galéria megtekintése

Budapest-Győr Sportaréna

1 komment


Őri B. Péter

A szakértők szerint minden idők legerősebb négyes döntőjét rendezik a hét végén Budapesten a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A csapatnévsor valóban parádés: Győr, Podgorica, CSM Bukarest, Szkopje.

Múlt szombaton, amikor a Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján továbbjutott a Szkopje együttese ellen, macedón szurkolókat keresve sem lehetett felfedezni a tömött lelátókon. Ma bizonyosan más lesz a helyzet: a Papp László Budapest Sportarénában sok Vardar-drukker biztatja majd kedvenc klubját, s reménykedik, hogy az legyőzi a Final Four-újonc CSM Bukarestet.

Karmester koncert előtt: Groot
Karmester koncert előtt: Groot
Koncz György

A magyar sportrajongókat azonban sokkal jobban izgatja a négyes döntő mai első meccse, amelyen a Győr – a BL 2013-as és 2014-es sorozatának nyertese – találkozik a Buducsnoszt Podgoricával, a címvédővel. A néhány héttel ezelőtti budapesti sorsolás nem kedvezett e csapatoknak, ám valószínű: amelyikük nyer szombaton, annak a játékosai emelhetik magasba vasárnap a trófeát.

 

A montenegrói együttes nagyon erős, soraiban a már kétszer is a világ legjobb női kézilabdázójának választott Cristiana Neaguval, valamint Katarina Bulatoviccsal, aki eddig négyszer szerepelt Bajnokok Ligája-győztes csapatban – két esztendeje épp a Győrben –, s reméli, hogy holnap ötödik sikerének örülhet.

A győrieket sem kell félteni: a sorozat negyeddöntőjében álomjátékkal, összesítve harmincgólos különbséggel győzték le az FTC-t, s ha tartják formájukat, akkor valóban nem túlzó a megállapítás: a Rába-parti klub a BL idei esélyese. Ezt támasztja alá, hogy az első számú európai klubtorna álomcsapatában nagy a győri dominancia (lásd keretes anyagunkat!). A tudáson túl segíthet a majdnem hazai pálya is (azok a helyi szurkolók, akik nem jutnak be a pesti arénába, Győrött óriáskivetítőn nézhetik a mérkőzést).

Ez lesz

Ma: Győr–Podgorica (15.15), CSM Bukarest–Szkopje (17.45). Holnap: a harmadik helyért (15.15), döntő (17.45). Tv: Sport1.

A két klub a BL mostani sorozatában is találkozott: a Rába-parton a hazaiak nyertek 22:20-ra, Montenegróban szintén a vendéglátók 25:22-re. Tíz év alatt tizenötször játszottak egymással: a magyarok nyolcszor győztek, háromszor kaptak ki, s négy meccs ért véget döntetlennel. A kisalföldiek bizakodnak, közülük Eduarda Amorim azt mondta: „Sok meccsen léptünk pályára az utóbbi időben, de nem vagyunk fáradtak, nagyon várjuk a kezdést!" Görbicz Anita hozzátette: „Remélem, olyan jól játszunk majd, mint az FTC ellen, a BL-negyeddöntőben. Ha így lesz, kétszer győzünk."
Heidi Löke viszont még kivár: „Az utóbbi időben sokszor találkoztunk a Podgoricával. Még nem gondolok a vasárnapra, előbb legyünk túl a szombaton!"
Az izgalmas meccsek mellett a pénznek is döntő szerep jut a hét végén: a hírek szerint a győztes hatvanmillió forintnak megfelelő euróval gazdagodik. A szintén szombaton zajló labdarúgó Magyar Kupa-döntő nyertese százmilliót könyvelhet el. Micsoda különbség; hej, azok az arányok...

Kisalföldi fölény

Az EHF szavazásának eredményét a Final Four kezdete előtti napon közölték a BL álomcsapatáról. Kapus: Grimsbö (Győr). Balszélső: Kovacsics (Győr). Balátlövő: ­Neagu (Buducsnoszt). Beálló: Löke (Győr). Irányító: Groot (Győr). Jobbátlövő: Mörk ( Larvik). Jobbszélső: Radicsevics (Szkopje). Edző: Martin (Győr). A legjobb védőjátékos: Amorim (Győr). A legjobb fiatal: Szekerczés (FTC).

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.