTA

Vélemény
Síp
Vélemény
Több mint Soros
Vélemény
Kettévágva

Bár Van Gaal sok millió fontos kompenzációval járó menesztése hetek óta téma volt, így a klubnak lett volna ideje az elegáns búcsú előkészítésére, a Manchester United ugyanazt a hibát követte el, amit a skót Moyes kiakolbólításakor. A holland tréner is érdemtelen megaláztatásnak volt kitéve, amikor lényegében a futballtudósítóktól tudta meg, hogy vége a dalnak, sőt már-már úton van Manchester felé a „felszentelt” utód, José Mourinho.

Az FA Kupa-siker már nem számított
Az FA Kupa-siker már nem számított
Reuters

Az ötvenhárom éves portugál orákulumot már Sir Alex visszalépése idején hírbe hozták a világ anyagilag legnyereségesebb klubjainak egyikével, akkor azonban a szakmának az volt a véleménye, hogy a szülőhazájában, továbbá az angol Chelsea-nél, az olasz Internazionalénál és a spanyol Real Madridnál egyaránt sikeres tréner stílusa nem felel meg az MU hagyományainak.

A „kékeket" első országlása idején 2005-ben, 2006-ban, majd – visszacsábítása után – 2015-ben is bajnoki elsőségre vezető edzőt a múlt év decembe­rében csúfosan kirúgta az orosz tulajdonos Roman Abramovics, miután Mourinho a szövetséggel, a játékvezetői testülettel, a teljes médiával, a csapattal, sőt orvosával és gyúrójával is összerúgta a port, maga az együttes pedig a kiesés szélére került. Ezzel együtt a Manchester United vezérkara csak őt tartja alkalmasnak arra, hogy egy év alatt áttörést érjen el, és visszavezesse a klubot az európai elitbe.

Ahogyan arra Phil McNulty, a BBC Sport vezető futballkommentátora is rámutatott, Van Gaal fő bűne a United „szenvedélymentes, merev és unalmas" játéka volt. A megállapítást alátámasztották a statisztikai adatok: az idegenben vívott meccsek immár két éve negatív gólkülönbsége vagy a Premier Liga negatív csúcsát jelentő 3222 hátrapasszolt labda. Bár több fiatallal, mint a Unitednél nevelkedő Marcus Rashforddal és Jesse Lingarddal Van ­Gaalnak szerencséje volt, néhány katasztrofális átigazolási döntését alaposan megsínylette a klubkassza. Angel di Maria csaknem 60 millió fontért éppúgy nem futotta ki magát, mint Bastian Schweinsteiger vagy Radamel Falcao.

Hétfőn Angliában az a hír járta, hogy Mourinho kedden kezd konkrét tárgyalásokba Manchesterben. A csapat rajongóit fájdalmasan érintheti, ha a kiválasztott nem tart igényt a klubtól csaknem harminc éve elválaszthatatlan Ryan Giggs edző munkájára.

Eladósorban?

Hétfőn Liverpoolba érkezett és orvosi vizsgálatokon esett át Loris Karius, a Mainz huszonkét éves kapusa. A hírek szerint 4,7 millió fontért szerződhet a „vörösökhöz", akik élnek a német utánpótlás-válogatott tehetség szerződésében szereplő 10 millió eurós kivásárlási feltétellel. Karius számára az angol nyelv nem okozhat gondot, miután tinédzserként a Manchester City akadémiájának növendéke volt. Már maga az a tény is rosszat sejtet a huszonnyolc éves Bogdán Ádám (képünkön) jövője szempontjából, hogy Jürgen Klopp tréner szemet vetett Kariusra. Igaz, a magyar kapus láthatólag nem nyerte el a német tréner tetszését, aki Simon Mignolet mellett alig adott bizonyítási lehetőséget számára. Tegnap a The Daily Mirror honlapján is megjelent az az összeállítás, amely szerint a liverpooli szurkolók Bogdánt a hatodik helyre teszik az eladásra kiszemelt játékosok listáján. A drukkerek 8,4 százaléka szabadulna meg tőle. Az első helyre kerülő Lucas Leiva népszerűtlenségi mutatója 45,6 százalék.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.