A bringás, aki szökésben van, két kulacs pihen a vázán, majd mikor konkurens kollégája frissítőt kér tőle tucat kilométerrel a cél előtt, a Dulcolax nevet viselő hashajtó hatóanyagaival szépen ellátott folyadékot tartalmazó palackot nyújtja át a kollégának. Amikor a versenyzőtárs egészségügyi szükségletek kielégítése miatt lemarad, az illetékes a biztonság kedvéért még rajzszögeket szór le az útra, majd az utolsó méterekre zihálva érkezik, hogy aztán a riporterrel közölje: ez élete legszebb napja, köszöni édesanyjának, a csapatának, valamint a partner-laboratórium minden alkalmazottjának.
Mármost az efféle eljárások, kvázi magatartásformák úgymond részei a játéknak. Legalábbis a futball-világbajnokság ezt igazolja. Hiszen ki beszél már Fred eséséről?
|
Fred tizenegyest érő alakítása
Murad Sezer / Reuters |
Nevezett center a nyitómeccsen mutatott be nehezen azonosítható mozdulatsort, minekután Nisimura játékvezető tizenegyest ítélt. A produkció után – információink szerint – a csatárt nem közösítették ki a csapatból, biztosan nem tiltották el, a FIFA elöljárói meg nem kérték ki maguknak a játék szellemiségének tagadását. Elvégre az efféle kabarétípusú jelenet és az azt követő büntető csak a bíró sara.
Ennek nyomán indokolt arról beszélni, hogy a játékvezető édesapja Twitteren követi Fredet, amiből az következik, hogy kicsi fia mintegy családi szívességet tett, amikor sípolt. Az sem kizárt, hogy a FIFA avatkozott be, hiszen a szervezet illetékesei a meccs előtt számításokat végeznek egy bonyolult képlettel. Figyelembe veszi a résztvevő országok GDP-jét, az esetleges kiesés társadalmi hatásai nyomán keletkező kárt (háromezer felgyújtott autó vagy csak egy juj, de kár! felkiáltás), mindezt elosztják a geopolitika a négyzeten plusz mezeladási mutatók per együtthatóval, s az eredmény alapján döntik el, kinek fújatnak be tizenegyest.
Csak az nem jön szóba, hogy esetleg a futballjátékos is viselkedhetne másként. Hogy, mondjuk, a csatárnak, legyen az Fred vagy Robben, esetleg Suarez, talán nem kellene törekednie az ítész átvágására. Tudniillik nem feltétlenül tisztességes – hogy a fair play kifejezéssel most ne riogassunk – úgy nyerni, hogy az ellenfél nem követ el szabálytalanságot, de ezért vereséggel bűnhődik, viszont az jutalmat kap, aki szemétkedik.
Különös, hogy a miliő tolerálja a mahinálást. Egészen meghökkentő, hogy tisztes holland, uruguayi, brazil családapák, úgyis mint milliárdosok, mintegy példaképek, a fejükhöz kapnak, s középszerű indiánfilmekből ismert úgynevezett váááááááááááá ordítást hallatnak, ha kollégájuk elvágtat mellettük, s teszik mindezt annak reményében, hogy a másik piros lapot kap ütésért. Értelmezhetetlen, hogy csibészségig eufemizáljuk a nettó csalást. Mintha a bankrablót biztonságirendszer-tesztelőként mutatnák be a híradóban.
Márpedig a konszenzus láthatóan az, hogy mindez benne van a játékban, akár a haver győzelme a közbeszerzési pályázaton. Micsoda felháborodás követné, ha hetekre eltiltanák a színészkedő játékost, aztán még pár százezer eurós büntetéssel is megkínálnák. Az mutatja leginkább, hogy jól van ez így, ahogyan van, hogy még a Másfélszázan a szimulátorok kiközösítéséért! nevet viselő Facebook-csoport sem alakult meg.
Pedig ha így haladunk, akkor a következő vb-n az amerikai együttesben már föltűnik Robert De Niro, a spanyol garnitúra meg Javier Bardemmel erősít.
Igaz, akkor végre helyre állna a világ rendje, hiszen már több évszázada megírták: futball az egész világ, és futballista benne minden férfi és nő.
