Úgy, mint eddig: Pintér premierjén is harmatgyönge játék, vereség a szerény tudású ellenféltől.
A meccset megelőzően reménykedtem abban, hogy a mérkőzés színvonala felülmúlja majd a győri „sajtópáholy” nívóját, és egyáltalán nem kergettem ábrándokat, mert a modern idők ETO Parkjának újságírótribünje jóval szerényebb minőségű a korábbi – luxuskivitelűnek nem mondható, de legalább megfelelő – kisalföldi kabinnál. Ezzel együtt meghatódott az ember, mert közvetlenül a találkozó előtt egyperces felállással emlékeztek a napokban elhunyt Novák Dezsőre és Fekete Lászlóra, sa stadiont megtöltő közönség vastapssal búcsúzott a két kiváló labdarúgótól. Az más kérdés, hogy a szintén nemrégiben eltávozott Várady Béla is megérdemelte volna, hogy tisztelegjenek az emléke előtt, de róla a rendezők otrombán megfeledkeztek.
A finn védelem, valamint Harkam osztrák játékvezető is csak diszkrét figyelemmel kísérte a tizenharmadik percben Rudolfot, aki a tizenhatosnál kézzel maga elé tette Leandro hosszú – és a tempózavaros Ojalából pánikreakciót kiváltó – indítását, s noha a csatár lövése minden volt, csak háríthatatlan nem, a tétova Mäenpää kapus „bevédte” a bal sarokra tartó labdát (1-0). Pintér Attila persze mit sem törődött a finn zűrzavarral és a „szomszédos” bíró gyengén látásával: a barátságos találkozón bemutatkozó szövetségi kapitány boldogan ütötte öszsze tenyerét mindenkivel, aki a magyar kispadnál ugrált, s talán azt sem bánta volna, ha tizenkettő helyett huszonnégy játékos veszi körül. (Elvégre szerdáig harmincöt tagú volt a keret, ez alighanem világcsúcs.) A gólon kívül sok egyéb az első félórában nem történt, bár Roman Eremenko kétségkívül bravúrt vitt véghez: Pukki sarkazása után, „kettős” gólhelyzetben előbb Vanczákot, majd Varga Józsefet találta el. A vezetés megszerzése után egyébként az eleinte aktívabb magyarok hátrahúzódtak, és arra vártak, hogy előbb-utóbb kontrázni lehet. Ebből utóbb lett, ám a publikum annál hálásabban fogadta a harminckilencedik percben, hogy végre valaki kapura rúgott. Rudolf volt az ismét, de a gólt hozónál jobban eltalált lövése ezúttal az oldalhálóban landolt.
Az első félidő viszont úgy zárult, hogy megint hálás köszönet illette Eremenkót. Moisander ötvenméteres labdát küldött a középpályás elé, Bogdán kiindult, de félúton járt, amikor a finn rontópál különösebb kunszt nélkül a kapuba emelhetett volna, ám nem a hálóba, hanem a léc fölé ívelt.
