Hét, mesterlövész!

Az első felvonásnak nem csekély ­pikantériát adott, hogy az őszi idényben a kisalföldiek – ­Hiba János, Dombos Ágoston, Kertesi Ignác és Józsa Zoltán góljával – úgy elkalapálták (4:0) a ­mezre nagy mellényt húzó kispestieket, hogy nem volt ­abban hiba! Puskás Ferenc kiváltképp nem feledte a győri viszontagságokat, és rettenetesen megtorolta a folyók városában elszenvedett súlyos sérelmeket. Az akkor huszonegy esztendős balösszekötő a „visszavágón" hétszer zörgette meg a hálót! A kispesti szempontból első gólt Horváth István, a harmadikat Gyulai László passzából, a negyediket ­tizennyolc méteres, felső sarkos lövéssel, a hatodikat Kovács Imre rövid „hazaadásából", a nyolcadikat a lest reklamáló vendég védők leállása után, a kilencediket a labdát váratlanul a saját kapujába ejtő Györgyi Ernő segítségével, míg a tizenegyediket a jobb sarkot választva szerezte. A végeredmény 11:3 volt, szegény Györgyi pedig soha többé nem védett első osztályú mérkőzésen (összesen hatszor állt az ETO kapujában). A kisalföldi védőket és fedezeteket nem parentálták el ennyire: a Puskást „megjátszó" Kovács 186-szor, míg Kiss II László 27-szer, Bányik István 118-szor, Józsa Zoltán 206-szor, Kárpáti Béla 161-szer játszott a Győr csapatában. Utóbbi 125-ször a Vasasban, sőt 19-szer a válogatottban is fellépett, ahogyan a „lelkiismeretes és fáradhatatlan" Józsa – két alkalommal – szintén magára ölthette a nemzeti együttes mezét. Ám az utókor Györgyit is elismerte: a „tizenegyest" – nem egyedül – összehozó kapust Győrött a városi-körzeti labdarúgó-szövetség örökös tiszteletbeli elnökévé avatták. (Ugyanabban az esztendőben – 2005-ben – hunyt el, mint a futballista-pályafutása után az ETO masszőrjeként foglalkoztatott Józsa.)

Ez maga volt a művészet! Latabár Kálmán – aki 1949-ben a Mágnás Miska című filmben remekelt – gratulál Puskás Ferencnek

Amúgy a kisalföldieket nem először érte ekkora vereség: 1936. március 25-én az FTC – hiszik vagy sem – szintén 11:3-ra nyert Győr válogatottja ellen. A fővárosiak ellen kiálló tizenegyet a helyi újság olvasói szavazhatták a vendéglátók csapatába, és azok között, akik eltalálták a névsort, első díjként finom svájci karórát sorsoltak ki. Toldi Géza öt ­gólja már nem volt főnyeremény a győriek számára (a vidékiek szemszögéből kész szerencsének mondható, hogy dr. Sárosi György sérüléssel bajlódott, és nem léphetett pályára...), habár a hangulaton különösebben nem rontott a ritka gólzápor.
A Dunántúli Hírlap azt írta: „Ilyen hatalmas társadalmi megmozdulás rég nem volt Győrött. Olyan festői kép tárult elénk, mintha erre a délutánra idevarázsolták volna Budapestet."

Puskás teljesítményét már nem méltatták ennyire emelkedetten a korabeli szakírók. A hétről és a mesterlövészről ez jelent meg másnap az újságban: „Puskás nem az igazi még. Kiugrásaival és gyorsaságával azonban eredményes tudott lenni." (Valamennyire...) Bozsik József produkciójáért sem lelkesedett az – akkor még – igényes sportsajtó: „Csak a támadásban jeleskedett, a védelem nem sok hasznát látta játékának." Nem ­mellesleg Puskás édesapja, a Kispest edzője sem volt oda csapata formájától. A szünetben (6:1-es vezetésnél) azt mondta labdarúgóinak: „Nagyon kell ­vigyázni Dombosra!"

Orczifalvi István, a Goldberger edzője nyilván Szilágyi Gyulára hívta fel játékosai figyelmét, hiszen a Sziszinek becézett center a miskolci főpróbán négyet szerzett a Vasas hat góljából. Ám a textilgyáriak mintha rá sem hederítettek volna a trénerre (meg a középcsatárra): a dugógyártás spe­cialistája háromszor „köszönt be" Kamarás Mihálynak. Vele aztán hosszú éveken át együtt futballozott – bajnoki címet, Magyar Népköztársasági Kupát, Közép-európai Kupát nyert, BEK-elődöntőt játszott – a Vasasban, de egészen nyilvánvaló, hogy Kamarást nem azon az 1949-es idénynyitón fedezte fel a piros-kék klub. A kapus beejtette ­
Tóth III Mátyás egyáltalán nem védhetetlen labdáját – a Kispestben is játszott egy Tóth III, csak őt Ferencnek hívták –, aztán nem mozdult Szilágyi, majd Berzi Sándor lövésére sem. (Idősebb Berzi az MLSZ jelenlegi – éppen 1949-ben született – alelnökének az édesapja volt. Első osztályú játékos-pályafutásának befejezése után mind a sporthivatalban, mind a labdarúgó-szövetségben a vezetőség tagjai közé tartozott.)

Ezzel együtt a Vasas nagyarányú győzelme feltűnést keltett, csakúgy, mint a piros-kékek ­következő két sikere az MTK-val, illetve az Újpesttel szemben (mindkétszer 2:1). Főként a kék-fehérek elleni ­diadal volt különleges, hiszen Kántor György 1:0-ás Vasas-vezetésnél megsérült – mivel csere nem volt, a pályán maradt, de csak bicegett –, míg ­Illovszky Rudolfot és Lőrincz Emilt 2:1-nél kiállította Bánkuti Andor játékvezető. Azaz a győztes csapat nyolc játékossal tartotta meg előnyét, a szaksajtó pedig nem verte el a port a mérkőzés bíráján, noha Dankó Györgyöt, a Vasas–Goldberger találkozón sípoló sporttársat ilyen körmönfontan dicsérte meg: „Nagyszerű helyezkedéssel pótolta lassúságát."

A Vasas három győzelmét viszont valóban érté­kelték a labdarúgás széles köreiben, hiszen senki sem gondolta, hogy az együttes hibátlan tripla ugrással kezdi a tavaszt, mivel játékosai közül Ku­bala László és Marik György illegálisan külföldre távozott, azaz „disszidált". Marik kétszer játszott a válogatottban, akárcsak a győri Józsa, Kubala meg – mit ragozzuk? – Kubala volt.

A két labdarúgót örökre elmeszelte az MLSZ, és a verdiktet a FIFA jóváhagyta, ám az eltiltás „csak" két és fél évig maradt érvényben. A Népsport pedig így kommentálta a tandem távozását: „Lehetséges, hogy a Bécsbe szökött Kubalát és Marikot úgy használják fel majd Nyugaton, ahogyan Nagy Ferencet és Peyert a politikában, Págert és Szeleczkyt a színművészetben futtatják." Unikum: a két színész egyaránt Argentínában élt – és ápolta a magyar színházi hagyományokat –, sőt az 1956-ban hazaköltöző Páger felvette az argentin állampolgárságot is. Erről persze idehaza mit sem sejtettek; immár többet tudtak a szovjet kultúráról. Erről ekképpen írtak akkoriban: „Hollywood együgyű szabványtörténetei, a nyugati filmgyártás túlnyomórészt hamis világszemléletű filmjei után a Szovjetunió realista filmművészetében megtaláljuk az igazi életábrázolást." A korabeli Magyar ­Rádió szintén igyekezett eligazítani a dolgozókat-­hallgatókat, hiszen jellemző volt az olyan este, amelynek során a Kossuth adón albán irodalmi ­estet közvetítettek, a Petőfin pedig a Lenin harca az opportunizmus ellen című programot sugározták főműsoridőben.

Egy későbbi hollywoodi „szabványból", a Harrison Ford főszereplésével készült A szökevényből idézve: tömegbunyó aligha volt a készülékek előtt... Annál nagyobb sokadalom támadt a labdarúgó-válogatott keretében, Sebes Gusztáv szövetségi kapitány ugyanis arra kérte a klubedzőket: ajánljanak játékosokat a legjobbak társaságába. A lelkes trénerek nem kevesebb mint hetvennyolc labdarúgót javasoltak figyelembe venni, és a szakvezető ­március 3-án közzétett keretében hatvanegy futballista – köztük egyaránt kilenc középhátvéd és jobbfedezet, valamint nyolc-nyolc kapus meg jobbszélső – benne volt... Aztán viszont Sebes csak huszonhat játékost vetett be az év nyolc válogatott mérkőzésén, és a legtöbbször szereplők névsora így festett: Henni (7 meccs) – Rudas (7), Börzsei (5), Zakariás (4), Balogh II (8) – Bozsik (8), Lakat (4) – Budai II (6), Kocsis (6), Deák (8), Puskás (8).

A kapitány tehát többre értékelte a bajnokságban 46 gólt elérő – igaz, a mesterlövészek listáján (az 59 gólos Deák Ferenc mögött) így is csak második – Puskást a kényes kritikusoknál. A csatárzseniről joggal gondolta azt, amit az ­akkoriban 690 forintért árult férfikerékpár márkanevében rögzített – korántsem annyira vitathatatlanul – a gyártó.

A Csepel Művek slágertermékét úgy hívták: ­Piros csoda.