Hatvannyolc éves korában elhunyt Johan Cruyff, az egyetemes labdarúgás legnagyobb alakjainak egyike. Az igazi futball rendre túlmutat önmagán, ahogyan a holland bálvány is több volt játékosnál vagy edzőnél. Maga volt az emberi alkotóképesség és nagyság.
„Adios, Johan!" – ez jelent meg tegnap a Real Madridhoz bevallottan közel álló Marca internetes kiadásának nyitóoldalán, jóllehet Cruyff az örök rivális Barcelona futballistája, majd edzője volt. Valójában meg mindenkié, akárcsak a futball. S hogy a labdarúgás globális szenvedéllyé, több milliárd ember legnagyobb passziójává vált, abban a holland ideál múlhatatlan szerepet játszott. Sőt azok közé tartozott, akik megszemélyesítették a játékok játékát.
Efféle szimbólumok talán tizenegyen sincsenek a több mint sportág páratlanul gazdag történetében. Vagy legfeljebb szűk keretet alkotnak. Johan Cruyff azonban minden Dream Teambe befér, mert olyasmi volt ő az Ajaxban és a holland válogatottban, mint Pelé a Santosban és a selecaóban: megannyi briliáns művész közül is kiragyogó virtuóz. Mindenekelőtt ő helyezte más dimenzióba az amszterdami klubcsapat és az „Oranje" játékát, hiszen a hetvenes évek elejéig sem az Ajax, sem a narancssárga mezes nemzeti együttes nem vitt prímszerepet a futballban.
Ezért történhetett meg, hogy 1966 szeptemberében súlyos bírálatokat kapott a magyar válogatott azért, mert az angliai világbajnokság utáni első mérkőzésén csak 2-2-t ért el Rotterdamban a Molnár, Varga Zoltán, Albert, Bene, Farkas csatárötössel. A helyzet volt rosszabb is: az Eb-selejtezőn a hollandok már 2-0-ra vezettek – a másodikat az azon a találkozón debütáló tizenkilenc éves Cruyff szerezte –, de Molnár Dezső a hajrában szépített, majd Mészöly Kálmán közvetlenül a záróra előtt egyenlített.
