galéria megtekintése

Megregulázott táncfüggőség

Balett

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 12. számában
jelent meg.

Szemere Katalin
Népszabadság

Rendmániás a szólókarriertől az igazgatói posztig jutott Solymosi Tamás

A Mayerling című balett főszerepe volt az utolsó repertoárfellépése a világszerte ismert balettművésznek, Solymosi Tamásnak. 2010-ben táncolta Bécsben, ahova szinte hazajárt. Annyira rajongtak érte Ausztriában, hogy az 1990-es években – a legnagyobb külföldi-ellenesség idején –, hét hónapnyi társulati tagság után felajánlották neki az állampolgárságot. Azóta kettős állampolgár.

A Magyar Nemzeti Balettet két és fél éve vezető Solymosi körbetáncolta a világot a legjobb balettegyüttesek szólistájaként.

Ahova meg nem szerződött, ott vendégművészként lépett fel. Már az érettségije évében Amszterdamban a Csipkerózsika hercegét osztották rá. A Diótörőt hat vagy hét verzióban láthatták tőle, A hattyúk tavát hétben.

 

Egy-két szerep kivételével mindent megkapott, a Spartacus címszerepe például kimaradt. Igaz, Seregi László Crassust osztotta rá: testvérével szerepelt Pesten, a szintén világhírű Solymosi Zoltánnal, a néhai Diana hercegnő egyik kedvenc balettművészével.

Solymosi Tamás a Rómeó és Júliában. Az intrikákat kevésbé vette a szívére
Solymosi Tamás a Rómeó és Júliában. Az intrikákat kevésbé vette a szívére
Mezey Béla

– Polgári nevelést kaptunk az összetartó, régi svádájú családban – meséli Solymosi Tamás. A felmenők között csupa orvos, jogász volt, egyenes út vezetett volna az orvosi pályára. Ott „csúszott félre” a dolog, hogy a két túlmozgásos fiú iskolájában nem volt tornaterem, és kellett nekik valami energialevezetőt találni. Úszni kezdtek – Tamást be is akarták válogatni a nemzeti utánpótláskeretbe –, de bátyjának a szeme, neki a mandulája nem bírta a klóros vizet.

A tévében látták meg a szülők a balettintézet felhívását. Zoltánt azonnal felvették, Tamásnak a kora miatt három évet kellett várnia. Ámulva nézte bátyját, és azt mondja, sosem konkuráltak, mindig inkább építették egymást. Londonban együtt is laktak, testvére a Royal Ballet első szólistájaként táncolt, Tamás meg a másik nagy társulatnál, az English National Balletnél. Követték egymást, akár egy városban szerepeltek, akár át kellett repülniük a másikhoz.

Megtapasztalták mindketten, ha a szakmájában magasra jut az ember, rengeteg rajongója, még több ellensége lesz. Hogy melyik kerekedik felül, és ez milyen hatással lesz rá, a személyiségétől függ. Angliában az 1990-es években nem nézték jó szemmel, hogy egy magyar táncos ünnepelt balettművész.

Az irigyek megpróbálták összetörni Zoltán karrierjét. Annyiban célba is értek: az idősebb Solymosi otthagyta a királyi balettet. Ám ezután lépett fel a Bolsojban, a Metropolitanben és a Párizsi Operában.

Tamás kevésbé vette szívére az intrikákat.

– Ami nem öli meg az embert, az megerősíti – idézi az örökzöld bölcsességet. Kezeli a furkálásokat is, amelyek most érik, mikor a Magyar Nemzeti Balett megújításán, a lehetőségek bővítésén dolgozik.

A névtelen kommentelőkkel nem tud mit kezdeni. Kárhoztatják például azért, hogy túl sok külföldi táncost szerződtet a magyar társulatba. Csakhogy manapság jó, ha ötvenen jelentkeznek a balettintézeti felvételire, miközben az 1970-es évek második felében még hétszáz fiúból választottak ki húszat.

Emmer László

Évfolyamonként most öten végeznek, közülük sem akar mindenki táncos lenni. Így nehéz meríteni a hazai kínálatból. Próbálták besározni azzal, hogy parkolópályára küldi a táncosokat, és nem nézték jó szemmel azt sem, mikor Dózsa Imre rektori utódjának szemelte ki őt a Magyar Táncművészeti Főiskolán. (A rektor végül ifjabb Nagy Zoltán lett.)

Majdnem elcsábult a színészszakma felé. Balettművészi pályája csúcsán meghívták az Oscar-díj átadására is. Kapacitálták, hogy próbálja ki a filmszínészi pályát Hollywoodban, bár konkrét ígéretet nem kapott. Látta viszont az érem mindkét oldalát, a süllyesztőt is, ahova lökik az egykori sztárokat. Így győzött a racionalitás, és folytatta a táncot.

Roppant fegyelmezett ember a balettigazgató, otthonról hozta a viselkedéskultúrát. Nevetve említi rendmániáját, amely odáig terjed, hogy hajtogatófával hajtja össze a pólóit, és színsorrendben tárolja őket a szekrényben. Nemcsak az irodájában tart katonás rendet, a karrierjét is tudatosan építette.

Még aktív táncos korában elvégzett szinte mindent a táncművészeti főiskolán és a színművészeti egyetemen a koreográfus szaktól a tanári képzésen át a művészi doktori fokozatig – az utóbbiból már csak a disszertáció van hátra. Évekig tanított a balettintézetben, volt rektorhelyettes is, és magántánciskolát nyitott a válság közepén. Aznap adta el sikeres céget, hogy kinevezték az Operába.

A tánc mellett előbb a számítógép,majd az internet rabja lett. Beleszeretett a dizájnba is, sokféle kreatív munkába. Nyáron a szörföt, a vitorlást választja, erős szélben szeret igazán hajózni. A mozi és a könyv mindig jól jön, amennyiben a huszonnégy órás balettigazgatás ezt megengedi.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.