Hogy milyen volt anno a szovjet jégkorong, arra nincsenek szavak. Bámulatosan korcsolyázó játékosok, finom csuklómozdulatok, igazi kombinatív, szemet gyönyörködtető játék. Bár Észak-Amerikában (főként Kanadában) sokáig nem akarták komolyan venni a szovjet csapat világbajnoki és olimpiai sikereit, mert az NHL-es sztárok nem szerepeltek a vb-ken és az ötkarikás tornákon, az igazság pillanata így is elérkezett.
Elsőként 1972-ben érte sokkhatás a két „őshazát”. A Summit Series néven életre hívott sorozatban négy-négy meccsen mérkőztek meg a szovjet játékosokkal a kanadai profik, és az elsőn máris 7:3-ra nyertek Montrealban a vendégek. Az első öt találkozóból csak egyet tudtak megnyerni a juharleveles „tanítómesterek”…
De nem ez volt az egyetlen „vörös” lecke: 1979-ben Viktor Tyihonov csapata a New York-i Madison Square Gardenben alázta meg 6:0 arányban a szintén legendás Scottie Bowman edző NHL-válogatottját, amelyben a kanadaiak mellett három svéd kapott szerepet; az 1981-es, hatcsapatos Challenge Cup montreali döntőjében pedig Igor Larionov és társai 8:1-re verték a kanadaiakat.
A mai orosz jégkorong azonban – noha a válogatott legutóbb ezüstérmes lett a vb-n – csak nyomokban emlékeztet a régi idők szovjet hokijára. A 2010-es téli olimpián Kanada 7:3-ra győzte le Oroszországot, amely tavaly Szocsiban, a téli olimpián még a négy közé sem jutott be. Része lehet-e a hajdan virágzó hokikultúra hanyatlásában annak, hogy bő két és fél évtizede megnyíltak az NHL kapui az orosz játékosok előtt? Egyáltalán, miként hatott az „exodus” az orosz jégkorong fejlődésére, stílusára?
„Aki a régi szovjet hokit sírja vissza, úgy jár, mint az, aki a vezetékes telefonok után nosztalgiázik: a hajdani készülék nem jön már vissza soha – mondja Balogh Tibor, a korábbi kiváló hokikapus, tévés szakkommentátor a Népszabadságnak. – Technikailag, taktikailag a szovjet hoki évtizedeken át az észak-amerikai előtt járt, utóbbi csak azzal tudott kompenzálni, hogy keményebb volt.
De ahhoz a precíz szovjet játékhoz az kellett, hogy a játékosok reggel, délben, este együtt voltak, és katonás fegyelem mellett gyakoroltak. Igaz, hogy sztárok voltak odahaza a szovjet hokisok, de félig rabszolgák is. A válogatott szinte kizárólag a katonacsapatra, a CSZKA Moszkvára épült; a berlini fal leomlásával ez a rendszer megszűnt. Az oroszok az NHL-ben individuális emberekké váltak a pályán és azon kívül is. Alekszej Jasin vagy Pavel Bure odaát nem futhatta be azt a pályát, amelyet igazi kollektívában korábban befuthatott volna.”
A szakértő hozzáteszi: ma már egyébként sem lehetne azt a kombinatív hokit játszani, mert a kétvonalas les eltörlésével alaposan leegyszerűsödött a jégkorong. Balogh arra is felhívja a figyelmet, hogy nem csupán az NHL alakított az orosz jégkorongon: a hatás fordítva is igaz. „Ma már hibrid hokit láthatunk az NHL-ben is, sokkal több a kreatív játékos, és a mintát a régi szovjet stílus adta ehhez az irányváltáshoz. A kanadai Wayne Gretzky volt az úttörők egyike a nyolcvanas években. Az is igaz: bár nem láttam a géntérképét, de ha kicsit elemezzük a vezetéknevét és megpróbáljuk másként kiejteni, akkor gyaníthatjuk, hogy ő sem a Mayflowerrel érkezett Amerikába…”
