galéria megtekintése

Győzött a finnek ellen, harmadik a magyar csapat

4 komment


Hegyi Iván

Különös felvezetése volt szombaton Helsinkiben az Eb-selejtezőnek, mert a kis létszámú magyar tábor kórusban és durván szidalmazta a Magyar Labdarúgó Szövetséget, valamint annak elnökét, Csányi Sándort, míg a finn „kemény mag" Mixu Paatelainen szakvezető ellen tüntetett.

Éles kontrasztban állt ez azzal, hogy az északi település napközben idilli képet nyújtott az errefelé szokatlan melegben – huszonkét Celsius-fokban – kirajzó emberekkel, továbbá a kikötőből gyors egymásutánban induló, zsúfolt sétahajókkal.

Korponai Tamás

Tumultus támadt a hetedik percben a finn kapunál is, mert Stieber beívelése pánikba ejtette a vendéglátók védőit, Gera ezt távoli fejessel igyekezett kihasználni, de Hradecky kapus kitolta a léc alól a labdát. A veszélyt azonban nem sikerült elhárítania, mivel a szöglet után még nagyobb zavar keletkezett a házigazdák köreiben, és a finnek közül alighanem ketten is kézzel mentettek: előbb Eremenko – Jug szlovén játékvezető nem látott okot a tizenegyes megítélésére –, majd a Stieber bal felső sarkos lövését elsőrendű mozdulattal védő Hradecky. Ekkor már zúgott a „Mixu, távozz!", annál is inkább, mert a magyar térfél eleinte olyannak mutatkozott, akár a tiltott zóna: arra ember nem járt (a vidáman magányos Király kapuson kívül).

 

Húsz perc múltán enyhült a magyar nyomás, honfitársaink teljesítménye visszaesett a finn produkció ibolya szerény színvonalára. Pedig erre a nívóra nem volt egyszerű alászállni, amit az is igazolt, ahogyan Hetemaj kézzel-lábbal kapaszkodott Eremenko labdája után, mely úgy haladt az oldalvonal felé, hogy az orosz származású középpályás kapura akart lőni... Ez az első félidőben nemcsak neki, de egyetlen finn játékosnak sem sikerült, és nemegyszer olyan csönd honolt a stadionban, mintha filmvetítés zajlott volna.

Korponai Tamás

Majd a 44. percben belehasított a levegőbe, hogy „ki nem ugrál, büdös román", mert a magyar ultrák valamivel el akarták foglalni magukat... A finn szurkolók pedig füttykoncerttel zárták a szünet előtti szakaszt; még a legkevésbé kritikusak sem vitatták, hogy akadt rá okuk bőven.

Az 52. percben tovább romlott a hazai drukkerek amúgy is rossz hangulata, mert a Priskin helyett beküldött Németh átemelte a Tőzsértől kapott labdát Hradeckyn, a magyarok azonban nem kiálthattak gólt, az áldozatkész Halsti ugyanis a kapuvonalról mentett. Nem sokkal később hosszas diskurzus zajlott a partvonal mentén Jug játékvezető és ifjabb Dárdai Pál másodállású szövetségi kapitány között, de csak a két sporttárs tudja, miről folyt az eszmecsere.

Korponai Tamás

Ennél amúgy is jobban izgatott mindenkit, hogy mi történik a pályán, márpedig a pázsiton valóságos csoda ment végbe: a finnek huzamosabb időt – értsd: öt hosszú percet – töltöttek egyfolytában hazánk fiainak oldalán. Legvérmesebb híveik egy ízben még tizenegyest is reklamáltak, de büntető egyáltalán nem járt, miután Hetemaj kétségkívül műesőember volt.

A 65. percben aztán az első egészséges finn kapura lövés keltett meglepetést, ám Király nem ámuldozott, sőt bravúros hárítással gondoskodott róla, hogy a húsz méterről próbálkozó Eremenko jobb sarokra tartó labdája ne jusson a hálóba. Négy perccel ez után Dzsudzsák tökéletesen játszotta meg Szalait, ám a csatár öt méterről, középről, elronthatatlannak tetsző ziccerhelyzetből a kiszolgáltatott Hradecky ölébe fejelt.

Korponai Tamás

Dzsudzsáknak ez sem szegte kedvét: a következő szöglet előtt pacsival biztatta Gerát és Nikolicsot is. Kádárral talán szintén össze kellett volna csapnia a tenyerét, a lelkileg nem eléggé támogatott hátvéd ugyanis tíz méterről mellé lőtt.

Nem úgy Stieber, aki a 82. percben a kifejelt labdát a tizenhatosról, kapásból valódi bundesligás mozdulattal küldte a bal felső sarokba (0-1).

Nagy játék nem volt, de a győzelem megvan, a csoport harmadik helyét aligha lehet már elveszíteni. Sőt, feljebb könnyebben lehet jutni, mint lejjebb...

FINNORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0-1 (0-0)

Labdarúgó Eb-selejtező, Helsinki, 22 000 néző. Jv.: Jug (szlovén).

Finnország: Hradecky – Arkivuo, Halsti, Moisander, Raitala – Hämäläinen, Mattila (Pohjanpalo, 85.), Sparv, Eremenko, Hetemaj – Pukki (Riski, 46.).

Magyarország: Király – Fiola, Juhász, Lang, Kádár – Stieber, Gera, Tőzsér, Dzsudzsák (Simon Ádám, 87.) – Priskin (Németh, 46.), Szalai (Nikolics, 77.).

Gól: Stieber (82.).

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.