galéria megtekintése

Ismét van kiért izgulni hajnalban - Kapás Boglárka döntős, Hosszú Katinka elődöntős

1 komment

NOL

Kellemes és kellemetlen meglepetéseket és egy váratlan doppingtesztet is tartogatott az úszó elődöntők második napja. Kapás Boglárka hetedik helyen jutott be a fináléba, Hosszú Katinka a negyedik legjobb eredménnyel elődöntős, a férfi gyorsváltó országos csúccsal ért célba, de ez sem volt elég a döntőbe jutásig. 

Hosszú Katinka 100 méteres hátúszásban bejutott az elődöntőbe. Az előző nap elképesztő világcsúccsal olimpiai bajnok Hosszú Katinka hajnali 4:29-kor áll rajthoz, hogy az elődöntőből a fináléba jusson a szám Európa-bajnoki ezüstérmeseként. A 100 méteres hátúszás után a következőt mondta: „Az volt a lényeg, hogy bekerüljek, de ez most nem esett jól, hiszen tegnap fél négy volt már, mire ágyba kerültem. Ez a szám is ugyanolyan fontos számomra mint a többi.”

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Balog Gábor 100 méteres hátúszásban a 25. lett, így nem jutott tovább. 49 századdal maradt le a továbbjutásról.
„Sajnálom, mert simán be lehetett volna kerülni az elődöntőbe, ha normális időt úszok. Igazából nem vártam semmit a száztól, mert a vegyes váltóra készültünk, ami egy hét múlva lesz” - mondta Balog.

 

Balog után Kapás Boglárka versenyszáma következett 400 méteres gyorsúszásban, ahol a hetedik legjobb idővel került be a döntőbe. A magyar versenyzőt az előfutam után elvitték doppingtesztre, így a magyar idő szerint hajnali 3:55-kor kezdődő döntőre jóval kevesebbet tud majd pihenni, mint a többi továbbjutott induló. A szövetség nem érti az intézkedést. A szám másik magyar indulója, Késely Ajna 21. lett.

Kapás Boglárka a hetedik legjobb idővel döntős 400 méteres gyorsúszásban
Kovács Tamás / MTI

Kapás előfutama után állt rajtkőre a 4x100 méteres magyar férfi gyorsváltó, amely országos csúccsal ért célba. A Kozma Dominik, Bohus Richárd, Takács Krisztián, Holoda Péter összeállítású kvartett ezzel csak a 12. helyig jutott, ami nem volt elég a döntőbe jutáshoz.

Csalódottan állnak a férfi 4x100 méteres gyorsváltó tagjai az előfutam után a medence partján
Kovács Tamás / MTI

Kozma Dominik 200 méteres gyorsúszásban 12. idővel bejutott az elődöntőbe. Bernek Péter ugyanebben a számban 37. lett.
Sztankovics Anna 100 méteres mellúszásban a 24. lett.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.