Bom dia Brazil! Kezdődjön a karnevál. Csukafejes. Van Persie. Robben még a kapufát is kicselezi. Hollandia-Spanyolország 5-1. Costa Rica 0-1-ről hármat rúg Uruguaynak. A németek négyet a portugáloknak. A világbajnoki címet védő csapat a csoportkörből kiesik.
Zidane-ék 2002-es dél-koreai tragédiája utoléri Xavit és Iniestát. Vége az aranygenerációnak. Nem így kellett volna, de Chile jobb volt. Olaszország, Anglia, Uruguay gyorsan pakolhat. Úristen, hol vagyunk?
Brazíliában, de ez nem az a Brazília. Ez nem az a szamba. Nem bírnak Mexikóval. Kiütik Kamerunt. Chilébe belebotlanak. És ha három centivel arrébb van a kapufa? És ha Jara tizenegyese mégis bemegy? Akkor nincsenek a negyeddöntőben sem. Akkor nem rúgják orvul hátba Neymart. Nem törik a harmadik ágyékcsigolya. S nem az 1-7-tel omlik össze az álom. És egy 200 millió lakosú ország. És nem mutatnak annyiszor lelátón zokogó gyerekeket.
A németek vörös-fekete mezben. Nem ördögök, viszont ördögien szépen játszanak. Rémisztő árnyak a gyönyörű horizonton. Belo Horizontéban a brazilok ellen ők a brazilok. Algéria ellen fehérben voltak és szenvedtek. Az USA ellen vörös-feketében, nagy kínnal győztek 1-0-ra. Arról persze már senki se beszél. Csak arról, hogy 7-1-re verték az aranysárgákat. A Mineirao stadion egy második Wankdorf, egy másik kontinensen. Ugyanúgy fogják emlegetni, ahogy az 1954-es berni csodát. Történelmi tettként.
