Három évvel az Eb után Európa Liga-döntő a lengyel fővárosban

Dnyepropetrovszk egyébként az új idők hajnaláig, vagyis az 1990-es évekig zárt város volt Déli Gépgyárnak nevezett hadiüzeme miatt. Ám a Dnyepr – amely a szovjet időkben kétszer, az ukrán bajnokságban viszont még egyszer sem nyert aranyérmet – nyílttá tette a települést, mert elsőségei után mindkétszer a negyeddöntőig jutott a BEK-ben. Sőt 1985-ben csak a dupla 1-1-et követő tizenegyespárbajban maradt alul azzal a Bordeaux-val szemben, amelynek középpályássorában a virtuóz francia Tigana és Giresse, valamint a portugál labdaművész Chalana, támadó kettősében pedig Lacombe meg a német Dieter Müller szerepelt.

Azokban az időkben persze a Dinamo Kijev vitte a prímet a Szovjetunióban: a válogatottal gyakorlatilag megegyező összetételű csapat (Csanov – Besszonov, Baltacsa [Bal], Oleg Kuznyecov, Gyemjanyenko – Jaremcsuk, Jakovenko, Zavarov [Jevtusenko], Rác – Belanov, Blohin) 1986. május 2-án, a KEK döntőjében 3-0-ra verte az Atletico Madridot, hogy kilenc tagja egy hónappal később, a világbajnokságon elhozza számunkra az irapuatói megsemmisülést (6-0)...

Az újabb ukrán–spanyol döntő előtt Keleten szívesen emlegetik a lyoni csúcstalálkozót, ám ­hasonló kimenetelre nem lehet számítani; mármint háromgólos dnyepropetrovszki diadalra nem. Egygólosra talán, elvégre a St. Etienne, az Ajax, az FC Bruges és a Napoli ellen is egyszer 1-0-ra nyert a Dnyepr. A Se­villa kilátásai azonban jobbak, és nem kis meglepetést keltene, ha az ősztől nem a spanyol bajnokságban 20, az EL-ben pedig 5 gólos kolumbiai Carlos Bacca és társai szerepelnének a BL-ben az Európa Liga győzte­seiként.

Miron Markevics, a Dnyepr edzője mindenesetre nyugodtnak mutatja magát, és azt hangoztatja: „Akármi történik a varsói éjszakában, a mostani évadunk már mindenképpen az utóbbi negyedszázad legjobbja."

Sőt, ha belegondolunk, ennél jobb a klub alapítása (1918) óta nem volt...