galéria megtekintése

Nem hagyott véletlenül egy Pókembert a metrón?

0 komment

NOL

Műláb, egy életnagyságú Pókember figura és egy barna boríték, 15 000 fonttal megtömve is akad a háromszázezer tárgy között, amit az utasok felejtettek a londoni metrón a 2015-ös év folyamán - áll a brit közlekedési társaság közleményében.

Tavaly rekordszámú, több, mint háromszázezer tárgyat adtak le a londoni közlekedési társaság, a Transport for London (TfL) talált tárgyak osztályán – írja a Newsweek.

Found false teeth

A hanyag és feledékeny utasok rendszeresen elszórják az okostelefonjukat, pénztárcájukat és könyveiket, amelyekből összesen több mint 1200 darabot találtak naponta a vonatokon, metrókon és buszokon. Csak mobiltelefonból 150-et vesztenek el és adnak le minden egyes nap az utasok.

 

A 2015-ben leadott 302 714 tárgynak mindössze a 22 százaléka kerül vissza jogos tulajdonoshoz. Gazdára talált például a korábban említett boríték és egy hamvakat tartalmazó urna, amelyet az osztály majdnem hét évig tárolt.

Persze kevésbé hétköznapi dolgok is elkallódtak, mint egy szőnyeg, fodrász baba és „elegendő hangszer, hogy együttest alakítsanak" – meséli Paul Cowan, a TfL talált tárgyak osztályának igazgatója a részleg hatalmas Baker Street-i irodájában. „Minden tárgynak, ami hozzánk kerül, megvan a saját története".

A collection of lost objects

A tulajdonosok három hónapig jelentkezhetnek az ingóságaikért, ezt követően az osztály felajánlja jótékony célra a nyakukon maradt tárgyakat, elárverezik, vagy újrahasznosítják azokat. Minden évben esernyők és ruhadarabok ezreit juttatják el olyan szervezeteknek, mint a Vöröskereszt vagy az Üdvhadsereg.

A londoni metróban bármi megtörténhet
A londoni metróban bármi megtörténhet
Stefan Wermuth / Reuters

Cowan azt mondja, azt élvezi legjobban a munkájában, amikor furcsa és csodálatos tárgyakat juttathat vissza a tulajdonosaiknak. Ez a feladat igen összetett, a takarítók, az utasok és a TfL személyzetének összehangolt munkáját igényli. Szerinte azonban összességében megéri a dolog. „Minden tárgynak megvan a saját története, és visszaadni a tulajdonosának, látni az arcán a mosolyt... na, az fantasztikus érzés!”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.