galéria megtekintése

Elképesztő körülmények között edz a világ legjobbjainak egyike

5 komment


Hegyi Iván

Honfitárs atléta soha nem nyert aranyérmet fedett pályás világbajnokságon. Eddig. A súlylökő Márton Anitának az aranyra is esélye volt Portlandben, de az amerikai Michelle Carter a verseny utolsó kísérletével túldobta őt.

Nemrégiben még fűtetlen volt az a szegedi terem, amelyben Márton Anita készült a világbajnokságra. Két és fél millió forintért néhány hete vezették be a fűtést, és ez kamatozott, mert az ötödik legjobb eredménnyel az Egyesült Államokba érkező súlylökő kiemelkedő sikert ért el Portlandben, a fedett pályás világbajnokságon.

A gyógypedagógus végzettségű versenyző a harmadik sorozatban (19,01), majd a hatodikban is az élre állt, és másodszorra, amikor 19,33 méterre javította az országos csúcsot, úgy tetszett, nem tudják befogni. A címvédő új-zélandi Valerie Adams nem is került eléje, ám az amerikai ­Michelle Carter a verseny utolsó gyakorlatával – és a világ idei legjobb eredményével (20,21) – lehagyta már-már aranyérmes honfitársunkat.

A huszonhét esztendős, módfelett kiegyensúlyozott Márton 2014-ben szabadtéri Eb-bronzot, 2015-ben fedett pályás Eb-aranyat, most vb-ezüstöt szerzett. Ahhoz képest, hogy azért a Békéscsaba versenyzője, mert szűkebb pátriájában, Szegeden nem akadt klub, amely fizette volna pályabérleti díjait... Külföldi vetélytársnői feltehetően el sem hinnék, milyen állapotok között gyakorol a világ legjobbjainak egyike, s ha tudomást szereznének a valós helyzetről, alighanem tiszteletbeli elsővé avatnák a magyar klasszist.

 
Három a nagylány: Márton Anita, Michelle Carter, Valerie Adams
Mike Blake / Reuters

Az ezüstérmes sportoló – a hazai szövetség honlapja szerint – egyáltalán nem volt csalódott amiatt, hogy az utolsó pillanatokban le kellett mondania az aranyról. „Köszönöm a sok gratulációt. A telefonom teljesen lemerült, jelenleg is töltőn van, szinte be sem merem kapcsolni" – üzente az Egyesült Államokból a sportok királynőjének magyar udvarhölgye.
Aki egyébként nincs egyedül, mert Zsivoczky-Farkas Györgyi (4656 pont) a tiszteletre méltó ötödik helyet szerezte meg ötpróbában.

Mi volna itt, ha minimálisan megfelelők lennének a körülmények?

A győztesek és a magyar helyezettek

Férfiak. 60 m: Trayvon Bromell (amerikai) 6,47. 400 m: Maslak (cseh) 45,44. 800 m: Boris Berian (amerikai) 1:45,83. 3000 m: Yomif Kejelcha (etióp) 7:57,21. Magas: Gianmarco Tamberi (olasz) 236. Hármas: Tung Pin (kínai) 17,33. Hétpróba: Ashton Eaton (amerikai) 6470 pont, a világ idei legjobb eredménye. Súly: Thomas Walsh (új-zélandi) 21,78.

Nők. 60 m: Barbara Pierre (amerikai) 7,02. 400 m: Oluwakemi Adekoya (bahreini) 51,45. 1500 m: Sifan Hassan (holland) 4:04,96. 60 m gát: Nia Ali (amerikai) 7,81. Távol: Brittney Reese (amerikai) 722. Hármas: Yulimar Rojas (venezuelai) 14,41. Ötpróba: 1. Brianne Thelsen-Eaton (kanadai) 4881, ... 5. Zsivoczky-Farkas Györgyi 4656. Súly: 1. Michelle Carter (amerikai) 20,21, a világ idei legjobbja, 2. Márton Anita 19,33, országos csúcs.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.