galéria megtekintése

Hirtelen borulhatott el az agya Vivien gyilkosának

17 komment


Pap Nikoletta
NOL

Holtan találták egy Dabas melletti erdős területen a 20 éves M. Vivient, aki egy szombat esti buli után tűnt el Budapesten, a Népligetnél. A lánnyal régi ismerőse, egy vele egykorú fiú végezhetett, aki a kriminálpszichológus szerint biztosan nem tervezte el előre a gyilkosságot.

A kakucsi Vivien holttestét öt nappal eltűnése után, március 10-én hajnalban találták meg Dabas mellett. A halottszemle során bebizonyosodott, hogy a fiatal halálát idegenkezűség okozta. A bűncselekménnyel összefüggésben még aznap kihallgatták M. Vivien egyik ismerősét, a szintén kakucsi, 20 éves K. Bálintot.

Forrás: Police.hu

A Velvet információi szerint a fiú volt az, aki utoljára élve látta a lányt, mivel autóval ő vitte el Budapestről. K. Bálint a rendőröknek azt mondta, hogy eszméletlen ismerősét egy játszótéren tette ki, majd egy padnak döntötte és otthagyta. A helyszínen a nyomozókutyák azonban nem jelezték, hogy a lány ott járt volna, a nyomozók pedig több padot is leszereltek és elvittek. A fiatalembert végül beismerte, hogy ő ölte meg a lányt Dabasnál, majd a testét a fák között elrejtette.

 

 A fiú ellen emberölés miatt indult eljárás, őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A bulvársajtó úgy értesült, hogy a fiú szerelmes volt Vivienbe és több ilyen témájú üzenetet is küldött neki, de érzelmei nem találtak viszonzásra. A lány édesanyja a Velvetnek azt nyilatkozta, hogy Bálint máskor is hazavitte már Vivient autóval, mivel gyerekkori barátok voltak.

Március 5-én is együtt buliztak a Liget Klubban. A biztonsági kamera azt még rögzítette, hogy Vivien hajnalban távozik a helyről, elbúcsúzik egy ismerősétől és telefonálni kezd. Az ipari kamerák a néhány száz méterre a klub bejáratától lévő metrólejárónál látták utoljára, az aluljáróba már nem ment le, hanem átvágott az Üllői úton a buszpályaudvar felé és besétált a felüljáró alá. Onnan azonban már nem jött ki - Vivien ezen a pár méteren, amit nem láttak be a környező kamerák, egyszerűen eltűnt. A fiú valószínűleg itt várt rá autóval, mert - mint kiderült -, Vivien vele beszélt utoljára telefonon.

Forrás: Police.hu

Bilkei Pál kriminálpszichológus a Népszabadságnak elmondta, hogy biztosan nem előre eltervezett gyilkosság történt. A fiú valószínűleg az úgynevezett borderline („határeset" vagy „határvonal") személyiségzavarban szenved, a gyilkos indulati kitörés előzménye pedig az lehetett, hogy a barátnőjével megromlott a kapcsolata, szakítófélben voltak. Emiatt egy erős kisebbrendűségi érzés uralkodhatott el rajta, dühös, csalódott, bosszús lehetett, s amikor Vivien is visszautasította, kitört belőle minden.

A szakértő hangsúlyozta, hogy az ilyen kitöréseknek vannak előjelei. A hangulati hullámokon hányódó borderline-os erősen elzárkózóvá, „ajtócsapkodósan" elutasítóvá válhat, majd hirtelen tör ki kontrollálhatatlan indulattal.

A személyiségzavaroknak ez a férfiakat nagyobb arányban érintő típusára a szélsőséges hangulati ingadozás, az önkárosító cselekedetek és a személyközi kapcsolatok, az énkép és az identitás instabilitása jellemző. A borderline-os kétségbeesetten igyekszik valós vagy vélt elhagyatás elkerülésére. A személyiségzavarnak rengeteg tünete és altípusa van, könnyű összekeverni a depresszióval, bipoláris zavarral (mániás depresszió), a fóbiás viselkedéssel, a narcisztikus személyiségzavarral vagy a pszichopátiával (antiszociális személyiségzavar), mert mindegyik tüneteiből „kölcsönöz", ezért is hívják határesti személyiségzavarnak.

Ha a gyanúsított ilyen tüneteket mutatott, azt a család és az igazán közeli barátok vehették csak észre, az áldozat nem feltétlenül, így nem is volt oka tartani gyerekkori barátjától, aki mint korábban többször is, most is szívesen hazavitte volna autóval.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.