„Sok mindent megtud magáról ilyenkor az ember” – mondja Lykovcán Ágota, miközben felhúzza a korcsolyáját. Babonából egyszer belefúj a lábra öntött, egyedi lábbelibe, amelyet zokni nélkül visel. Amikor aztán beledugja a lábát, meztelen bokáján megfeszülnek az izmok. A korcsolya jéghideg.
Odakint süvít a szél, a hőmérséklet fagypont körül mozog. Az éjjeli eső vékony rétegben a pálya körüli rekortánra fagyott. A termosz és a meleg takaró alapfelszerelés. A korcsolyázónő hajnal óta talpon van, de a nyüzsgő folyosón a szerencsésebbek közé tartozik: a tatabányai versenyzők öt órakor keltek, a szombathelyiek még ennél is jóval korábban. A gyorskorcsolyázók országos összetett sprintbajnokságának futamai ugyanis reggel nyolckor kezdődnek.
 |
| A két győztes, Lykovcán Ágota és Nagy Konrád A szerző felvétele |
No, nem azért, mert ez az ideális időpont, hanem azért, mert a Városligeti Műjégpályán nagyüzem van. Ahelyett pedig, hogy attrakcióvá tennék az eseményt a pályára látogatók között, a tízórai nyitásra a versenyzőknek már hűlt – azaz fagyott – helye kell hogy legyen a jégen. Nehezen tudom leplezni a döbbenetet az arcomon, Lykovcán szerint azonban az effajta körülmények csak növelik az elszántságot. „Én tudom, miért vagyok itt, miért kelek fel minden hajnalban, miért küzdök.” Nem panaszkodik, pedig megjárt már ennél modernebb, fedett pályákat is, ahol nem sárgul be az ember lábujja a hidegtől az edzés végére. Most itt van, és a tizedik magyar bajnoki címéért küzd.
