Az írás a Népszabadság
2014. 12. 30. számában
jelent meg.
A hamarosan búcsúzó esztendő sportvilágának kiemelkedő egyéniségeit, drámai, felejthetetlen pillanatait idézi fel tizenkét, lapunk által felkért neves szerző. Háromrészes összeállításunk szubjektív, és a teljesség igénye nélkül készült.
A nagy fehérségbe tizenkét évig mindig vegyült valami apró piszok, amitől nem lehetett az, ami, Európa királyi fehérsége.
Az összetevők egyfolytában változtak; volt, hogy a galaxis legfényesebb csillagai szinte mind összeálltak, de egységük sehogyan sem alkotott szemet kápráztató csillagképet, olyat, amely, mint a Nap, mindent fehérre fest, ha belenézünk.
Érkeztek sorra a varázslók, akiknek szinte végtelen bankszámlát nyitottak. Akadt köztük olyan csillagszemüvegű, aki zakója belső oldalán számtalan csilingelő érdemrenddel büszkélkedhetett; volt, aki két esztendőt kért a csoda ismételt megalkotásához, végül három esztendő is kevésnek bizonyult. Akárhogyan kevergették is edényeikben az alapanyagokat, futtatták bennük őket az elképzelt rend szerint, a színek évről évre ismétlődő forgatagában rendre csődöt mondtak. Az élet végtelen oldalú dobókockája a döntő pillanatokban sosem fordult jó felé.
A blancót a gúnyolódók csak bankónak ejtették.
Aztán eljött az itáliai mester. Régi fényes dicsőségek teremtője. Félretett ősi anyagot is elővett, egyesekből kiszedte karakterük lényegét, Pepéből kivette az epét, úgy, hogy vegyjele mégsem változott. Megkapta Malaga szőlő édes ízét és Wales viharos szelét, hogy keverje össze a portugál csillámporral, Franciahon fineszével, az andalúz szállóigével.
A színek harcában Németföld sárga-fekete csíkja és bajor pirosa is útjába került, de a fehérség tejköde elfedte a rikító árnyalatokat. Ezúttal a levegő és a talaj is a legtisztább színt szolgálta.
A napon, amikor minden eldől, a szomszéd mágus hozta trikolórját. Mindig is a legkeményebb összetevőkkel dolgozott, azokkal zúzta szét az ellenfél pigmentjeit.
Tervei valóra válni látszottak. Pont, amikor végzett volna, vette észre, hogy nem maradt más, csak az, ami mindenek kezdetén volt. A sokáig átfesthetetlen. A kihipózott semmi. A színhiány. A tiszta lap. A labdarúgó BL-döntőben Atletico–Real Madrid 1-0 helyett 1-4.
Tizedszer is fehér.
Egri Viktor
 |
| Björndalen, a negyvenéves örökifjú Dominic Ebenbichler / Reuters |
Honfitársai s(z)ótlan, unalmas embernek tartják Ole Einar Björndalent. Vitatkoznék ezzel. Képzeljünk el egy norvégot, aki egyáltalán nem iszik alkoholt. Akit Kannibálnak becéznek, pedig a légynek sem tud ártani. Aki nős férfiként, amikor felesége nem lehetett mellette, a puskájával aludt a franciaágyukban. S legfőképpen, aki a történelmet nemcsak olvassa, hanem folyamatosan írja is.
Einarozzuk most őt, mert megérdemli. Minden idők legjobb sílövője, mi több, a valaha volt legeredményesebb téli olimpikon a maga nyolc arany-, négy ezüst- és egy bronzérmével. Ő a téli játékok történetének legidősebb egyéni olimpiai bajnoka. Első és eddig utolsó aranyérmének megszerzése között 16 év telt el. Szocsiban megnyerte előbb a 10 km-es sprintversenyt, noha ebben a számban öt éve sem vb-n, sem Világ Kupa-futamon nem győzött. Ráadásul úgy nyert, hogy tíz lövése során egyszer hibázott, ezért büntetőkört kellett futnia. Az 1998-as naganói olimpia óta senki sem tudott így első lenni. Persze a 16 évvel ezelőtti győztest is Ole Einar Björndalennek hívták...
A norvégok az ötkarikás játékokon először megrendezett vegyes váltóba is betették. A világ azt gondolta: nyilván azért, hogy a többiek megnyerjék az öregnek a nyolcadik aranyat. Egészen mást történt. Ő nyerte azt meg a többieknek. A staféta harmadik embereként váltotta Tiril Eckhoffot, aki Björndalen 1994-es, első olimpiai szereplésekor épp jelet választott magának az óvodában. Ole parádézott, hibátlanul lőtt, káprázatosan futott, a váltó negyedik emberének, Svendsennek csak be kellett ünnepelnie magát a célba.
Tizenharmadik olimpiai érmének megszerzése után a negyvenéves örökifjú sietve kijelentette, hogy változatlanul a „mindössze” nyolc aranyat és négy ezüstöt összegyűjtő sífutót, Björn Dählie-t tartja minden idők legjobbjának, mert neki kevesebb versenyszám adatott meg az éremszerzésre. Aztán hozzátette: az évad végén pontot tesz páratlan pályafutásának végére. Dicshimnuszok ezrei születtek világszerte (az amerikai Sports Illustrated magazin újságíróinak egyike csak miatta utazott Szocsiba), a történet hepienddel zárult. Hittük mi. Márciusban Björndalen lazán odabökte: hiba lenne visszavonulnia, hiszen csúcsformában van, ráadásul a 2016-os vb-t hazájában rendezik, tehát majd ott akasztja szögre a puskáját. Ellentétben a két év múlva esedékes világbajnoksággal Björndalen legendája semmiképpen sem lesz Oslóban...
A pályafutását lezáró cikkeket össze lehet tépni. Björndalen célra tartott és talált. Lelőtte a poént.
Hajdú B. István
 |
| Hosszú és Tusup: mennyi érem, mennyi öröm Mirkó István |
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy úszólány az Óperenciás tengeren is túl. Úgy került oda, hogy átrepült az óceánon innenről abból a célból, hogy addig nem mindig sikeres pályafutásáról némi egyetemi pancsolással vegye le a koronát. Hát amint ott pancsolt, megpillantott a parton egy helyi illetőségű herceget, aki, ahogyan meglátta a bukófordulóját, első pillantásra beleszeretett a lányba. Amikor az első szenvedélyes csókból kibontakoztak, a lány így szólt a herceghez:
– Ha most visszadobsz a vízbe, teljesítem három úszásnemben a kívánságodat!
– S én? – kérdezte a fiú.
– Mérheted az időeredményeimet! – nevetett rá a lány.
Így is lett. Attól kezdve a lány úszott a boldogságban, a fiú (akiről kiderült, hogy tényleg Shane-nek hívják, tehát nem kérdezett, hanem állított) meg mérte az időket, amelyek folyton javultak. Világcsúcsot halmoztak világcsúcsra, megnyertek minden versenyt, kerestek egy szekérderéknyi pénzt, aztán boldogan éltek, mint a világcsúcsaik, míg meg nem haltak.
Körülbelül ebben a tudományos stílusban lehet szólanunk a magyar sport ügyeletes fenomenájáról, Hosszú Katinkáról, aki sikertelen évek sora után, már nem is feltétlenül versenyzői korban, főnixként kiemelkedett a mezőnyből, megállíthatatlanul nyeri a versenyeket és dönti a rekordokat. Mindegy neki, milyen úszásnem, mindegy, hogy a róla elnevezett hosszú vagy pedig a nem róla elnevezett rövid pályán kell bizonyítania, mindegy, hogy Berlinben, Dohában, Pekingben vagy a Marson kell rajthoz állnia, ő csak megy megállíthatatlanul. Világcsúcsai számát csak azért nem írjuk le, mert félő, hogy mire egy bővített mondat végére érünk, ő valahol a világban újabb rekordot jegyez. Férje, menedzsere, edzője, Shane Tusup kitalált egy egészen speciális edzésmódszert, mely a via dalok rajtkövénél kezdődik és a pénztárnál ér véget. Láttukra munkában megőszült edzők égetik el nyilvánosan a titkos füzeteiket, és versenyzők sora akasztja szögre az úszódresszt.
A tanulság csupán annyi, hogy a szerelem meg a szorgalom együtt csodákra képes. Nekünk meg, akik vagy csak szerelmesek vagyunk, vagy csak szorgalmasak, marad a remény, hogy ez a mese sosem ér véget.
Jolsvai András
Vegyünk egy írót! Aki – túl a pálya derekán – megírt mindent, amit szépíró megírhat. Brutális mélységű családtörténeti tablót, finom eszközökkel benépesítve alakokkal, gyönyörű történetekkel. Megfejtette, miért csókolnak finomabban a némák, mint a nem némák, és ha az állomás előtti sínpályán visszatartott vonat ablakából kinézve futballpályát látott, azonnal tudta, mitől helyezkedik jobban a piros mezesek középhátvédje, mint az ellenfélé. Ami megírható volt, megírta, ami kitalálható, kitalálta, ami megfejthető, azt megfejtette.
Nincs tovább, gondolta.
Aztán a nyár elején olvasott egy hírt: Donald Sterling, a Los Angeles Clippers tulajdonosa arra kérte barátnőjét, hogy ne hozzon többé színes bőrűeket a kosárlabdameccsekre.
Az ablakhoz lépett. Újra elolvasta a cikket, semmit sem értett.
Van egy csapat az NBA-ben, játszik benne fehér bőrű, színes bőrű, amerikai,még egy görög is, nagy üzlet az ilyen klub. Sterling azonban megunta, hogy a nála évtizedekkel fiatalabb barátnője folyton színes bőrűekkel mutatkozik, és telefonbeszélgetésben arra kérte, hagyja ezt abba. Ne lássa velük együtt a meccseken. A nő a telefonbeszélgetés hanganyagát eladta egy bulvárlapnak. Sterling két nappal később interjút adott a CNN legnépszerűbb műsorában, beszélt a koráról, a korkülönbségről, majd hirtelen nekiment Magic Johnson kosaraslegendának is.
Tehát még lejjebb ásta magát.
Azóta örökre kitiltották az NBA-ből, két és fél millió dolláros bírságot kapott, felesége közleményben határolódott el tőle. A szponzorok sorra hagyták el a klubot, a botrány utáni harmadik héten megjelentek az érdeklődők: vinnék a csapatot.
Az író alighanem még mindig az ablaknál áll. Arra gondol, hogy lassan elföldelik, és még nem írt meg semmit. Főként azt nem, hogy végül is miről szól az élet.
Kovács Zoltán
