Annyira jók, hogy kapus nélkül is simán nyernének

A Bayern klasszikus ­csapatait az elsöprő lendület, a kirobbanó erőnlét, a rendíthetetlen győzni akarás jellemezte. Még a hetvenes évek Maier-, Beckenbauer-, Gerd Müller-féle gálaegyüttesének is ezek voltak a legfőbb erényei. Pep Guardiola nemzetközi nagymester szakított a hagyományokkal. Pontosabban: mindenekelőtt a müncheni vezérkar keresett új utat azzal, hogy a katalán trénert szerződtette. Nyilvánvaló volt, hogy a tiki-taka atyja átformálja a Bayern játékát, és valóban: ma már úgy fest, mintha a német garnitúra latin csapat lenne.

„A támadófutball híve vagyok. Az ellenfél szoruljon a saját térfelére, és ne is hagyhassa el azt” – mondja stratégiája lényegéről Guardiola. Akadt olyan német újság, amely kilencféle felállási változatot vélt felfedezni a Bayernnél a 4–2–3–1-től a 3–1–2–1–3-ig, ám a kispad Paganinije sosem volt a sémák rabja; leginkább arra törekedett, hogy a labda közelében – már annak elvesz­tése pillanatában – túlerő legyen, a pálya minden kis zónájában kialakulhassanak a háromszögek a kombiná­ciós játék folytatása érdekében.

Kézben tartja a zsugát Dylan Martinez / Reuters

Ebben a rövid passzos futballban az is majdnem mindegy, ki van a pázsiton. (Na persze megfelelő kvalitású keret esetén.) Guardiolánál folytonos a rotáció, mert a szakvezető azt tartja: „Az összetétel nem olyan, mint a telefonszám. Az utóbbi ugyanis hosszú ideig állandó.” Ezzel együtt – a szereplések alapján – ki lehet rakni a szakvezető legerősebb müncheni tizenegyét: Neuer (14 bajnoki meccs) – Boateng (13), Javi Martinez (8), Alaba (13) – Lahm (12), Vidal (14), Xabi Alonso (12), Thiago (11) – Thomas Müller (14), Lewandowski (13), Douglas Costa (12).

Közülük Douglas Costa és Müller vezeti a Kicker játékosrangsorát – Lewandowski a dortmundi Aubameyang mögött a negyedik –, noha a lajstromban hosszú évtizedekig taroltak a kapusok. Douglas Costa a gólpasszlistán is az élen áll (12 avatott előkészítéssel), és holtversenyes első a ­meccs embere versenyben, miután – Javi Martinezzel és Müllerrel együtt – háromszor választották a találkozó legjobbjának.

A Bayernnek a Bundesligában betöltött különleges szerepe természetes, napjaink müncheni futballja viszont unikum. S nem elsősorban Guardiola imponáló statiszti­kája, a 101 győzelmet, 15 döntetlent és 17 vereséget tartalmazó, 75,94 százalékos mérleg, hanem a lenyűgözően szép játék miatt.

Ettől aligha függetleníthető a 137,6 millió eurós müncheni jegybevétel vagy az adózás utáni 23,8 milliós nyereség, miközben a bérköltség 227 millió. ­Soha nem volt számok ezek még a német Góliát történetében is, mint ahogyan afféle labdarúgást, amilyet újabban produkál a gárda – hétről hétre, sőt percről percre –, mind ez ideig nem látott a régebben is igényes, most viszont egyenesen megbabonázott közönség.

Nem csoda, ha a Bayern elöljárói nem győzik hangoztatni, hogy Guardiolától semmiképp nem akarnak megválni. Ám az edző megszerzéséért mindenre – de legalábbis sok mindenre – kész Manchester két klubja, a City és a United. ­Mielőtt az olvasó kapásból azt mondaná, a látványfutball apostolát Angliában nem értenék, a tréner a szigetországi szerepvállalással csak veszíthetne kivételes presztízséből, gondolja meg: hitte volna-e, hogy a nagy építész a müncheni Säbener Strasse környékén latin negyedet alakít ki?