Az más kérdés, hogy a döntő egyáltalán nem volt sima, ahogyan a Ghána, az Egyesült Államok vagy az Algéria elleni mérkőzés sem. Ám az utóbbi (időrendben: az előbbi) három találkozó más szakaszban zajlott. A nyolcaddöntőig azt lehetett hinni: kiegyenlítődött a világ labdarúgása. Csillogott Kolumbia, világszínvonalon futballozott az amerikai csapat (mely azt az üzenetet kapta kiesése alkalmával: „Dear U. S. Soccer! Thank you. For everything”), feltűnően erősnek mutatkozott Chile és Mexikó, a csodák csodáját vitte színre Costa Rica. Aztán a legjobb nyolc közé már öt hagyományos résztvevő került – és ott volt hatodiknak a FIFA-alapítók egyike, Belgium –, majd az elődöntőbe kizárólag olyan együttesek jutottak, amelyeknek a legjobb négy közé tartozása semmiféle meglepetést nem keltett. A labdarúgás tradicionális sportág abban az értelemben is, hogy a nagyok szűk körébe szinte lehetetlen bebocsátást nyerni: a döntőt most is a futball mindösszesen nyolc világbajnoka közül játszotta kettő. Costa Rica elbűvölő és számunkra roppant tanulságos (lenne, ha értenénk belőle valamit), ám negyeddöntős szereplése annak is tulajdonítható, hogy az egyenes kieséses etap első fordulójában Görögországgal találkozott. Igaz, csoportjában veretlenül megelőzött három korábbi világbajnokot, de ezen a vb-n kiderült, hogy az élcsoporton belül átrendeződtek az erőviszonyok, a közelmúlt főszereplői nem a ma hősei. Ennek (is) esett áldozatául Brazília: mindenki azt hitte, a tavalyi Konföderációs Kupán nyújtott produkció, az olaszok elleni 4-2 és a spanyolok fölött aratott 3-0 valódi alap, ám a világbajnokságon világossá vált, hogy sem a spanyolok, sem az olaszok nem a „régiek” (a brazilok meg pláne nem).
|
Miben hasonlít Messi és Neuer teljesítménye? Az egyenes kieséses szakaszban egyikük sem rúgott gólt
Reuters |
A vb a játékban addig volt igazán színes és változatos – kivéve a száz évben egyszeri 7-1-et –, amíg igazi tét nem jelentkezett. Amint az lett a kérdés: továbbjutás vagy búcsú, mindjárt megfontoltabbá vált a mezőny. A nyolcaddöntőben négy találkozó dőlt el 0-0 vagy 1-1 után a hosszabbításban, illetve tizenegyespárbajban, és további három a hagyományos másfél óra utolsó perceiben. (Ha idevesszük – és miért ne tennénk? –, hogy a franciák a 79. és a 92. percben szerzett góllal nyertek a többi győzteshez képest már-már fölényesen, 2-0-ra a nigériaiak ellen.) A negyeddöntőkben aztán már csak öt gól esett, az argentin–holland elődöntő 0-0-lal, a döntő 1-0-lal zárult.
Azért Németország válogatottja nagy szívességet tett a világnak. Argentína diadala esetén ugyanis olyan csapat lett volna világbajnok, amely a knock-out szakaszban játszott négy mérkőzésén összesen két gólt ért el. Ezek egyikét a labdát buzgó sportszerkereskedő módjára eladó svájci Lichtsteinernek köszönhette, a másikat meg annak, hogy Di Maria nem Higuainnak szánt átadása egy belga védőről éppen a kapuval szemben álló csatár elé pattant. Magunk közt szólva: én elkötelezett híve vagyok Lionel Messinek, sőt a földkerekség jelenlegi legnagyszerűbb futballistájának tartom, de meghökkentett, hogy a FIFA őt választotta a vb legjobb játékosának. A kivételes kvalitású labdarúgó ugyanis a nyolcaddöntőktől fogva egyetlen gólt sem ért el, ahogyan 2010-ben az egész világbajnokságon nem szerzett egyet sem. Közben a németek hetet vágtak a braziloknak... A jelek szerint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség illetékes urainál nem gólra: gól ellen játsszák a futballt. Ne csodáljuk, ha tétre menően annyi 0-0 és 1-0 van...
|
Götze befejezi a nagy művet
Reuters |
Ha már a hivatalos elismeréseknél tartunk: a FIFA fair play-díját Kolumbia válogatottja kapta. Az az együttes, melynek őrült védője, Juan Camilo Zuniga szinte „kinyírta” napjaink legtehetségesebb brazilját. Millimétereken múlt, hogy a virtuóz Neymar nem vált egy életre mozgásképtelenné, s a világszervezet szerint a merénylő csapata a sportszerűség bajnoka. Ha szabad, térdkalács- és hátcsigolyarendet javasolnék a nemzetközi szövetség valamennyi korifeusának...
A németeket már nincs hova felterjeszteni, ők most magasabban vannak, mint Rio szó szerint kiemelkedő jelképe, a Krisztus-szobor. Brazília is leborult előttük. A Lance című sportlap azt írta: „Németország négyszeres világbajnokká vált úgy, hogy a brazilok szívébe költözött.” (Azért ez meseszép a 7-1-es vereség után. Sokkal inkább fair play-díjra érdemes, mint Kolumbia.) Az O Globo így tálalta a német diadalt: „Az örökkévalóságnak.” A Gazeta Esportiva ekképpen köszöntötte a világbajnokot: „A futball győzelme.” Az O Dia pedig azzal tisztelgett az aranyérmesek előtt: „Ti voltatok a brazilok.”
Azért egy valamire a házigazdák is büszkék lehetnek: minden előzetes félelem ellenére elsőrangúan rendezték meg a világbajnokságot. Ám tartok tőle, ez nem különösebben boldogítja az ittenieket, Dilma Rousseff államfőt például szörnyen kifütyülték a döntő előtt a Maracana stadionban. Tizenkét milliárd dollár és annál több is elúszott... Brazília a futballban nem Brazília már, s erre éppen otthon, a „saját” vb-n kellett rádöbbenni. A világnak megérte, Brazíliának nem.
De valamennyiünk előtt négy nehéz év áll.
Aztán újra elkezdődik a labdarúgó-világbajnokság, és egy hónapra minden a legnagyobb rendben lesz megint.
Rio de Janeiróból jelentette kiküldött munkatársunk
