Nyilván sokan emlékeznek a híres Formula–1-es versenyző, Ayrton Senna halálára és arra is, hogy ekkor sokaknak megszűnt létezni a „száguldó cirkusz", lelkükben véget ért az autós sport is. Puskás Öcsi, az Aranycsapat kapitánya vagy éppen a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, Papp László halálakor mi is éreztünk hasonlót...
De vajon miért Ali volt az ökölvívás legnagyobbja?
Bizonyára nem azért, mert 1960-ban Rómában, félnehézsúlyban olimpiai bajnoki címet nyert. Volt már ilyen, sőt olyan is, hogy valaki háromszor győzött (Papp, Teofilo Stephenson, Felix Savon). Nem is azért, mert háromszoros profi világbajnok – 1964-ben, 1974-ben és 1978-ban aratott diadalt –, pedig nem akárkiket múlt felül: Sonny Listont, George Foremant, Leon Spinkset. Akadt, aki nála többször volt világbajnok. Nem is azért volt ő a boksz valódi Special One-ja, mert pályafutása során 61 profi mérkőzéséből 56-ot megnyert – ezek közül 37-et kiütéssel –, mert ennél a mérlegnél is létezik jobb.
|
Muhammad Ali a Richard Dunn elleni mérkőzésen 1976-ban
Reuters |
Mégis ő volt a legnagyobb, a „The Greatest”, a „the GOAT” ( The Greatest of All Time), de leginkább az Ali!
A profi bokszból ő teremtett többet egyszerű, nemes sportnál. Ő használta először tudatosan a médiát, vonta be igazán a közönséget, neki köszönhetjük legnézettebb műsoraink felépítését, a késleltetést, a fokozást, a hatalmas dumát, az ellenfél látszólagos szidalmazását, de közben a kikacsintást és soha nem a gyűlöletet.
Ő vívta a boksz történelem talán legnagyobb mérkőzését, amikor a kongói Kinshasában a nyolcadik menetben kiütötte George Foremant. Erről a mérkőzésről könyvek, filmek születtek, a „The Rumble in the Jungle”, azaz a harc a dzsungelben önálló életet élt. A WBC és a WBA világbajnoki címmérkőzésén Ali úgy győzte le fiatal ellenfelét, hogy sokáig csak fárasztotta, kettős fedezékből figyelte őt, akár egy igazi dzsungelharcos, majd hétmenetes altatás után a nyolcadikban valóban elaltatta. Híres edzőjét, Angelo Dundee-t sem avatta be taktikai tervébe, és a tréner számon is kérte Alit, mondván: nem üt, noha nem ezt beszélték meg. A bajnok csak annyit mondott: „Bízzál bennem, tudom, mit teszek!” Tényleg tudta.
Azért kapott is szépen: pályafutása során – becslések szerint – 29 000 ütést mértek rá. Harmincnégy éve szenvedett Parkinson-kórban. Annak idején azt mondta: „Ahhoz, hogy legyőzzenek, előbb meg kell, hogy öljenek. De nem halok meg olyan könnyen!” Az is tőle származik: „A lehetetlen nem tény, hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilatkoztatás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik.”
Lehetetlen, hogy meghalt.
