Annál inkább otthon volt az ausztráliai Redcliffe-ben, ahová 1958-ban vándorolt ki Manchesterből a dobos Hugh Gibb és felesége, az énekesnő Barbara, valamint a házaspár három fia. (Mindhárom Douglas városában született az Angliához tartozó Man-szigeten.) A gyerekek közül Barry tizenhét, a két iker, Maurice és Robin tizennégy éves volt, amikor az ötödik kontinensen megjelent az első Bee Gees-kislemez, s utána még tíz korong látott napvilágot, amíg a Spicks and Specks 1966-ban fel nem kapaszkodott az ausztrál sikerlistára. Hogy a srácok kezdtek befutni, abban elévülhetetlen szerepet játszott egy helyi disc-jockey, aki a rádióban rendre leforgatta azokat a számokat (a többi közt a Three Kisses of Love-ot, a Don’t Say Goodbye-t, a Follow the Windet, a Claustrophobiát), melyek 1980-ban a Bee Gees Bonanza című dupla retróalbumon is megjelentek.
Nem fogják elhinni, hogy hívták a lemezlovast: Bill Gatesnek.
Neki és Hugh Gibbnek is volt füle a zenéhez. A listás bemutatkozás után a büszke édesapa demófelvételeket küldött nem másnak, mint Brian Epsteinnek, a Beatles menedzserének, egyúttal elérkezettnek látta az időt arra, hogy a család visszatérjen Angliába. Megsejtette a jövőt, mert mire a Fairsky elnevezésű óceánjáró – több mint egy hónapos hajózás után – horgonyt vetett Southampton kikötőjében, a közmondásosan fogékony Epstein már beajánlotta az együttest menedzserkollégájának, Robert Stigwoodnak. A trió nem egyszerűen haza-, hanem mindjárt a stúdióba költözött, de olyan robbanásra feltehetően senki nem számított, amilyet az addigi beathangzástól a Procol Harum (szintén hatvanhetes) A Whiter Shade of Pale-jéhez hasonlóan elütő, finom ívű Massachusetts okozott mindjárt a britanniai comeback első évében.
A kislemezből ötmillió példány kelt el szerte a világon, és immár az amerikaiak is büszkék voltak rá, hogy nem csupán államaik egyikét örökíti meg, de náluk készült a nagy szám... Máig amúgy 220 millió Bee Gees-hanghordozó kelt el; ezzel minden idők lajstromában a hatodik helyen áll az együttes. Második sikerkorszakában, a hetvenes évek diszkóérájában négy év alatt nyolc amerikai Number One-t jegyzett az énekes trió, és 1978 márciusában lekopírozta a Beatles 1964. áprilisi bravúrját: a Billboard-lista első öt helyezettje a Gibb fivérek dala volt (1. Saturday Night Fever, 2. Stayin’ Alive, 3. If I Can’t Have You, 4. Emotion, 5. Love Is Thicker Than Water).
Képzelhetik az első szakaszt, ha mégis az tetszett az igazinak... Hatvannyolc februárjában, az együttes németországi turnéján tizenhét tagú vonószenekar kísérte a triót – azaz a kvintettet, mert a Gibbek mellett ott volt a színpadon az egyaránt a kenguruk földjéről „hozott” Vince Melouney gitáros és Colin Petersen dobos –, s az eredetileg komolyzenei szekciót (nyilván nem véletlenül) Massachusettsnek hívták.
To Love Somebody elnevezésű csapatról nem tudunk, az viszont biztos, hogy az ugyancsak 1967-ben készült számot utóbb Janis Joplin, Tom Jones, Joe Cocker, Leonard Cohen, Kim Carnes, Michael Bolton is feldolgozta, míg Nina Simone a brit lista ötödik, Jimmy Summerville a nyolcadik helyéig jutott vele két évvel az eredeti megjelenés után, illetve – figyelem – 1990-ben. A megírása idején Cliff Richardnak szánt Wordsszel a Boyzone még 1996-ban is az élre menetelt (azért valahogyan a fivérek is elénekelték, például az Ed Sullivan Showban 1968. március 17-én), az I Started a Joke-ot pedig minden idők legjobb Bee Gees-számának választotta a Washington Times.
Robin Gibb fia ezt a dalt játszotta le magának a mobiltelefonján 2012-ben, miután édesapja meghalt. (Maurice már 2003-ban, ötvenhárom esztendős korában elhunyt. A negyedik Gibb testvér, az 1958-ban született Andy pedig alig harminc évet élt.)
Robin egyébként azt mondta magáról 1969-ben: „Nem a hangommal, hanem a szívemmel énekelek. Bob Dylan teszi ugyanezt. Úgy használja a szívét, akár egy hangszert.” Maurice viszont azt hangsúlyozta a hatvanas évek végének, a hetvenesek elejének dalairól (az előbbiek mellett a Holidayről, a Worldről, az I’ve Gotta Get a Message to You-ról, a First of Mayről vagy a csapat első amerikai listavezető számáról, a How Can You Mend a Broken Heartról): „Képeket festünk szavakkal.” Az egyedül maradt Barry pedig a hitvallásáról beszélt, amikor nemrégiben kijelentette: „Életben akarom tartani a Bee Gees muzsikáját.”
E tekintetben nem lesz nehéz dolga. Elvégre Anglia beates és nem beates zenei köreiben az volt az általános megítélés a trióról, hogy „három hang tökéletes harmóniában”. Később az Államok vájt fülűinek illusztris társaságában is hasonló véleményt alkottak: „A valaha volt három legjobb fehér soulhang.”
Nekem még az első, keletnémet Orwo-szalagos, csehszlovák Tesla magnóm mellett ülve is úgy tetszett: kifejezetten jól szól.
