galéria megtekintése

Hatalmas a káosz a magyar röplabdában

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 20. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

Nincs se elnöke, se elnöksége a Magyar Röplabda Szövetségnek. A július 7-i rendkívüli közgyűlésen a szavazásra jogosultak nagy többséggel úgy döntöttek, megvonják a bizalmat Poór Csabától és a vezető testület még hivatalban lévő három tagjától. A tisztújítást pénteken tartják.

A bomba még május végén Székesfehérváron robbant. A röplabdaszövetség közgyűlésén a tizenegy tagú elnökségből heten lemondtak, így működésképtelenné vált a testület. Az indok: a „hetek” nem tudtak, nem akartak tovább együtt dolgozni Poór Csaba elnökkel.

A kommunikációs szakember két esztendeje lett a szervezet első embere,

ám intézkedéseivel több érdeket sértett,


és az akkori főtitkárral szemléletbeli különbségek miatt is elmérgesedett a viszonya. Olyannyira, hogy Ludvig Zsolt sem kért már Poórból, a „csetepaté” vége pedig az lett, hogy a munkáltató felmondott az adminisztrációt vezető szakembernek.Hogy ezt megtehette-e a csonka elnökség, azt a volt főtitkár kétségbe vonta, ugyanakkor az elnök jogosnak tartotta, szerinte ugyanis a még be nem jegyzett alapszabály helyett a régi irat az érvényes, s az alapján döntöttek.

 

Az előzmények egészen januárig nyúlnak vissza. Akkor határoztak úgy a röplabdázók, hogy megváltoztatják az alapszabályt: megszüntetik a főtitkári, létrehozzák a szakmai és az ügyvezető igazgatói posztot. Úgy tetszett, nem okoz majd zavart a váltás, ám mivel a Fővárosi Törvényszék csak június elején jegyezte be a módosításokat, a gyakorlatban kiderült: nem olyan szép a leányzó fekvése. Pályázat útján Lukács László lett a felelős az adminisztrációért, de az ügyvezető igazgató ténylegesen csak június elejétől dolgozhatott.

A tervek szerint a szakmai főnök Ludvig lett volna, de ugye a „purparlé”... Közben többen kifogásolták, hogy az elnök nem szerzett pénzt, emiatt egyre inkább kegyvesztett lett, majd július elején meg is vonták tőle a bizalmat. Ám hogy a források előteremtése újabban a legkevésbé sem könnyű, arra utal a szövetség – saját honlapján is megtalálható – sajtóközleménye, amelyben az olvas ható: „Markovits László, a Vasas SC elnöke, az ügyvivői testület egyik tagja, a keddi közgyűlésen részéről elhangzottakkal kapcsolatban megerősítette, hogy a szponzorszerzés a TAO bevezetése és a gazdasági válság óta rendkívül nehéz feladat.” A „keddi”, azaz a július 7-i közgyűlésen választották meg az említett ügyvivő testületet, amelynek Ludvig Zsolt lett a vezetője.

Kinél lesz a labda?
Kinél lesz a labda?
Földi Imre / Népszabadság

– A legfontosabb, hogy az új elnökség felállásáig is rendben menjen minden – mondta érdeklődésünkre az átmeneti irányító. – Rengeteg a feladatunk, éppen ezért hetente kétszer összeülünk, s megbeszéljük a soros teendőket. Néhány napja például kiderült, hogy a híresztelésekkel ellentétben anyagi gondok nem hátráltatják a szeptemberi Európa-bajnokságra készülő női válogatott munkáját, sőt egy szponzornak köszönhetően teljesíteni tudjuk az augusztusban rajtoló női Európa Ligával kapcsolatos pénzügyi kötelezettségeinket is.

Tudni kell, elnök híján különös helyzetbe került a szövetség, mivel kizárólag Poórnak volt utalványozási joga, s a banki tranzakcióknál nem fogadják el Lukács László aláírását. S az is időbe telik majd, míg a törvényszék bejegyzi a változásokat.

– Az élet nem áll meg – folytatta az ügyvivői testület vezetője –, a jogászok keresik a banki megoldást, de megnyugtathatok mindenkit, nem igaz, amit a volt elnök állít, miszerint visszahívásával infarktusközeli állapotba került a szövetség.

Lázasan kutakodik a jelölőbizottság: július 24-én a Testnevelési Egyetemen elnököt, tíztagú elnökséget és a lemondott ellenőrző testületi vezető helyére is új embert kell választani. A hét elején már nyilvánosságra kerülnek a nevek. A Népszabadság információi szerint az elnöki posztra két jelölt van, egy gazdasági szakember és

– a kor divatjának megfelelően –

egy politikus.

Búcsúszavak

Poór Csaba, a távozó elnök: „Nem bántam meg, hogy annak idején elvállaltam az elnöki felkérést. Sokat tanultam, és eredményeket is elértem. Elég csak a klubok és a játékosok számának jelentős emelkedésére, az állami támogatás megduplázására gondolni, vagy arra, hogy a női válogatott huszonnyolc év után kijutott az Európa-bajnokságra. Szurkolok a röplabdának, el kell érni, hogy piaci alapon működjön a sportág. Javaslom az utódomnak: merjen dönteni a szakmát illető személyi kérdésekben is, miután minél szélesebb körben tájékozódott. S mindig gondoljon arra: az a társaság, amelynek hosszú esztendők óta meghatározó a szerepe, amely nem szereti, ha megzavarják a köreit, s amely most megbuktatott, az emelt engem két éve pajzsra. A szintén általa favorizált elődöm helyett...”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.