Az angol médiára amúgy is jellemző volt a mértéktelen felhajtás egy-egy fontosabb meccs vagy torna előtt, hogy aztán a vesztesen hazakullogó csapatot – amelyet a derék sajtómunkások néhány héttel korábban még favoritnak kiáltottak ki – vitriolos cikkekben cincálják ízekre a kíméletlen kollégák. (Ma már – a megannyi csalódás után – mintha eleve óvatosabb duhajok lennének a brit újságírók.)
Az angol nép – a jelek szerint – kiábrándult túlfizetett, agyonzselézett fiaiból, akik hol a játékvezetőre, hol a szerencse hiányára panaszkodnak, hol pedig már jó előre lefoglalják nyaralásukat a világbajnokság egyenes kieséses szakaszának idejére, ahogyan azt Wayne Rooney tette négy évvel ezelőtt. Itt jönnek a képbe a nők.
A londoni olimpián Casey Stoney-ék még meghatódva vonultak ki a legendás Wembley stadion (már legalábbis a „másodpéldány”) gyepére: korábban szinte elképzelhetetlen volt, hogy hölgyek abban pályára léphessenek. Márpedig a Brazília elleni mérkőzésükre 70 584 néző látogatott ki nemzeti színekbe öltözve, megdöbbentve e számmal a komplett angol futballvilágot.
Pedig a java még csak ezután következett: az ötkarikás döntőben 80 203 ember tombolta végig a helyszínen az Egyesült Államok 2-0-ás győzelmét Japán ellen. A meccs ezzel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe mint minden idők leglátogatottabb női labdarúgó-mérkőzése.
Az angol szövetség a múlt évben elképesztő összegeket invesztált a hölgyfutball népszerűsítésébe, az idén pedig, úgy tetszik, elkezdődött a babérok learatása. Miután a női csapat veretlenül, impozáns gólkülönbséggel megnyerte vb-selejtezőcsoportját, a csapat az érdeklődés középpontjába került. (Igaz, a remek kvalifikációs szereplés önmagában nem jelent semmit: a férfiak is veretlenül jutottak ki Brazíliába, aztán tudjuk, mi lett a vége.)
Az FA meg is szervezett egy barátságos meccset a sokszoros világ- és Európa-bajnok Németország csapatával (amelynek egyébként oszlopos tagja Marozsán Dzsenifer, Marozsán János korábbi magyar válogatott futballista lánya).
A szövetség úgy tervezett: ha 30 ezer jegy elfogy a nők találkozójára, már megveregetheti a marketingesek vállát. Október 27-ig 33 ezer jegyet adtak el, november elején pedig a számláló átlépte a 41 ezret. Az érdeklődés nemhogy lankadt volna, de újabb és újabb szektorokat kellett megnyitni a szurkolók előtt.
November első hetének végére elkelt az ötvenötezredik tikett is. Ezzel megtörtént az, ami a húszas évek óta elképzelhetetlen volt a szigetországban: a női válogatott mérkőzésére több belépő fogyott, mint a férfi meccsek egyikére. A kérdés immár nem az volt, sikerül-e megtölteni a lelátót, sokkal inkább az: hogyan kerülik el a hatóságok az orbitális közlekedési dugó kialakulását?
A Wembley körül ugyanis metrófelújítás zajlik, azt pedig senki nem sejtette, hogy a hónapokkal korábban bejelentett lezárásokat esetleg kellemetlenül érintheti némi kisasszonyfutball.
Az FA ezért úgy döntött: nem ad el több jegyet a találkozóra.
Mindenkinek jobb lesz így. Különösen a férfiak megtépázott önérzetének: az Anglia–San Marino Eb-selejtezőn 55 900 volt a londoni nézőszám.
