galéria megtekintése

Mourinhónak kétmeccsnyi esélye maradt

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 27. számában
jelent meg.

R. Hahn Veronika
Népszabadság

Futballkommentátorok és egyszerű szurkolók egyaránt értetlenül szemlélik a Chelsea idei vergődését. Az a csapat, amely tavaly gőzhengerként haladt előre a nyolcpontos előnnyel kivívott elsőség felé, szombaton a West Hammel szemben immár az ötödik vereségét könyvelte el ebben a szezonban, és a tabella 15. helyén szégyenkezik.

Három héttel ezelőtt, a vendég Southampton 3-1-es, biztos győzelme után Roman Abramovics, az „arisztokratikus kékek” orosz milliárdos tulajdonosa még támogatásáról biztosította a „Special One-t”. Hétfői híresztelések szerint viszont a színfalak mögött már keresik a portugál orákulum utódát. José Mourinhónak állítólag két esélye van még a túlélésre.

Ma este a Liga Kupában a korábbi Chelsea-sztár, Mark Hughes becsvágyó Stoke-ja látja vendégül a nyugat-londoniakat, szombat délben pedig a Liverpool érkezik a londoni Fulham Roadra. A „vörösök” új trénerétől, a Dortmund korábbi sikereinek kovácsától, Jürgen Klopptól remélt, tündérmesébe illő fordulat mindeddig elmaradt, a Chelsea elleni győzelem viszont sokat segíthetne a Mersey-partiak önbizalmának visszaszerzésében.

Mourinho végkielégítése még az orosz oligarchának is fejfájást okozhat. A tréner augusztusban hosszabbította meg további négy évre a szerződését, szerény 30 millió font értékben. Ha a hét végén 2007 szeptembere után másodszor is kiteszik a szűrét, a menedzsmentnek elvileg ki kell fizetnie a hátralévő szinte teljes összeget, bár ezt a klub – a Daily Mail szerint – szeretné megúszni.

 

Ugyancsak e napilap állítja, hogy a Mourinho pótlására kiszemeltek listáját a korábbi Real Madrid-szakvezető, a Chelsea-nél már megforduló Carlo Ancelotti vezeti. Átmeneti megoldásként, mielőtt az évad végén Pep Guardiola vagy Diego Simeone, a Bayern München, illetve az Atletico Madrid edzője esetleg elérhetővé válik, szóba jöhet Guus Hiddink is, aki 2009-ben, éppen Ancelottit megelőzően üldögélt már a Chelsea kispadján, és kivívta a drukkerek rokonszenvét.

Cesc Fabregas és Diego Costa: teljes tanácstalanság
Cesc Fabregas és Diego Costa: teljes tanácstalanság
Tony O'Brien / Reuters

A csapat közeljövője szempontjából Mourinho esetleges kirúgásánál és utódjának személyénél sokkal fontosabb annak a rejtélynek a megfejtése: hogyan vált a sztártréner vagyonból teherré, miként süllyedt ily gyorsan ennyire mélyre a bajnokcsapat? OliverKay, a The Times szakírója a „harmadik évad szindrómát” véli felfedezni a rosszkedvűnek, csüggedtnek, mind ingerlékenyebbnek mutatkozó edző állapotában.

Amikor 2006/2007-ben, első nekifutása idején – hasonlóan a jelenlegi helyzethez – nyolc ponttal kevesebbet ért el a Chelsea-vel, mint egy szezonnal korábban, sorozatosan összevitatkozott a klubvezetéssel, és feszültté vált a kapcsolata a játékosokkal is. Amikor 2012/2013-ban szintén a harmadik éve szolgált a Real Madrid szakvezetőjeként, a királyi gárda tizenöt pontot esett vissza az előző évadhoz képest, és Mourinhónak menthetetlenül elmérgesedett a viszonya a klub igazgatóságával, a médiával, a szövetséggel, a játékosokkal egyaránt.

Ami a Chelsea csapatát illeti, május óta eltűnt a közösségi összetartás, a mérkőzéseket gyorsan visszafordíthatatlanná tevő „gyilkos szellem”. Nincs magyarázat arra, hogyan omlottak össze a korábban hétről hétre megbízható teljesítményt nyújtó meghatározó személyiségek, köztük az év angliai játékosa, Eden Hazard, az élő legendaként emlegetett csapatkapitány,John Terry, nem beszélve a brazil kontingensről, Oscarról, Willianról, Ramiresről.

A bennfentesek tudni vélik: az együttes Mourinho ellen fordult. A labdarúgók sérelmezik, hogy az edző durván beszél velük az öltözőben, és – a szokásoktól eltérően – a nyilvánosság előtt bírálja őket. Különösen megbántotta embereit Mourinho, amikor durván letolta őket egy nyári előkészületi mérkőzés után, amelyen 4-2-re kikaptak a „Miki egérnek” minősített New York Red Bullstól.

Alan Shearer, a korábbi angol válogatott középcsatár, a BBC futballkommentátora még mindig bízik abban, hogy a Chelsea képes lesz megszerezni az első négy hely egyikét. A The Sun című napilapban megjelent elemzése szerint ez csak Mourinho irányítása alatt képzelhető el. Ám a csapat részéről be kell fejeződnie a fantáziátlan, lelketlen, szabálytalan és főleg eredménytelen játéknak, Mourinhónak pedig fel kell adnia sértő, a játékvezetőket, a szövetséget és a sajtót folyamatosan magára haragító viselkedését.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.