galéria megtekintése

Csak álom a csapat

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 04. számában
jelent meg.


Bruckner Gábor
Népszabadság

A sportfinanszírozás átalakulása miatt irányváltásra kényszerült a Vasas. A klub a csapatsportokkal szemben egyre nagyobb hangsúlyt fektet az egyéni sportokra. Néhány napon belül nyílik például az új, Körmöczy Zsuzsáról elnevezett teniszakadémia.

– Hová lesz? – Markovits úrhoz. – Az ki? – A klub elnöke. – Jól van, mindent nem tudhatok.

Mély vízben
Mély vízben
Kurucz Árpád

Az angyalföldi sporttelep Hajdú utcai kocsibehajtójánál zajló diskurzusrészletből akár az a következtetés is levonható lenne, hogy a tavaly az év legeredményesebb egyesülete címet elnyerő Vasas első embere a legkevésbé sem szenved rangkórságban, meg persze az is, hogy már a portások sem a régiek.

 

Ám a jövetel célja se nem az egyik, se nem a másik téma feldolgozása. Hanem az: vajon a Vasas a régi-e még? Hogy hová lett a hajdanán vagy éppen a közelmúltban világhírű futball-, a női kézilabda- és a férfi vízipólócsapat, s hogy mindeközben mire a nagy szakosztály-alapítósdi: a kajak-kenu, az úszás- vagy a tornarészleg kielégíti-e azokat az igényeket, amelyeket a vegetáló csapatsportok nem?

Akár aktualitásnak is tekinthető, hogy a piros-kékek Folyondár utcai „szárnyában” néhány napon belül kinyitja kapuit a klub legendás játékosáról, a Roland Garros-győztes Körmöczy Zsuzsáról elnevezett teniszakadémia. Vagyis újabb egyéni sportág kerül a fókuszba a húsz műhelyt működtető, 103 esztendős mamutklubban.

– Tizenkét évvel ezelőtt vettem át a Vasas vezetését, s eleinte úgy gondoltam, korábbi válogatott teniszezőként nem lenne elegáns, ha a saját sportágammal kezdeném a fejlesztések sorát – mondja Markovits László, s hozzáteszi: – Mostanra viszont van már mögöttem annyi, hogy senki nem vádolhat elfogultsággal, ha az egyesület a teniszbe is invesztál.

Abban maradunk, hogy emiatt tényleg nem kényszerül magyarázatra, ellenben a szurkolók egy része rendre kérdőre vonja:miért nem favorizálja a csapatsportokat, és miért részesíti előnyben a nézőket csak elvétve vonzó egyéni szakágakat?

Az elnök úgy véli, a Vasas – az egyébként újabban nagyvonalúan támogatott magyar sport egészéhez hasonlóan – kényszerpályán mozog, mert az említett csapatjátékokban összehasonlíthatatlanul többe kerül az „eredménygyár”, mint a legsikeresebb egyéni olimpiai ágazatokban.

Noha Németh Imre, Németh Miklós, Farkas János, Kozma István, Hegedüs Csaba, Faragó Tamás vagy éppen Sterbinszky Amália klubja valamennyi úgynevezett látványsportágban működtet szakosztályt, ezek zöme főleg az utánpótlás területén jeleskedik. (Az egyetlen jelenlegi élvonalbeli dobogós a bajnoki ezüstérmes női röplabdacsapat.)

Az elhíresült taopénzekből az élsport nem finanszíroz ható, s mivel az új helyzetben a cégek a társaságiadó-kedvezményre feljogosító támogatási formát részesítik előnyben, a szponzori bevételek nem nőttek, hanem tovább csökkentek.

– Mi viszont meg akartuk őrizni a Vasas helyét a legeredményesebb egyesületek között, s büszkén jelenthetem, hogy ez sikerült is, mert irányváltásra szántuk el magunkat. Ráadásul éppen akkor Hosszú Katinka és Fábiánné Rozsnyói Katalin klubot keresett, így a legjobbkor lett úszó- és kajakszakosztályunk, de természetesen továbbra is kiemelt figyelmet fordítottunk a többi egyéni sportágra, például a Szilágyi Áron nevével fémjelzett vívóinkra, valamint a birkózókra, a bokszolókra.

Egyszersmind lassanként sajnos meg kellett barátkozni a gondolattal: annak dacára, hogy kiemelt fővárosi egyesületként évi háromszázmilliós kormánytámogatást kapunk, nem lenne ésszerű ennek a tetemes összegnek a kétharmadát a vízipólócsapatba ölni csak azért, hogy esélye legyen érmes helyen zárni a bajnokságot.

Markovits szerint a klubvezető nincs könnyű helyzetben hiszen nem felelhet meg egyszerre valamennyi érdekcsoportnak. Mások ugyanis a drukkerek igényei (ők a hétköznapokon minél eredményesebb csapatokhoz, azok közül is elsősorban ütős – és nem NB II-es – futballegyütteshez kötődnének), mást szeretnének a gyerekek és a szülők (a családok olyan közösségi teret keresnek a sportban, amelyben megfelelő az infrastruktúra, magas nívójú a szakmai háttér, és akadnak példaképek is), s megint másra vágynak az élsportolók meg az edzők (a szakma krémje ideális feltételeket, a teljesítményéhez igazodó, kockázatmentes javadalmazást követel).

A klubirányító ezzel együtt reméli, a történtek nyomán sem széled szét a Vasas-drukkerek magja, amely a két évvel ezelőtti stratégiaváltástól függetlenül is hosszú ideje egyre szűkült, nagyjából a labdarúgás fokozatos agóniájával azonos tempóban. Akárcsak a többi budapesti egyesületben.

– Szegény apám mindig azt mondogatta: egy klub nem ugyanaz valódi futballal és anélkül – idézi fel a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó papa, Markovits Kálmán gondolatát, s ezen a ponton abbamarad a beszélgetés, mert ugyebár „az ember maradjon a realitások talaján”.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.