Luxemburg grófja

Ám hiába kiáltanak fel azok, akik bármivel – a műfutballal – is beérik, hogy „na lám, már akkor is foghíjasak voltak a tribünök!”, hiszen a szombathelyi meccs előtti hónapban 75 000 drukker jelenlétében rendezték előbb a Honvéd–Vasas (3-1) és az FTC–Újpest (4-1), majd az Újpest–Vasas (1-0), FTC–Honvéd (4-3) kettős rangadót. Csányi Sándor figyelmébe ajánlható, hogy ezzel együtt volt az NB I átlagnézőszáma 10 088, tehát az MLSZ elnökére rendkívüli feladat vár, ha be akarja teljesíteni a meccsenkénti tízezres normára vonatkozó emlékezetes jóslatát... (Az előző fél évben 2454-re futotta, és Csányi elnökségének csaknem öt esztendeje során csupán egyszer emelkedett 3000 fölé a lelátói középérték.)

Negyven éve más időket éltünk, s az akkoriban húszéves – holnap a hatvanadik születésnapjához érkező – Nyilasi csapata, a Ferencváros százszázalékos volt a Népstadionban azon az őszön, mert – 50 000 néző előtt – a Vasast is legyőzte (2-1). Igaz, tavasszal 3-2-re kikapott angyalföldi vetélytársától, majd (soha nem feledhetően) 8-3-ra az Újpesttől...

Ez utóbbi rangadón az a Fazekas László szerzett öt gólt, aki a Luxemburg elleni keretbe csak azért került be, mert Pusztai László megsérült. Baróti Lajos szövetségi kapitány – Pusztai mellett – a székesfehérvári Wollek Tibort hívta meg a jobbszélsők közül, jóllehet az 1975-ben bevetett harminchét válogatott játékosból harminc a négy fővárosi nagy csapatban futballozott. Az Újpest abban az évben éppen tizenegy futballistát delegálhatott (Rothermelt, Kolárt, Dunai III Edét, Horváthot, Tóth Józsefet, Tóth Andrást, Zámbót, Fazekast, Benét, Feketét, Nagy Lászlót), az FTC kilencet (Bálintot, Rabot, Megyesit, Nyilasit, Muchát, Pusztait, Branikovitsot, Mátét, Magyart),míg a Honvéd és a Vasas ötöt-ötöt (Lukácsot, Pált, Kocsis Lajost, Pintért, Kozmát, illetve Mészárost, Törököt, Müllert, Zomborit, Váradyt).

Az újonc Wollek meghívását részben talán a helyszín indokolta, mert a Videoton csatára 1970-ben négy gólt szerzett a Szombathelyi Haladás elleni, meglehetősen egyoldalú bajnoki mérkőzésen (7-1), amelyen a „luxemburgiak” közül Nagy III János és minden idők alighanem legragyogóbb fehérvári labdarúgója, az amilyen finom technikájú, olyan széles látókörű Kovács József is a pályán volt. De aznap Nyilasival egyikük – helyesebben: senki – sem konkurált.

Noha a fiatal középpályás a mérkőzés előtt szerényen azt mondta, hogy „szeretnék minél többször a kapu elé kerülni, és nagyon jó lenne gólt rúgni”, a huszonegyedik és a hatvanhetedik perc között jószerével ahányszor a labdához ért, annyiszor zörgött a vendégek hálója. A meteorológiai intézet így jelzett előre: „többfelé eső, záporeső, egy-két helyen zivatar”, aztán Szombathelyen gólzápor kerekedett. Az volt egyébként Győrött is, ahol a vasutascsapatok NB II-es találkozóján a MÁV DAC 7-0-lal intézte el a DVSC-t. (Csöndesen megjegyzem: a Debrecen akkor a tizenharmadik helyen állt a másodosztályban, ám nem képviselt kisebb játékerőt a 2000-es évek sorra NB I-es aranyérmet nyerő hajdúsági csapatainál. Nem a debreceni nívó, hanem a mezőny színvonala változott, de még mennyire...)

A heti hetes után kiváltképp vidáman emlegették a kisalföldi klub játékosai és hívei, hogy „az ég akkor a legszebb, ha kék-fehér”, ám száz kilométerrel arrébb is ragyogó volt a hangulat, hiába zajlott – korabeli kifejezéssel – szűk, családi körben a válogatott mérkőzés. Nyilasi az első gólját két méterről emelte a léc alá Pintér Sándor átadása után, a másodikat – Kovács passzából – tizennégy méterről küldte a jobb sarokba, a harmadikat Fazekas szögletéből fejelte, a negyediket Várady Béla előkészítése nyomán érte el, az ötödiket ismét Pintér labdájából szerezte.

A ferencvárosi futballistát nyomban el is nevezték Luxemburg grófjának, és az elbűvölő Feleki Kamill azon az októberi délutánon akár „Nyílnak” is énekelhette volna: „Szívem szeret, valóság ez, nem csak álom, / szívem szeret, örömmel konstatálom, / szívem szeret, mint aki most húszéves.” A középpályás különleges kunsztjait mindenki messzemenően méltatta, már csak azért is, mert a luxemburgi válogatott nem csupán amatőrökből állt: a középhátvéd-csapatkapitány Louis Pilot például tizenegy éven át tartozott a Standard Liege csapatához, majd további három esztendőt töltött Antwerpenben.

Szintén a belga Standard légiósa volt Paul Philipp, míg a luxemburgi becsületgólt jegyző Gilbert Dussier Franciaországban futballozott (előbb Nancyban, majd Lille-ben játszott). A legnagyobb karriert azonban Jeannot Krecké futotta be, ha nem is a futballpályán: az 1-8-asok egyike 2004 és 2012 között Luxemburg kereskedelmi minisztere volt. Amennyiben ebből indulunk ki, úgy a Bogdán –Vanczák, Guzmics, Korcsmár, Kádár (Devecseri) – Koman, Varga, Böde, Hajnal (Elek), Dzsudzsák – Németh (Nikolics) összetételű társaság tagjainak egyike is komoly politikai sikerekre számíthat ötven- és hatvanéves kora között, hiszen Amszterdam, 2013 októbere óta e kompánia jelesei is tudják, milyen benne lenni 8-1-es vereségben...

Nyilasi máshoz szokott. Hogy egyebet ne mondjunk, hetvenöt májusában KEK-döntőt játszott Bázelben, s bár a kontinens kupagyőzteseinek csúcstalálkozóját az FTC 3-0-ra elvesztette a kijevi Dinamóval szemben, menet közben kiejtette például a Liverpoolt. (Barátságos találkozón meg 5-1-gyel „boldogította” az Estudiantest, és az augusztusban Sevillában tartott négycsapatos nemzetközi tornán elért 2-1-gyel valamelyest visszavágott a Kijevnek.) A fiatalabb olvasók kedvéért: a Clemence – Smith, Lawler, Hughes, Lindsay –Hall, Callaghan, Keegan – Boersma, Kennedy (Toshack),Heighway (Cormack) összeállítású együttes semmivel sem volt gyöngébb a mai Liverpoolnál, sőt...

Merthogy a Liverpool 1976-ban UEFA Kupát nyert, míg 1977-ben és 1978-ban elhódította a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Az FTC hetvenhatban megszakította az Újpest 1969 óta tartó NB I-es aranyszériáját – függetlenül a 3-8-tól –, és az utánpótlás korú Nyilasi a harminc bajnoki meccsből huszonnyolc találkozón szerepelt. (Úgy tetszik, itt semmiből sem hiányozhat a nyolcas. Már csak azért sem, mert az volt hősünk mezszáma.) Üllői úti társainak többsége szintén a poétikusan ifjak közé tartozott, Ebedli Zoltánt és Szabó Ferencet például az U válogatott körmendi szálláshelyéről kellett hazaküldenie (a hivatalos megfogalmazás szerint: „fegyelmezetlenség miatt”) Szőcs János edzőnek.

Fotó: Bánhalmi János / Népszabadság

A fiatalok a bohém kettős nélkül is simán, 4-0-ra győztek luxemburgi kortársaik ellen – naná, hiszen olyan futballistákat vonultattak fel, mint Salamon József, Kereki Zoltán, Tóth József, Komjáti András, Kovács István, Izsó Ignác, Magyar István, valamint a kapuja előtt mindvégig unatkozó Gujdár Sándor –, ám afféle tirádákra nem számíthattak, amelyekkel Nyilasit jellemezték a szombathelyi vasárnap után. „A jók közül is Nyilasi volt a legjobb – írta a Népsport –, ezen a mérkőzésen 10-es osztályzatot érdemelt.” A Képes Sport pedig leszögezte: „Öt gólja régen látott pazar produkció volt.”

Baróti azonban megőrizte higgadtságát, és a kiütéses győzelem ellenére is csak egyet cserélt (azt is sérülés miatt): Nagy László helyett küldte be az először és utoljára válogatott Wolleket. A többi tartalék – Kovács László, Kocsis István, Mucha József, Zombori Sándor – majd megőrült, hogy akármekkorára hízik is a különbség, újabb váltás nincs és nincs... A kispad légkörénél felhőtlenebb volt a hangulat az FTC-diszkóban, amelyet hétfőnként tartottak az Üllői úti klubházban. Bár 1975. október 19-én az ugyancsak ferencvárosi Kinizsi utcában is „vidám beatzenés találkozót” rendeztek. Mivel a szombathelyi mérkőzés délután fél kettőkor kezdődött, Tibike, ha igyekezett, még arra a partira is befuthatott. Azon a nevezetes napon mindenhova odaért.